Take care of your soul

Tűz és jég - 55. rész (Befejező rész)

2011-03-15T21:50:00.000+01:00

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak most írok, de kb. tucatnyiszor írtam újra ezt a részt. Még most sem vagyok megelégedve vele, de ez a legjobb az összes közül. És most itt a vége egy időre, legalábbis ezen a blogon biztos. Egy időre nem fogok itt írni, rajtatok is múlik, hogy lesz-e még itt valaha új történet. Köszönöm azoknak, akik kommenteltek nekem! Jó olvasást!

Tűz és jég

Az évek, amelyek lerepülnek mellettünk, pótolhatatlanok. Emberként az emlékeink egy része is elveszik, a rosszak néha hamarabb megmaradnak, mint a jók. A vámpírmemória ezért szerencsésebb. A rosszak ugyanúgy megmaradnak, de nem veszítjük el a jókat, a boldog emlékeinket. Én is így voltam ezzel és mindenképpen próbáltam szelektálni ezeket.

- Anya, én miért vagyok ilyen kicsi?- lépett elém a kisfiam.

- Édesem, te nem vagy kicsi- vettem az ölembe a 6 éves gyermeket. – Soha nem is leszel kicsi. Ti mindketten különlegesek vagytok a nővéreddel.

- De Sarah már olyan nagy- pislogott szomorúan Waine.

- Sarah is különleges, csak másképpen, mint te. Olyan leszel, mint apa. Nagy és erős farkas- mosolyogtam rá biztatóan.

- Én most akarok olyan lenni- pityeredett el.

Átöleltem őt és ringatni kezdtem. Felrémlett előttem az első alkalom, amikor találkozott a fiam és Nessie lánya. Mindenki megdöbbent, hogy a 3 napos kisfiú bevésődött. Persze, Remiel és Jacob úgy fogta fel a dolgot, hogy egyértelmű volt, hogy az ő gyerekeik együtt fognak élni az örökkévalón keresztül. Mi csak ráztuk a fejünket Renesmee-vel, nem szólaltunk meg, mert megkaptuk volna, hogy nem értünk ehhez.

Azt már kevésbé tűrte jól kedvesem, hogy az egyik La Push-ban töltött hétvégén a 15 éves Naveen első pillantása örökké összeköti a lányunkkal. Hetekre kitiltotta őt a házunk környékéről, amit nagyon nehezen viselt a fiú és legnagyobb meglepetésünkre a kislány is. A 3 külön töltött hetük végére Padma belázasodott és még Carlisle sem tudta meggyógyítani.

Én untam meg az egész helyzetet. A 4. beteg napon összeszedtem a kislányomat és magam vittem el egy csúnya veszekedés után. Connie és Nathan meglepődött a megjelenésemen, de odahozták a házukba Naveen-t – aki kissé depressziós állapotban volt – és szó nélkül otthagytam őket. Emiatt utána napokig duzzogott Remiel, pedig néhány órával később a kislánynak más semmi baja nem volt.

- Sziasztok!- lépett be Sarah a lakásba, amivel engem is visszahúzott az emlékek közül. Waine egyből kiugrott az ölemből és elrohant a szobája felé. A 15-nek kinéző lány szomorúan lépett oda mellém. – Mi rosszat tettem?

- Semmit, kicsim- simogattam meg az arcát. – Most ért el oda, hogy fáj neki, hogy hiába vagy te is 6 éves, sokkal idősebbnek nézel ki és érettebb is vagy.

- Soha nem tudnék másra ránézni, mert tudom, hogy nekem ő lesz a tökéletes társam. Nem is akarok mással lenni- nézett rám szomorúan.

- Mi lenne, ha megpróbálnál beszélni vele?- vetettem fel, ő pedig azonnal az emelet felé vette az irányt, hogy megbeszéljék.

Bementem a konyhába, hogy elkészítsem az ebédet. A családunk nagy része Denali-ba utazott meglátogatni a barátainkat. Én voltam az egyetlen vámpír és Nessie az egyetlen fél vámpír, aki maradt. Így elhatároztuk, hogy csinálunk egy családi ebédet, amire meghívtuk Connie-t, Nathan-t és Naveen-t is.

A konyhában pakolásztam, mikor Padma belibbent hozzám. Felé fordultam és elmosolyodtam. Csinos ruhácska volt rajta, a haját pedig megpróbálta összefogni, de az nem annyira sikerült. Leültettem az egyik székre és befontam két copfba a haját. Mikor készen lettem, kaptam egy puszit és boldogan futott el.

Neki akartam kezdeni az ebéd elkészítésének, mikor belépett a házba Remiel. Azonnal a konyha felé vette az irányt, érezte az illatomat. Nem fordultam felé, mikor belépett, mert tudtam, hogy nem bírnám ki, hogy ne omoljak a karjaiba. Mögém lépett és belecsókolt a nyakamba. Engem pedig átjárt a már jól ismert vágy, ami után minden pillanatban vágyakoztam.

- Szia, kicsim!- fordított maga felé.

Azonnal az ajkaimra tapadt és csókolózni kezdtünk. Nem bírtam elszakadni tőle, még közelebb húztam magamhoz, hogy véletlenül se engedjen el. Újra felébredt bennem a vágy, és ha tehettem volna, biztos, hogy leteperem ott, a konyhában. Az sem nagyon érdekelt volna, ha újjá kell építenünk a házat utána.

- Anya! Anyaaaaaaaa!- sietett felénk kiabálva a kislányom, így elengedtük egymást. – Szia, apa!

- Szia, hercegnő!- emelte fel Padmát. – Miért vagy ennyire izgatott?

- Naveen azt ígérte, hogy hoz nekem virágot- mosolygott ránk a kislány. – De nincs a szobámban váza- biggyesztette le a kis ajkait. – Anya, van vázánk?

- Igen, kicsim, van- léptem oda hozzájuk és adtam neki egy puszit. – Mikor megkapod a virágaidat, akkor vízbe tesszük és felvisszük a szobádba, jó?

- Köszönöm!- ragyogott fel a szeme. – Megyek, még rendet kell tennem.

- Menj csak- tette le őket Remiel. – Waine merre van?

- A szobájában, Sarah próbálja megbeszélni vele, hogy ő nem kicsi és jelentéktelen- mosolyogtam.

- Az én fiam sosem jelentéktelen- jelentette ki határozottan.

- Soha nem mondanám ezt egyikükre sem- simultam hozzá és csókot nyomtam a nyakára.

- Tudod, annyiszor eszembe jutott, hogy miképpen lehetne leírni a kapcsolatunkat- merengett el és elült az egyik székre.

- Kettőnket? És mire jutottál?- fordultam vissza a pulthoz és az ételekhez.

- Arra, hogy olyanok vagyunk, mint a tűz és a jég- mondta ki határozottan az elképzelésem.

- Tűz és jég…- mondtam ki a szavakat ízlelgetve. – Két dolog, ami megsemmisíti egymást. Ellentétek.

- Azt tartják, hogy az ellentétek vonzzák egymást- jegyezte meg kuncogva. – Azt hiszem, hogy ránk ez tökéletesen illik.

- Pontosan- léptem mellé és csókoltam meg őt. Csak remélhettem, hogy az így lesz az örökkévaló végéig.

Tűz és jég - 54. rész

2011-02-11T22:10:00.000+01:00

Sziasztok! Meg is hoztam a folytatást és néhány képet. :) Nagyon nem tudok most mit írni, ez a rész kicsit rövidebb, de van benne egy csomó fontos dolog! Köszönöm a kommenteket! :D Jó olvasást!

Egy, kettő, három…

Nem akartam sokáig váratni a válasszal, de még ki sem nyithattam a szám, mikor meghallottam a bátyám morgását, Blanche és Nico szapora szívverését és Alice méltatlankodó sóhaját. Mindketten tudtuk, hogy be kell mennünk a családunkhoz. Mialatt az emelet felé siettem, az járt a fejemben, hogy a gyűrűmet sem láthattam.

- Nico, mondd…- kérte Remiel, de csak megrázta a fejét.

- Én…- hajtotta le a fejét csalódottan a srác. – Nem akartam.

- Ne hibáztassátok!- védtem meg egyből. – Ti is nagyon jól ismeritek a dolgok lefolyását.

- Lizbeth-nek teljesen igaza van- lépett mellém Carlisle.

- Valaki elmondaná, hogy mi történt?- szólalt meg a lány, mialatt közöttünk járatta a szemét.

- Vigyázok a gyerekekre- ajánlotta Nico azonnal.

- Felejtős- nézett rá Remiel. – Ezt neked kell elmondanod neki- nézett a fiatal fiúra, aki felsóhajtott, majd bólintott. – És ismered a szabályokat.

- Igen, ismerem- felelt, akár egy iskolás fiú.

Blanche és Nico elvonultak Carlisle dolgozószobájába. Alice visszafordult a meglepetten pislogó gyerekek felé, Carlisle pedig lement a földszintre. Jasper meglepve pislogott rám, majd szerelmemre és végül csalódottan távozott, ami engem is meglepett. Utána is siettem és a verandán találtam rá.

- Baj van, bátyus?- ültem le mellé.

- Úgy érzem, hogy én rontottam el a dolgot- hajtotta le a fejét.

- Dehogy, nem a te hibád- tiltakoztam azonnal.

- Igent mondtál?- fordult teljes testtel felém.

- Nem volt lehetőségem válaszolni. Nincs rontva semmi- biztattam őt.

Hirtelen pattant fel mellőlem, majd egy perccel később a farkasomat tolta maga előtt, utána pedig magunkra hagyott minket. Nem tudtuk, hogy mit is kellene mondanunk a történtek után, így kissé kínosan ücsörögtünk egymás mellett és feszengtünk is. De Jazz ezt is megoldotta nekünk.

- Kérdezd már meg újra, te félnótás!- morgott az üveg másik oldaláról.

- Lizzie- kezdte Remiel és elém térdelt, kezében egy apró gyűrűvel. – Mondd…

- Igen, akár most azonnal- vágtam rá. Nem akartam, hogy újra megkérje a kezem.

Rám pislogott, majd megfogta a kezem és az ujjamra húzta a gyűrűmet, amit egyből megszerettem. Tudtam, hogy mindig vigyázni fogok rá, mert az összetartozásunkat jelenti. Kedvesem felhúzott ülő helyzetemből és amint a karjaiban lehettem, már meg is csókolt. Éreztem, ahogy a keze többször végigsiklik a testemen, de nem történt semmi. Nem történhetett azokban a pillanatokban.

*****

Izgatottan toporogtam a szobámban és vártam, hogy megcsörrenjen a telefon. Carlisle és Remiel a kórházban voltak, várták, hogy az ikrek megszülessenek. Október 13-a volt, egy hűvös és esős nap. Reggel pedig csörgött a telefon, Jessie jelezte, hogy a kicsik kikívánkoznak. Én is menni akartam, de a többiek nem hagyták.

- Hugi, higgadj le egy kicsit!- lépett be hozzám Jasper. – Még Sarah is érzi, hogy feszült vagy.

- Nem akarom, hogy Nessie emiatt haragudjon rám- hajtottam le a fejem.

- Nem haragszik, csak a kis hercegnő nyűgösebb a megszokottnál. Nem szereti, hogy a nagynénje aggódik.

- Ezt honnan tudod?- pislogtam testvéremre.

- A kisasszony közölte velem odalenn. Úgy tűnik, hogy ebben is az anyukájára hasonlít. Mindent közöl, amit csak érez, gondol vagy szeretne.

- Furcsa lesz, hogy az én babáim átlagos kisbabák lesznek- mosolyodtam el. – A kis hercegem és a kis hercegnőm.

- Farkas génekkel nem mondanám, hogy teljesen normális gyerekek. De az tény, hogy nem fognak gyorsabban növekedni- bólintott rá Jazz. – Így azonban lesz elég időnk, hogy kiélvezzük, amíg gyerekek.

- Kész, kész, kész- ugrott be Alice a szobámba az ablakon. – Gyere, nézd meg!- fogta meg a karom, majd már húzott is kifelé.

Alig néhány kilométerrel a Cullen ház mögött állt egy gyönyörű fakunyhó, amit mi kaptunk szerelmemmel és a picikkel. El volt látva nappalival, konyhával, fürdővel, valamint az emeleten egy lányszobával, egy fiúszobával és egy hálóval. Igazán otthonos hely volt, azonnal megszerettem. És legnagyobb örömömre Alice sem esett túlzásokba.

A hálóban lévő rattan fotelben ültem le, miután a szekrényből kihalásztam szerelmem egy pólóját, belebújtam és elárasztott az illata. Türelmetlenül vártam továbbra is, hogy hívjon és tájékoztasson, a babák kibújtak. Szerettem volna a kezemben tartani őket, babusgatni, dajkálni, anyaként viselkedni. Titokban az előző napokban figyeltem Renesmee-t is, hogy miként bánik a kislányukkal.

Végül délután fél 4 volt, mikor megcsörrent a telefon. Egy pillanatig csak bámultam a nevet a kijelzőn, majd azonnal felkaptam.

- Liz, nyugodj meg, szívem!- kérte azonnal tőlem. – Minden rendben ment, Carlisle szerint teljesen normális volt, hogy Jessie ilyen sokáig vajúdott. A babák csodaszépek, egészségesek, és a lányunk az idősebb.

- El sem hiszem- suttogtam. – Mikor lehet őket hazahozni?- érdeklődtem azonnal.

- Még 2-3 nap és velünk lehetnek. Hazamenjek érted?- kérdezte végül.

- Nem, nem kell. Maradj Padma és Waine mellett, én pedig perceken belül ott leszek- ígértem és már indultam is.

- És mégis mit mondok a dolgozóknak vagy annak, aki lát?- érdeklődött szerelmem.

- Csak annyit, hogy már úton voltam, mikor beszéltünk- mosolyogtam. – Sietek hozzátok!

- Várunk- felelte még vidáman, majd mindketten letettük és futni kezdtem a kórház felé.

Eljegyzési gyűrű:

Sarah Black (Renesmee és Jacob lánya, kicsit már később):

Padma és Waine Clearwater:

Tűz és jég - 53. rész

2011-02-02T20:11:00.000+01:00

Sziasztok! Úgy tűnik, hogy várhatok hetekig a kommentekre, sosem lesz meg az 5. Nem akarok kiszúrni azokkal, akik rendesen írnak és türelmesen várnak, ezért hoztam a folytatást. De ezek után nem kell meglepődni, ha rövidke részek vagy hosszú idők fognak eltelni egy-egy folytatás között. A még megmaradt kedvem is kezd elmenni a történettől. Azért jó olvasást!

A nagy kérdés

Többször megálltunk pihenni, hogy minden rendben legyen a családunkkal. Mindig találtunk olyan kifogást, amivel megmagyaráztuk, hogy miért nem eszünk vagy fáradunk el. És ez nagyon fontos volt. A megállókkal együtt este 8 lett, mire Mulberry-be értünk, ahol Jasper után mentem, hogy megismerhessem az új házat.

Amikor megláttuk a hatalmas házat, már tudtuk, hogy Carlisle mellett Alice is jelen van. Részben éreztük az illatukat, valamint a ház fényárban úszott és teljesen tiszta volt. Ezt csakis az én drága sógornőm tudta elintézni. Csak abban reménykedhettünk, hogy nem fogja elárulni a kilétünket.

- Jesse!- libbent ki a lány az ajtón, hogy a bátyám nyakában kössön ki.

- Szia, Alice!- ölelte át őt Jazz. – Hiányoztál!

- Te is nekem- mosolygott a lány, majd egy csókot nyomott a bátyám ajkaira. Utána hozzám libbent. – Szia, Lily!

- Szia, Alice!- öleltem meg őt én is.

Kérdés nélkül kezdett el bemutatkozni a családunknak, míg mi bevittük a csomagokat Carlisle segítségével. Utána őt is bemutattuk Blanche-nak és a kicsiknek. Rábeszéltem a lányt, hogy hagyja magát megvizsgálni, majd a konyhába mentem Alice-szel, hogy vacsorát készítsünk a családnak.

- Remiel miért nincs veletek?- kérdeztem halkan.

- Mert nem hagytam neki, hogy velünk jöjjön- rántotta meg a vállát a lány. – Látnom kell, hogy mit tervez Blanche férje.

- Akkor is láthatnád, ha itt lenne. Tudtommal a képességed már erősebb, és ha nincs közük a dolgokhoz, akkor látsz.

- Jó, ez igaz- hajtotta le a fejét. – Igazából segít Nathan-nek és nem szóltam neki.

- Most mérges vagyok rád- jelentettem ki és komolyan is gondoltam a dolgot.

Mire készen lett a vacsora, Blanche is visszatért közénk Carlisle ölelésében. Láttuk a lányon, hogy nagyon megviselték a dolgok és apánk arcán is komoly aggodalom ült, ami nem segített sokat. A vacsora után segítettünk berendezkedni, majd leültünk a nappaliban, miután minden ember lefeküdt aludni.

Carlisle beszámolt nekünk a látható és láthatatlan sebekről, a fizikai és lelki bántalmazásokról is. Tudtuk, hogy nehéz lesz Blanche számára, de nem hittük, hogy ennyire. Mindenképpen rá kell majd vennünk, hogy elmenjen egy pszichológushoz, aki segít neki feldolgozni a történteket.

Majd megtudhattuk azt is, hogy La Push területére egy nomád vámpír tévedt, aki Remiel első szerelmére támadt rá, a lány bátyja pedig átalakult és a falka megmentette mindkettőjüket. Nico pedig időközben átpártolt Remielhez és Jacobhoz, amiről nem tudták még, hogy mennyire jó ötlet. Még nem támadt rá senkire a családból.

- Ezt nem hiszem el!- mordult fel hajnali 4 felé Alice.

- Mi történt?- kérdezte Jasper, miközben a bosszús feleségét figyelte.

- Eltűnt a jövőnk. 5 perccel néztem csak előrébb és már nincs semmi- morogta.

- Kimegyek- pattantam fel és a ház elé rohantam.

Az, hogy nincs jövő, azt jelentette, hogy alakváltók vannak a közelben. Biztos voltam benne, hogy kedvesem rájött arra, hogy Alice velünk van, így ő is utánunk jött Nem is tévedtem, mivel megéreztem a levegőben a szagukat. Volt vele még valaki, valószínűleg Nico, mert még nem éreztem soha.

Alig egy percet kellett várnom, hogy megjelenjen a 2 farkas előttem. Mosolyogva figyeltem a saját barna farkasomra, akinek a szeme szerelmesen csillogott rám. A másik farkas, aki éjfekete volt, felém morgott. Ennek az lett a következménye, hogy Remiel is morogni kezdett és a mancsával kicsit fejbe kólintotta.

- Megengeded, hogy kitekerjem Alice nyakát?- kérdezte, mikor átváltozott és mellém lépett.

- Majd én kitekerem a nyakát- bújtam hozzá szorosan. – Örülök, hogy eljöttél te is.

- Sajnos van egy kolonc a nyakamon- bökött Nico felé, aki felmordult. – Jake és Nessie tegnap elutaztak, hogy kettesben lehessenek kicsit, így én vagyok az átmeneti alfa.

- Nem probléma- nyomtam egy csókot az ajkaira.

- Ez undorító- hallottam meg a fiatal srác hangját. – De komolyan. Hogy lehet egy vámpírt megcsókolni.

- Csendben marad és pitizik, ha nem akarja, hogy megtépjem- mordult fel Remiel.

Bementünk a házba, ahol gyorsan ki is alakult egy apró vita kedvesem és sógornőm között arról, hogy kinek kellett volna máshogy cselekednie. Utána beavattuk a két fiút abba az apró hazugságba, amit Jasperrel találtunk ki, hogy nehogy lebuktassanak minket.

Reggel fél 8 lehetett, mikor a kicsik ébredezni kezdtek. Remiel kezét megfogva mentem fel a gyerekszobába, hogy vigyázzunk a három gyerekre és Blanche pihenhessen. Bemutattam nekik kedvesemet, majd segítettünk nekik felöltözni. Mire mindannyian hétköznapi ruhában voltak, belibbent Alice egy hatalmas tálcával, ami tele volt szendviccsel és kakaóval.

Megreggeliztek, majd játszani kezdtünk velük. A férfi részleg építeni kezdett, mi pedig babáztunk a kicsi Lizbeth-tel. Látszott rajtuk, hogy mennyire élvezik, hogy foglalkozunk velük és a középpontban lehetnek. Tudtuk, hogy az apjuk miatt valószínűleg Blanche sem tudott annyi időt velük tölteni, mint amennyit szeretett volna.

- Ha egy fiú és egy lány nagyon szeretik egymást, akkor mi történik?- nézett rám a kislány.

- Először elmennek sokszor vacsorázni, sétálni, beszélgetnek, utána egy házba költöznek- soroltam mosolyogva. – Ha a fiú nagyon szerelmes, akkor megkéri a lány kezét, utána pedig nagy esküvővel ünneplik meg azt, hogy szeretik egymást.

- Lizbeth baba!- libbent be Alice a szobába, mire hirtelen odakaptam a fejem, de ő a kislányt figyelte. – Azt mondtad, hogy kisminkelsz engem.

- Igen, igen, igen- ugrott fel a leányzó és futott oda sógornőmhöz.

Nico is bejött a szobába, bemutattuk őt a fiúknak, majd mi el lettünk küldve. Jasper a nappaliban beszélgetett Carlisle-lal. Mikor leértünk, félrehívta őt kedvesem, de úgy beszéltek, hogy semmit nem hallottam a dologból. Morcosan figyeltem őket, míg fogadott apánk jól szórakozott rajtam.

Végül Jazz visszatért hozzánk, adott egy puszit a fejemre, majd kiküldött a ház elé kedvesemhez. Fel-alá mászkált a rózsabokrok előtt és úgy vettem észre, hogy ideges. Felém kapta a fejét, amikor becsuktam az ajtót. Mélyen beszívta a tüdejébe a levegőt, majd felém nyújtotta a kezét. Odaléptem hozzá és vártam, hogy megszólaljon.

- Mindig azt hittem, hogy előre tudni fogom, hogy melyik lesz a tökéletes pillanat erre, de tévedtem. Nem tudtam előre a dolgot- sóhajtott fel komolyan.

- Nem értelek- ráztam meg a fejem.

- Szeretlek!- mosolygott rám. – És tudom, hogy más korokban éltünk, ezért úgy cselekedtem, ahogy akkor tettem volna- ereszkedett fél térdre. – Jasper az áldását adta a kapcsolatunkra, én pedig úgy érzem, hogy tovább nem tudok várni. Hozzám jönnél feleségül?

Jasper és Lizbeth első találkozása - Jasper szemszög

2011-01-20T20:50:00.000+01:00

Sziasztok! Megírtam Jasper szemszögéből az első találkozást, amit most fel is teszek. Remélem, hogy tetszeni fog, bár nem lett olyan hosszú. A párbeszédeket természetesen az ide kapcsolódó részből vettem, kicsit átalakítottam. Remélem, hogy azért tetszeni fog. És ne felejtsétek a fejezetet lejjebb! Jó olvasást! :)

Hallottuk, ahogy Edward és Bella visszatértek, majd húgom belépett a szobába, ahol mind tartózkodtunk és megkért minket, hogy menjünk ki, mert a lány is kinn van, akit Alice látott az egyik látomásában. Kimentünk, de nem nagyon érdekelt a dolog. Lehajtott fejjel vártam, hogy történjen valami és közben az érzéseit elemezte. Zaklatott volt, izgult és valaki felé mély szeretetet táplált.

- A nevem Carlisle Cullen- szólalt meg az orvos. – A város és környéke a területünk…

- Nem szándékozom senkit megtámadni- vágott közbe ingerülten az idegen. A hangját hallva megdermedtem.

- Ezt örömmel hallom. Esetleg megtudhatnánk a neved?- faggatta tovább Carlisle.

- Én…- kezdte, de nem folytatta a mondatot. Összezavarodott és bizonytalan lett. Edward felé pillantottam, aki egy apró bólintással jelezte, hogy jól gondolom és érzem a dolgokat. – A nevem Lizbeth Whitlock- suttogta maga elé, de mi is hallottuk.

A harag és a düh azonnal végigsöpört a testemen. Alig ejtette ki a szavakat a száján, elé is léptem és magamhoz rántottam. Akkor láttam először. Hasonlított a húgomra, de nem tudtam elhinni, hogy ő lenne az. A húgom meghalt, sőt, már emberként sem volt olyan szoros a kapcsolatunk, miután elkerültem a sereghez.

- Ne merd a szádra venni a nevét!- sziszegtem, hogy csak ő hallhassa.

- Jasper, engedd el!- kért szelíden Alice, mire hatalmas akaraterővel lefejtettem a kezeimet róla. Nem léptem el mellőle, tovább méregettem és éreztem, ahogy a düh és a gyász egyre csak növekszik bennem.

- Én vagyok, Jasper! A húgod!- mondta kétségbeesett hangon.

- Ő meghalt- mordultam fel.

- Elmenekültünk Texasból, miután megkaptuk a halálhíred. Szinte belebolondultam, hogy az alig 20 éves bátyám meghalt a háborúban és még csak a holttestét sem tudjuk eltemetni- mesélte, én pedig hallgattam. – 2 évvel később, mikor 18 lettem, éppen a kérőmmel sétáltam a városban, amikor megtaláltak minket. Őt megölték, engem nem tudtak, mert megzavarta őket egy másik csoport. Soha többé nem mentem haza és emberek közé is csak 70 év elteltével.

„Edward?”- kérdeztem gondolatban testvéremet.

- Igazat mond- erősítette meg a lány szavait komolyan védelmező érzésekkel és hanglejtéssel.

- Ne védd!- kiáltottam fel keserűen. – A húgom meghalt, tudom nagyon jól. Maria maga mondta nekem. A testvérei ölték meg- idéztem fel magam előtt azt a pillanatot, mikor átalakítóm közölte, Liz meghalt. Alice mellém lépett és megölelt, ami segített egy picit.

- Maria csak téged akart kínozni- nyújtotta felém a kezét, de Alice tiltakozására azonnal maga mellé ejtette. – Találkozott velem. Megtudta, hogy a testvéred vagyok. Mérges volt rád, mert majdnem elvesztetted egy csatáját és túl sok újszülött halt meg. Bántani akart, ahol csak tudott. Mikor rájött, hogy mennyire fontos vagyok neked, akkor találhatta ki a halálom.

Mennyire szerettem volna hinni neki! Egész emberi életemben a húgomat védtem, ő volt a legfontosabb számomra mindig. Mióta vámpír lettem, azóta alig volt olyan ember, aki ennyire közel tudott volna kerülni hozzám. Alice volt az első és most Renesmee a második, akit tudok úgy szeretni, ahogy emberként a húgomat.

- Miért kínzol?- fordultam felé. – Miért nem hagysz békén? Miért nem engeded, hogy úgy gyászoljam őt, ahogy én akarom?

- Mert nem akarom, hogy gyászolj- lépett mellém és megsimította az arcom. Idegesen kaptam el a csuklóját. Felzaklatott, hogy élveztem az érintését. – Jasper, higgadj le! Ne hagyd, hogy az érzelmeid vezessenek! Ne hagyd, hogy fájjon!

- De már fáj- morogtam lemondóan. – Mélységesen fáj.

- Itt vagyunk veled- nézett a szemembe és úgy éreztem, hogy pontosan tudja, mennyire fáj ez nekem. – Mindig itt leszünk. Együtt.

- Nem lehetsz Lizbeth!- tagadtam meg újra. – Sosem volt hosszú haja, hiába kértem, hogy növessze meg.

- Apa nem hagyta, hogy újra levágjam, mert azt mondta, hogy sosem találok magamnak férjet- jelentette ki a lány. – Megnövesztettem a hajam, de megmondtam neki, hogy sosem megyek férjhez, mert te nem adhatod rám az áldásod. Megígérted…- nézett mélyen a szemembe.

- Te pedig megígérted, hogy minden nap írsz nekem- emlékeztettem keserűen. Nagy törés volt katonaként, hogy soha nem kaptam levelet tőle, pedig ígérte.

- Minden nap írtam- vágta rá. – És minden levelemet megtaláltam egy dobozban, a szekrény mélyén. A szüleink nem adták fel őket- ez még jellemző is lenne rájuk. – Mind megvan, a mai napig. Ha szeretnéd, odaadom őket. Csak a kocsimért kell elmennem.

- Még mindig nem hiszem, hogy a húgom vagy, de adok neked egy esélyt- néztem rá, majd bementem a házba.

A nappaliban kezdtem fel-alá járkálni. Ideges voltam, zavart és nem tudtam, hogy mit is kellene hinnem. Szerettem volna, hogy igaza legyen, hogy ő legyen a húgom és ne érezzem magam hibásnak, amiért akkor régen elhagytam őket és nem vigyáztam rá. Szerettem volna mellette lenni minden percben, amikor csak lehetséges.

- Hasonlítotok egymásra- jelentette ki Nessie, mire rá pillantottam. – Ugyanolyan, mint te.

- Szerintem meg nem lehetünk benne biztosak- jelentettem ki.

- Te is tudod, hogy igazam van- szökkent mellém. – Bízz benne egy kicsit! Neked is történhet jó az életedben- mosolygott rám.

- Itt van minden levél, évek szerint csoportosítva- lépett be a szobába, majd a kezembe adta a hatalmas köteget.

- Hová mégy?- kérdezte egyszerre Alice és Renesmee.

- Csak az erdőbe. Ha kellek, megtaláltok- indult volna tovább, de unokahúgom elkapta a csuklóját. Meglepve fordult vissza.

- Veled megyek. Az erdő nem teljesen veszélytelen még a vámpírok számára sem. És nem lenne jó, ha bajod esne- nézett rá, majd felém fordult.

- Vigyázz rá, Nessie!- kérleltem és az érzett hálámat kivetítettem rá is. Odajött hozzám, megsimította az arcom, és adott egy puszit, majd távoztak.

- Veled menjek?- kérdezte Alice, mikor tétován néztem a levelekre.

- Ne. Ezt egyedül kell megtennem- sóhajtottam fel, majd magamhoz húztam és megcsókoltam. – Csak vigyázzatok rá!

- Nem lesz semmi baja- ígérte, majd még egy csókot lehelt az ajkaimra, miután felmentem a szobámba, hogy megismerhessem a múltunkat.

Emma's difficult life

2011-01-19T22:36:00.000+01:00

Sziasztok!
Lehet, hogy már valakinek sok a dolog, de van egy ötletem, amit muszáj volt megírnom és volt, aki biztatott, hogy tegyem fel, így lett egy új blogom. Ez nem azt jelenti, hogy hanyagolnám a többi történetet. Akinek van kedve, nézzen rá és kérem kommenteljen! Köszönet érte!
http://emmasdifficultlife.blogspot.com/

Tűz és jég - 52. rész

2011-01-13T22:44:00.000+01:00

Sziasztok! Sikeresen megírtam a folytatást még ma. És tartanék egy kis összefoglalást, mert lassan én is elveszítem a fonalat.
1) A szavazás alapján mindkét történetből lesz majd játék, aminek lesznek ajándékai is.
2) Keddig semmiképpen nem tudok folytatást hozni, vizsgám van.
3) Az utólagos karácsonyi is újévi ajándék keretében még januárban hozok nektek két novellát: Jasper és Lizbeth első találkozását Jasper szemszögéből, valamint Bella és Edward találkozását Edward szemszögéből a Take care of your soul-ból. (Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, demon, hogy melyik találkozásra gondoltál? Amikor Bella még emberként, Sofie testében megy a Cullen házba, vagy a Tony születése utáni találkozásra? Kérlek, írd meg kommentben. Köszönöm!)
Ha valamit kihagytam, szóljatok! Jó olvasást!

A nagy lépés

Odaléptem Blanche mellé és óvatosan átöleltem. Felnéztem a bátyámra, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy most nem akar segíteni. Halk morgás hagyta el az ajkaimat, amire csak felsóhajtott, majd a szemét a lányra függesztette, aki lassacskán megnyugodott és a zokogása szipogássá módosult.

- Elviszünk innen titeket- ültettem le az emeleti galérián lévő kanapéra.

- Nem mehetünk el úgy, hogy ne találjon meg- rázta a fejét zavarodottan a lány.

- Gondoskodom arról, hogy ne találjon meg titeket- jegyezte meg Jasper. – Megyek, beszélek Carlisle-lal- jelentette ki, majd a földszint felé indult.

- Ki az a Carlisle?- pillantott rám Blanche.

- Ő Jesse menyasszonyának az édesapja, orvos- fordultam Blanche felé. – Az ő házukba viszünk titeket és ő fog megvizsgálni.

- Nem akarom, hogy bárki hozzáérjen a testemhez- fonta maga köré a karjait.

- Nála diszkrétebb embert a világon nem találunk- simogattam meg a karját. – És emellett egy orvosi papírral a válás sokkal gyorsabb.

- Nem akarok elválni- tiltakozott Blanche azonnal.

- Én sem akartam, mert féltem. De a családom végig mellettem állt és most független vagyok, van egy férfi, akit szerethetek és csak egy rossz emlék, ami velem történt- meséltem neki.

- Carlisle ott lesz a házban holnap, mikorra mi is odaérünk- jelentette ki Jasper, mikor visszatért közénk. – Nekünk viszont el kell mennünk, mert mindjárt hazaér Blanche férje.

- Várj!- emeltem fel a kezem. – A gyerekek szobájában van erkély, amiről le lehet jutni a kertbe, ugye?- idéztem vissza a ház képét magam elé.

- Igen. De ez miért fontos?- kérdezett vissza a lány.

- Amíg ti lenn vagytok enni, addig mi összepakoljuk a te dolgaidat, majd a gyerekekét. Az ő szobájukból le tudunk vinni mindent, így holnap csak be kell ülnünk a kocsiba, hogy elmehessünk- adtam meg a tervemet.

- Az a padlás feljárata- mutatott az ajtóra. – Van fenn egy doboz tele olyan dolgokkal, amiket a házban találtunk. Lehet, hogy van, ami nektek kellhet. Ha gondoljátok, akkor tegyétek el- bólintott. – Megyek, szólok a gyerekeknek arról, hogy ne szóljanak rólatok.

- Bízz bennünk- öleltem meg még egyszer a nőt.

- Ideje vámpírmódra kapcsolni- súgta Jasper, majd együtt mentünk fel a padlásra, ahonnan elhoztuk a dobozt gyorsan, majd kitettük a gyerekszoba erkélyére.

Mire a férfi hazaért, mi már ki is ürítettük Blanche szekrényét, csak annyi ruhát hagytunk benne, amennyire másnap szüksége lesz. A csomagokat főleg én pakoltam, a bátyám levitte őket a kocsikhoz. Mire alvásidő jött, addigra készen lehettünk volna a gyerekek dolgaival is, de nem akartunk feltűnést kelteni.

Amikor a kicsik már mindannyian elaludtak, összekaptuk magunkat és egy óra alatt az egész szoba tartalmát lepakoltuk a kocsiba bőröndök és dobozok formájában. Végül a kert egyik magas fájának ágán telepedtünk le, előttünk pedig ott volt az a doboz, amiben a régi dolgokat tárolták.

Óvatosan levettem a tetőt, majd kiemeltem a tetején heverő képet, ami kissé el volt szakadva, meg is égett, de az alakokat a mi szemünk tökéletesen látta. Félve és vigyázva nyújtottam Jasper felé. Az én emlékeimbe örökre bevéste magát a kópián található pár és a két gyermeki arc. A saját arcom és a szüleink arca.

- Nem emlékszem az arcukra, hogy milyenek voltak- suttogta maga elé.

- Itt van ez, hogy emlékezhess rájuk- fogtam meg a kezét.

- Erre azonban emlékszem- emelte ki a következő tárgyat.

Egy kicsi fából faragott baba volt, aminek a hajszálai már kipotyogtak a rengeteg év alatt, a ruhájának anyaga foszlásnak indult, a megrajzolt arca kifakult. Az a baba volt, amelyet Jazz maga faragott nekem kislány koromban, és aminek a ruháját a két kezemmel varrtam az alsószoknyámból leszakított anyagdarabokból.

- Azt hittem, hogy elégett vagy valaki kidobta- vettem magamhoz.

- Ha az ikrek között lesz akár egy lány is, csinálok neki egy ilyen babát- simogatta meg az arcom Jasper.

- Szavadon foglak- mosolyogtam rá.

Újra rajtam volt a sor, hogy kivegyek valamit a dobozból. Az egész éjszakánk nosztalgiázással telt. A kezeink között tarthattuk a régi festőkészletemet és a hímző gyűszűmet vagy például Jasper gyerekkori ólomkatonáját, iskolás bicskáját és kedvenc könyvét néhány szétesett darabban. A dobozban benne volt a teljes emberi életünk.

- Mielőtt megyünk, elhozom a falról a képeket- jegyeztem meg, mikor meghallottam az első mocorgást a házból.

- Ez nekem is tervem volt- bólintott rá a dologra. – Blanche ébren van. És úgy látom, hogy Carlisle igazán friss sebeket vehet fel a listájára. Nem csinálhatnánk valami hasonlót, mint Rosalie annak idején?

- Sajnos nem- ráztam meg a fejem. – Tudod, én még nem öltem embert és ezt szándékozom így hagyni. Ha pedig te esnél neki, akkor sajnos valószínű, hogy visszaesnél, és Alice nem hinném, hogy díjazná a dolgot.

- Oké, akkor ez a része lefújva- rántotta meg a vállát.

- Majd ellene szegülhetsz, mikor a válásról lesz szó. Bár csak szavakkal, de a tudtára adhatod, hogy soha többé nem mehet Blanche és a gyerekek közelébe- ugrottam le a fáról.

Elmentünk a kert végébe, mert ott jobban tudtunk rejtőzködni. Félő volt, hogy Blanche férje észrevesz minket, mivel többször kijött a reggel alatt a kertbe. Végül nem volt nagy bajunk, sikeresen elment és úgy tűnt, nem vette észre, hogy a kis családjának minden holmija eltűnt a házból. Alig csukódott be az ajtó mögötte, mikor mi beléptünk a nappaliba.

- Megijesztettetek- mondta Blanche, mikor egy kis sikoly után felfogta, hogy csak mi vagyunk.

- Készen vagytok?- néztem rá, majd a konyha felé, ahonnan a gyerekek hangját hallottam.

- Amint befejezték a reggelit, mehetünk- bólintott.

- Erre írhatok?- emelt meg egy papírt Jasper, majd a beleegyezés után egyből nekikezdett a levélírásnak.

Megbeszéltük, hogy ketten jönnek velem, ketten pedig Jasperrel. Végül a névrokonaink mentek a bátyámmal, Blanche és Chad pedig velem. Indulás előtt leakasztottam a képeket a falról és beletettem a dobozba, hogy ott lehessenek a múltunkkal. Majd nekiindultunk a 9 órás útnak Mulberry-be.

Tűz és jég - 51. rész

2011-01-07T13:54:00.000+01:00

Sziasztok! Tudom, hogy még nincs meg az 5 komment, de túlságosan élveztem ennek a résznem a megírását ahhoz, hogy ne tegyem fel. :) És a folytatását is lekezdtem, szóval ha elég gyorsak vagytok, akkor lehet hamar egy újabb rész. :D Jó olvasást!
U.i.: Oldalra tettem ki egy szavazást! ;)

Bronte, Blanche

Forks és Texas között 3310 km volt a távolság, ha valaki autóval akarta megtenni a távolságot. Mi sem futottunk kevesebbet, mert végig kellett mennünk az út mellett a leggyakrabban. 5 állam: Oregon, Idaho, Utah, Colorado és New Mexico. Ezeket keresztezte az utunk, mígnem megérkeztünk Texas állam Bronte nevű városkájába. Arra a helyre, ahol az emberi életünket éltük le.

Hajnal volt, mikor megérkeztünk. A környéken volt néhány olyan fás terület, ahová el tudtunk rejtőzni. Nem lett volna szép csak úgy rárontani a kisvárosban élő emberekre. Inkább még vadásztunk egy-egy szarvast, így mindkettőnk szeme mézarany színben pompázott. A ruháinkat is lecseréltük kicsit elegánsabbra.

- És hogyan tovább?- néztem a bátyámra egy faágon ücsörögve.

- A délelőtt folyamán meglátogatjuk a rokonainkat- pillantott rám. – Segítenünk kell nekik.

- Értem, de még mindig nem mondtad el, hogy mi is a baj- csúsztam közelebb.

- Alice és én együtt kezdtünk kutatni a családjaink után már nagyon régen. Az ő családját gyorsan megtaláltuk, a miénket sokkal nehezebben, mivel eléggé régen meghaltam- mosolyodott el gúnyosan. – Alig lehetett bármit fellelni rólunk, a családunk nagy része vagy a polgárháborúban vagy a vámpírharcokban életét veszítette.

- Valakit mégiscsak megtaláltál, ha most itt vagyunk- pislogtam rá reménykedve.

- Apa húga túlélte mindkettőt, ő vitte tovább a családunkat. És most az ő leszármazottaihoz jöttünk.

- Apáék után mégis hányadik generáció?- gondolkoztam el.

- Ha apáék voltak az első generáció, és 25-30 évente született új generáció, akkor ők a 9. generáció. Vagyis nekünk is ennek a korosztálynak kell kiadnunk magunkat- számolgatott.

- És elmesélnéd végre a konkrét indokokat?- tértem rá a lényegre.

- Olyan 5 éve tért vissza a családunk ide, a városba. Megvették a romos házunkat, ami most gyönyörűen fel van újítva. A rokonunk Blanche. A férje Robert Johston, bankár. Van két fiuk, Jasper és Chad, valamint egy lányuk, Lizbeth.

- Jazz, ez…- néztem rá döbbenten.

- Blanche kutatott a család után és ránk talált. Az unokaöcsénk, akit nem ismerhettünk, ő volt Chad. Rólunk nevezte el a kicsiket. A két eltűnt gyermek és az egyetlen, aki túlélte a dolgot- bólintott komolyan. – De veszélyben van az életük.

- Én megölöm azt az embert- morogtam egyből.

- Igen. Jól sejted, Robert a probléma. Gyakran iszik és alkalmaz erőszakot mind Blanche-on, mind a gyerekeken. Az egészet Carlisle tudta meg, mert bevitték a kicsi Lizt a kórházba. A pasi azt hazudta, hogy leesett a lépcsőn, de nem ezt mutatták a nyomok. El akarom vinni innen őket, utána pedig elintézni a válást gyorsan.

- Hová vinnénk őket?- tértem át a megoldásra.

- Úgy 40 éve Mulberry-ben éltünk, Arkansas államban. Nem hinném, hogy akár Carlisle, akár Esme ellenkezne, ha be szeretnénk költöztetni őket oda. De beszélek velük, ha úgy hozza az élet. A lényeg, hogy el tudjuk vinni őket.

- Nehéz lesz majd elszakadni tőlük- hajtottam a fejem a vállára.

- Igen, egy idő után csak telefonon beszélhetünk majd velük. De nem hagyom, hogy egy ilyen undorító ember terrorban tartsa a még élő rokonaimat, főleg nem a gyerekeket.

- Ezt nekem kellett volna mondanom, én leszek anya- mosolyogtam rá.

- Én meg nagybácsi leszek, szóval téma lezárva.

Első utunk viszont nem a kisvárosba vezetett, hanem egy nagyobb városba, ahol két autószalont is megörvendeztettünk, mivel vettünk egy-egy kocsit. Majd nekiadjuk a Jasperét a családunknak, az enyém pedig egy olyan darab, amire Remiel már hetek óta vágyik, úgyhogy ő örülni fog neki.

A két kocsival felszerelkezve mentünk vissza a városkába, már az úton. Bronte kedves és fejlett városka lett az 1860-as évek óta, minden megújult itt is. Nem nagyon voltak emlékeim arról, milyen volt régen, de azt tudtam, hogy nem a mostani arcát mutatta. A város szélén egy hatalmas kertes ház előtt parkoltunk le, majd csengettünk.

Egy szőke hajú, magas és fiatalos nő lépett ki az ajtón. Ránk mosolygott, de a szeme elárulta, hogy inkább félelem van benne. A kapuhoz jött, kinyitotta és kilépett rajta. Végignézve rajta láthattuk, hogy le van fogyva, nincs a legjobb bőrben. Jasper keze mellettem ökölbe szorult, mikor kiszúrt néhány már majdnem begyógyult sebet a nőn.

- Segíthetek valamiben?- pillantott ránk.

- Blanche Johston-t keressük- feleltem én.

- Én vagyok- bólintott, a szavait így nyomatékosítva.

- A nevem Lily Hale, ő pedig a bátyám, Jesse- mutatkoztam be. – A családfánkat kutattuk az elmúlt hónapokban és kiderült, hogy rokonok vagyunk a Whitlock ágról.

- A Whitlock ágról?- lepődött meg Blanche. – Nem tudtam, hogy van valaki még arról az ágról. Én nem találtam semmit- rázta meg a fejét.

- Nem találhattál- szólalt meg végre Jasper is. – Az 1860-es években Lizbeth, aki neked is a rokonod volt, eltűntnek lett nyilvánítva. Valójában csak nevet változtatott, férjhez ment és az ő ágáról származunk mi. Te pedig az ő unokanővérének, Julie Ann-nek a leszármazottja vagy, igaz?

- Igen- mosolyodott el őszintén és boldogan. – Gyertek be!

A házunk, ahová megérkeztünk, modern volt, de néhány helyen meghagyták a régi alapokat. Volt egy teljes fal a lépcső mellett, ami halványan felrémlett a szemeim előtt. És a falon lógó régi, megsárgult képek is mind a mi időnkből származtak. Az egyiken kiszúrtam egy kisfiút, aki most mellettem állt.

- Jasper!- suttogtam és a kép felé intettem. Őt is meghatotta annyira, mint engem.

- A férjem nincs itthon, el kellett mennie dolgozni- mondta közben Blanche. – De a gyerekek fenn játszanak az emeleten.

- Bemutatnád őket?- kértem a nőt, aki felkísért minket.

A három kicsi mind vidám és élénk volt, de nem tudtunk elvonatkoztatni attól, hogy a kellemes májusi időben is sötét színű és hosszú ujjú ruhák vannak rajtuk. Mi is úgy öltöztünk, hogy takarjuk a bőrünket, de vidám színekkel, mert így senkinek nem volt feltűnő a dolog. Kissé hűvös napokat éltünk.

- Van egy régi képem Lizbeth-ről- szólalt meg Jasper a nőnek intézve. – A kislányod teljesen rá hasonlít.

- A lépcsőn néztétek a képeket- nézett ránk a nő. – Szerintem Jasper hasonlít ahhoz a férfihoz, aki 250 éve az a fiú volt.

- Nem olyan véletlenek ezek a névválasztások, ugye?- simogattam meg az ölembe ücsörgő Chad fejét.

- Nem, valóban nem- rázta meg a fejét a nő.

Egész nap velük voltunk és bár az elején tartózkodtak egy kicsit a bátyámtól, délutánra már a két fiú vidáman hívta játszani Jesse bácsikájukat, míg Lizbeth élvezte, hogy az ő kedvenc Lily-jének a hajából alkothat csodálatos frizurákat. Nem zavart, hogy a kislány ezzel foglalkozik, én jól szórakoztam. Minden csodálatos volt egészen addig, míg…

- Chad, ne!- hallottam meg a kicsi Jasper hangját. – Összetörted a vázát.

- Nem akartam. Nem direkt volt- hallottam meg a síró kisfiú hangját.

Blanche azonnal ott hagyta a vacsorát és az emelet felé vette az irányt. A karjaimba vettem a névrokonomat és én is felsiettem az emeletre. A két kisfiú rettegő pillantásokat vetett az anyjára, a kislány a karjaimban pedig a nyakamba fúrta a fejét és éreztem, ahogy a szemeiből peregni kezdenek a könnyek.

- Majd azt mondjuk, hogy én löktem le- kezdett neki a takarításnak a nő. – Menjetek be a szobátokba és csináljatok rendet!- terelgette maga előtt a gyerekeket.

- Blanche!- szólítottam meg a nőt, mikor már monoton volt a mozgása. Ijedten pillantott rám. – Mi volt ez az előbbi?

- Oh, semmiség. Csak a férjem nem szereti, ha valaminek baja esik, ami drága- rázta meg a fejét.

- A menyasszonyom apja orvos- szólalt meg Jasper mellettem. – Tudunk a dologról.

- Miről beszélsz, Jesse?- kapta fel a fejét a nő.

- Lizbeth alig egy hónapja kórházban volt, mert leesett a lépcsőről, azonban ütések nyomait vélte felfedezni az orvos. Még Washington államba is eljutott a híre- lépett közelebb Jazz, mire a lány hátrált egy lépést.

- Tényleg csak a lépcsőn esett le- rázta meg a fejét idegesen Blanche. – Nem voltam elég figyelmes.

- Egész nap tartottad a távolságot velem szemben- folytatta a bátyám. – Nem tudtalak megérinteni, egy bizonyos távolságon belül nem engedtél magadhoz, félve pillantottál rám, mert férfi vagyok.

- Dehogy, tévedsz!- tiltakozott hevesen a nő.

- Nézz rám, Blanche!- szólítottam fel a lányt. – Volt egy férfi, aki feleségül vett, majd szinte a rabszolgája lettem. Sosem felejtem el, hogy miként is bánt velem. Sosem érezhettem magam nőnek mellettem. És megerőszakolt, nem is egyszer. Tudom, hogy milyen érzés.

- De nem történt semmi ilyen- hátrált a lány, mikor rájött, hogy tudjuk, mi is történt.

- A szemed elárulja- sóhajtott fel Jasper. – Végignéztem a húgom szenvedését és egy életre beleégett az emlékezetembe az arca, miután minden kiderült róla. Nem fogom végignézni, hogy még egy rokonomnak át kelljen élnie ezt.

- Nem tehettek ellene semmit. Semmit- zokogott fel kétségbeesetten a lány és a földre rogyott.

Tűz és jég - 50. rész

2011-01-03T14:25:00.003+01:00

Sziasztok! Tudom, hogy most a Jasper-Lizbeth résznek kellene jönnie, de egy hirtelen ötlet miatt csúsztattam az egészet. A testvérek kapnak néhány saját részt a folytatásban majd. :) Ne felejtsétek el a lentebb lévő "ajándékot" sem! Oh, és minimum 16-os karika, de inkább 18-as (Goof befolyásolt egy kicsit írás előtt... őt olvastam - van, aki érti. :P) Jó olvasást!

Búcsú

Már éjfél is elmúlt, mikor hazaértünk Remiellel a kis táborozás után. Csak bedőltünk az ágyba és ő szinte azonnal aludt is. Én csak feküdtem mellette és tervezgettem, hogy mit is kellene csinálnunk Jasperrel. Nem nagyon voltak ötleteim, de tudtam, hogy ez nem probléma, ő mindig kitalál valami frappánsat.

Hajnal 5 lehetett, mikor halkan kopogtak az ajtón, majd a bátyám arca megjelent egy pillanatra és kifelé intett. Bólintottam neki, mire el is tűnt. Óvatosan megpróbáltam kibújni az ölelő karok alól, de nem sikerült. Remiel riadtan kapta fel a fejét, majd álmosan pislogott rám.

- Aludj tovább, még korán van- cirógattam meg az arcát. – Jövök azonnal!

Nem válaszolt, csak visszafeküdt a párnák közé. Én pedig kimentem a folyosóra, ahol Jasper felvázolta a terveit, aminek köszönhetően egy kicsit elcsúsztattuk az utunkat. Viszont mindketten tudtuk, hogy ez lesz életünk egyik legnagyobb utazása és az egyik legfontosabb lépés, amit közösen teszünk meg.

Már 9 óra is elmúlt, mikor kedvesem felébredt mellettem. Szorosan ölelte a derekam és a fejét a nyakamba fúrta. Nem szóltam semmit, csak a fejét simogattam. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, hogy távol leszek napokig tőle. Még nem is nagyon tudtam, hogy mit mondjak neki, mikor elhúzódott tőlem és rám nézett.

- Menned kell, ugye?- kérdezte lelombozva.

- Igazából csak éjszaka indulunk el- mondtam kissé vidámabban, ami után neki is felcsillant a szeme. – De 4-5 napig nem leszek itthon.

- Erről nem volt szó- ült fel morcosan. – Az kész kínszenvedés lesz.

- Tudom, nekem is- bújtam volna oda hozzá, de elfordult. – Amiért ennyi ideig el kell mennünk, nagyon fontos családi ügy. Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk részt benne.

- Miért nem mondod el?- fordult újra felém.

- Mert senki nem tudja. És jobb így. Nehéz erről beszélnem- hajtottam le a fejem.

- Akkor nem kérdezek semmit- adott egy csókot, majd magával húzott a fürdőbe.

- Mire készülsz?- kérdeztem, mikor levette a ruháit, majd engem is kihámozott a ruháimból.

- Semmi rosszra, édes- csókolt meg és behúzott a kabinba a zuhany alá.

Pillanatok alatt a falnak szorította a hátamat, a bal kezével felhúzta a jobb lábamat az oldalához, míg a másik kezével a mellemet simogatta. A szemeinek csillogása fogva tartotta a tekintetemet és teljesen megbénított. Azzal pedig még jobban meglepett, mikor hirtelen megcsókolt és ezalatt a jobb keze a legérzékenyebb pontomra siklott és ott kezdett el simogatni.

- Remiel… ne… én… nem…- lihegtem, de nem hagyta, hogy befejezzem, amit mondani akartam.

- Ne gondolkozz, csak élvezd!- szólt rám.

Kezdtem érezni, hogy ha ebben a tempóban folytatja, akkor alig egy percen belül vége lesz mindennek. De nem ezt tette. Hirtelen engedte el a testem és eggyel hátrébb lépett. Meglepve pillantottam rá, de ő csak egy perverz vigyorral bámult rám. Akkor már tudtam, hogy játszani akar velem.

- Nem tudod, hogy mire vállalkoztál- súgtam neki.

Odaléptem hozzá és egy határozott mozdulattal arra a helyre préseltem, ahol az előbb még engem kényeztetett. Vadul csókolni kezdtem az ajkait, mialatt a kezeim végigsiklottak a testén többször is. Nem voltam szégyenlős, a csókjaink alatt én is kezelésbe vettem a legérzékenyebb pontját, ami vad morgásokat csalt ki belőle.

Pontosan tudtam, hogy melyik az a pont, ami után már csak a beteljesülés van hátra számára. Akkor léptem el előle, gyorsan kisurrantam a kabinból, majd megtörölköztem és a szobámba mentem vissza. Mindezt alig fél perc alatt. Gyorsan felvettem az egyik legvadítóbb fehérneműmet, majd arra harisnyát, miniszoknyát, váll nélküli felsőt. A hajamat lazán befontam, majd lementem a nappaliba.

- Ez nagyon gonosz volt- vigyorgott rám Emmett.

- Ő kezdte az egészet- rántottam meg a vállam és keresztbe tettem a lábam.

- Uh… nem semmi vagy, csajos- nézett végig rajtam.

Kedvesem ekkor ért le. A haja még vizes volt, egy póló és egy rövidnadrág volt az öltözéke. Úgy nézett be a nappaliba, mint aki azonnal nyársra fűz engem, de nem tartott sokáig. Végigfuttatta a szemét rajtam és egy hatalmasat nyelt. A keresztbe tett lábaim, a melltartóm pántja, a felsőm kivágása mind sejtette vele, hogy mit veszített az előbb.

- Szívás, öcsi- veregette őt vállba Em, mialatt kiment a nappaliból.

Kíváncsi voltam, hogy meddig is bírja a dolgot. Egész nap húztam az agyát, tudtam, hogy neki mennyire nehéz. Rosalie büszkén szemlélt engem, nem volt titok, hogy részben az ő tanácsainak köszönhettem, hogy ennyire tudtam befolyásolni a pasimat. A ruhák felől pedig Alice nézett rám büszkén, mivel megfogadtam a tanácsát és ezt a szerelést csábításra használtam.

Azért a drágám türelme is véges volt. Délután 3-ig bírta, hogy játszadozom vele, a vágyaival és az idegeivel. Amikor elértem, hogy teljesen elboruljon az agya, akkor megfogta a kezem és a szobámig húzott maga után. Megtehettem volna, hogy egyszerűen kihúzom a kezem a szorításából és visszamegyek a többiekhez, de tudtam, hogy semmi rossz nem vár rám.

Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, máris a falnak préselt és vadul csókolni kezdett, szinte marcangolta az ajkaimat. Türelmetlenebb nem is lehetett volna, mert azonnal szétszakította a harisnyámat és letépte a bugyimat, majd a következő pillanatban már belém is hatolt. Kéjes sóhaj szakadt fel a torkomból, mikor mozogni kezdett.

A mostani alkalom más volt, mint minden eddigi. A korábbi együttléteink során a szerelem és egymás kényeztetése számított mindkettőnknek. Most viszont ebből semmi nem volt igaz. Csak a nyers testiség volt, a vágyak hajszolása és a minél hamarabbi kielégülés. Nem is kellett sokat várnunk erre, hiszen őrületes tempót diktáltunk, ami megadta számunkra azt, amit akartunk.

Elgyengülve kapaszkodtam Remiel vállaiba és zihálva vettem a levegőt, akárcsak ő. Nem szóltunk egymáshoz, tudtuk, hogy ide most feleslegesek a szavak. Nagy nehezen elbotorkáltunk az ágyig, ahová ledőltünk. Csak néztük egymást és a pillantások, a simogatások, a csókok beszéltek helyettünk is.

Órákkal később mentem el gyorsan zuhanyozni, majd fehérneműben kezdtem neki a pakolásnak. Remiel egy darabig csak nézett engem, majd végül mögém lépett és átölelt. A forró mellkasa a hátamnak nyomódott és minden lélegzetvétele a nyakamat cirógatta.

- Hiányozni fogsz. Nagyon- suttogta.

- Te is nekem- nyúltam hátra és megsimogattam a buksiját. – De sietünk vissza.

Nem kaptam választ, csak maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt. Éreztem, ahogy elgyengülök újra a karjaiban, de valami pici erőnek köszönhetően végül el tudtam húzódni, mielőtt újra egymásba gabalyodunk. Gyorsan magamra kaptam néhány kényelmes ruhadarabot, majd a hátizsákomat felvéve indultam a nappaliba.

- Mehetünk?- pillantott rám Jasper.

- Igen, készen vagyok- bólintottam rá.

Elköszöntünk a családtól, majd a házon kívül mentünk Alice és Remiel kíséretében. Ott még újra elbúcsúztunk egymástól csókokkal és ölelésekkel, végül nekiindultunk Amerikának ketten, együtt. Az úti célunk pedig nem más volt, mint Texas, az a hely, ahol az emberi életünket éltük.

Karácsonyi és újévi ajándék

2010-12-28T12:00:00.002+01:00

Sziasztok!

Mivel idén nem nagyon volt ötletem a karácsonyi ajándékra, így egy felhívással pótolok. :)

Ha van olyan rész, amit szerettetek volna olvasni, de nem írtam meg, akkor írjátok meg kommentben és igyekszem megalkotni. :) Bármelyik történethez lehet kérni, egészen január 15-ig. :)

Tűz és jég - 49. rész

2010-12-17T20:16:00.000+01:00

Sziasztok! Összehoztam a folytatást, nem lett olyan hosszú. Kicsit boldog, kicsit bajmentes, de néha kell ilyen is. Remélem, hogy mindenkinek kellemesen telnek a napjai. Jó olvasást!

Tábortűz

Röpke egy óra alatt mindennel elkészültünk, utána pedig összeszedtük magunkat, és, ők hárman beültek a kocsiba. Én ezt nem tehettem meg, mert megsértettem volna La Push határait, ami nem lett volna etikus dolog. A futás pedig nem felelt meg Jacobnak, már most rettentően féltette Renesmee-t.

Megbeszéltük, hogy felhívnak telefonon, mikor elég közel vannak, hogy egyszerre érkezzünk meg a házhoz és megfelelő legyen a meglepetésünk. Így türelmesen vártam a ház előtt. Leültem a veranda lépcsőire és volt néhány néma percem. Utána elsuhant mellettem Alice, majd lehuppant mellém Jasper.

- Nyugodtabb már?- pillantottam a hátam mögé, ahol a lány pillanatokkal ezelőtt volt.

- Fogjuk rá. Nem szereti, hogy nem lát mindent- mosolygott szerelmesen Jasper.

- Régen volt időnk egymásra- hajtottam a fejem a vállára. – Túl sok volt mostanában a bajunk.

- Tudod, eszembe jutott néha az elmúlt napokban az életem azon időszaka, mikor megtudtam, hogy meghaltál. Annyira messze éreztelek magamtól- magyarázta halkan.

- Sosem leszek messze tőled- emeltem fel a fejem és a szemébe néztem.

- Gyerekes dolog, de rettegek attól, hogy Remiel és a kicsik el fognak venni tőlem- hajtotta le a fejét. – Akkor már nemcsak a húgom leszel, hanem anya is.

- Igen, anya is leszek. És igen, feleség is- erősítettem meg a félelmeit. – De azt nem tudja soha senki megváltoztatni, hogy évszázadokkal ezelőtt a húgodként jöttem világra. Történhet bármi veled vagy velem, én mindig kicsi Lizzie leszek- mosolyogtam rá.

- Az én kicsi Lizzie-m?- pillantott rám.

- Örökké- bújtam hozzá.

Mióta visszajöttem az önkéntes száműzetésemből és újra kibékültem Remiellel, szinte egy pillanatot nem töltöttem el Jazz-el. És eddig fel sem tűnt soha a hiánya, de most, hogy felhozta és ezt így megjegyezte, éreztem azt az űrt. Fájt egy kicsit, hogy ennyire keveset voltam vele.

- Beszélj Alice-szel, hogy holnapra tervezzen programot nélküled- emeltem fel hirtelen a fejem.

- Mit tervezel, hugi?- lepődött meg.

- Holnap reggel attól a pillanattól fogva, hogy Remiel felkel és el tudok búcsúzni, együtt fogunk tölteni egy teljes napot- jelentettem ki komolyan.

- Nem fog neki örülni, de majd ráveszem Esmét, hogy menjen el vele és készüljenek a gyerekek báljára- mosolygott rám boldogan.

- A tiéd vagyok holnap, történjen bármi- öleltem át. – Most viszont ideje mennem- vettem elő a telefonon és nyomtam ki a hívást.

- Jó szórakozást nektek!- engedett utamra.

Boldogan futva tettem meg az utat a Cullen ház és a kis faház között. Elgondolkoztam a ház méretein és eszembe jutott, hogy rá kellene venni a fiúkat, hogy ideje bővíteni, mert ha meglesznek az ikrek, ha meglesz Jake és Nessie babája és ha ők is terveznek babát, akkor nagyon szűkösen leszünk.

A fák árnyékában maradtam, mert még nem érkeztek meg a többiek, mikor én már igen. Elkezdtem megszemlélni a környéket és a házat, hogy tudjam, mennyire lehet rajta alakítani. Talán meg is kérem majd a kedvenc sógornőmet, hogy tervezze meg. Jasper pedig biztosan szívesen segít majd nekem kivitelezni.

Amíg én elbambulva szemléltem a házat és terveztem a jövőnket, észre sem vettem, hogy megérkezett a kocsi a ház elé. Csak akkor eszméltem fel, mikor Remiel elém lépett és simogatni kezdte az arcomat. Gyorsan kiűztem a gondolataimat a fejemből és ráfókuszáltam. Mosolyogva pillantott vissza rám.

- Min gondolkoztál el ennyire?- fogta meg a kezem.

- Fejben elkezdtem kibővíteni a házat, hogy az összes kis Black és Clearwater elférjen majd- indultam meg mellette. – Jake, adj egy kosarat nekem is!

- Nem adok- rázta meg a fejét. – Ti mentek meglepni őket, mi majd cipekedünk- nyomott két kosarat kedvesem kezébe a srác.

- Csak jól hallottam- nyílt ki az ajtó és lépett elő Connie. – Itt a kis banda.

- Gondoltuk, ideje ünnepelni- lépett oda a lányhoz Nessie és megölelte.

- Ünnepelni?- jelent meg Nathan is. – Mit ünneplünk?

- Babát- vigyorgott Jake. – Az mi babánkat.

- Úristeeeeeeeeeeen!- sikított fel Nina és a lány nyakába vetette magát.

A nagy örömködés után bementünk a házba és az asztalt teljes mértékben beterítette az a rengeteg étel, amit vittünk. Volt közöttük sütemény egy nagy adag, valamint rengeteg olyan finomság, amit meg lehet sütni kinn a tábortűznél. A fiúk pillanatok alatt kerítettek nyársakat és elkezdték feltűzni az ételeket.

Mi, lányok csak boldogan beszélgettünk és a fő témánk természetesen a várandósság és a születendő babák voltak. Connie bevallotta, hogy ő is nagyon vágyik babára, de még nem esett teherbe. Viszont türelmes és úgy tűnt, hogy Nate is örülne nagyon annak, ha jönne a következő kisfarkas.

Mikorra a fiúk készen lettek, mi is kibeszéltük a legfontosabb témákat és kivonultunk az udvarra. Felállították a srácok a fahasábokat és meggyújtották a tüzet. Én nem mentem annyira közel hozzá, tekintve, hogy az egyetlen dolog, ami árthat nekem a farkasokon kívül. Erre azért odafigyeltek a többiek is.

Az ételek gyorsan átsültek és bár számomra nem volt olyan nagyon kellemes az illata, a többiek szerint minden finom volt. Én örültem nekik, hogy ők jól érzik magukat és jól esik nekik az, amit esznek. Nekem elég volt annyi, amennyit láttam rajtuk. Osztozni tudtam a jó kedvükben.

- Gyere, kicsim!- nyújtotta felém a kezét Remiel.

- Jó volt minden?- ültem le elé.

- Tökéletes. Már csak téged hiányollak- ölelt magához.

A hátamat a mellkasának döntöttem és a fejemet a vállára hajtottam. Ő szorosan ölelt, a kezeit a hasamon kulcsolta össze, így pislogtunk a többiekre. Ők is hasonlóan összebújva várták, hogy valaki feldobjon egy beszédtémát. Figyeltem őket és azokban a pillanatokban úgy éreztem, hogy béke honol a lelkemben.

- Mikor volt utoljára ennyire nyugodt estétek?- szólalt meg végül Connie.

- Szerintem azelőtt, hogy elmentem- remegtem meg egy pillanatra.

- Igen, a bajok utána jöttek – bólintott rá Renesmee. – De gondoljatok bele, hogy mekkora bajok lennének akkor, ha ez nem történik meg és a babák ugyanúgy úton lennének.

- Igazad van, kicsim- adott a lánynak egy puszit Jacob. – Most a Volturi tartozik nekünk.

- Főleg nekünk- vigyorgott Remiel. – Mégiscsak Lizbeth volt, aki megmentette a létüket.

- Remélem, hogy nem látom őket egyhamar a közelben- jegyezte meg Nathan.

- Ha engem kérdezel, akkor jönnek, ha hívjuk őket vagy ha a fajtánk a lebukás szélén áll- mondtam én.

- Legyen igazad- biccentett rá Nate és elővarázsolta az édességet, ami csak a kezdete volt a hosszú, esti táborozásunknak.

Tűz és jég - 48. rész

2010-12-10T17:36:00.005+01:00

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiből kiderül, hogy Nessie terhes-e vagy nem. És már ebben visszahoztam Jaspert, belegondoltam és mostanában tényleg hanyagolva lett, pedig a kezdetek kezdetén ő még főszereplő volt. :) És kijavítottam a számozást, mivel 2 46. rész volt. Jó olvasást! Ha valaki érdekel, írtam egy kis összefoglalót az eddigi írásaimról: http://monshenapjai.blogspot.com/2010/12/tcoys-t-ii-aen-ba-kam-nit-amk.html

Fiú? Lány? Mindkettő? Egyik sem?

Megbabonázva néztem a hatalmas testű állatot, aki a barna szemeivel ugyanolyan szerelmesen nézett rám, mint emberi alakjában. Mosolyogva léptem mellé és kezeimet a bundájába fúrtam. Vágyakozva dörgölőzött neki a kezeimnek, majd lassan kihátrált a kényeztető érintéseim alól.

- Menjünk?- kérdeztem és válaszul kaptam egy bólintást. – Akkor kapj el, ha tudsz!

Rohanni kezdtem az erdőben, néha irányt váltottam, de arra mindig odafigyeltem, hogy egy pillanatra se lépjek La Push területére. Hallottam magam mögött a mancsok dobogásait is, de a régről megmaradt stratégiai elméleteim mindig megmentettek az utolsó pillanatban. Egészen addig, amíg komolyan figyeltem, hogy merről jön a hang.

Elég volt egy aprócska koncentrációvesztés és én is elveszítettem a játékunkat. A rajtam lévő ruha anyaga azonnal megadta magát Remiel fogainak, mikor elém kerülve kapott utánam és beleakadt a virágos ruhába. Ott álltam az erdő közepén egy bugyiban egy hatalmas farkassal magam előtt, aki nyálcsorgatva figyelt engem.

Máskor, más esetben talán eltakartam volna a fedetlen testrészeimet, de annyira vágytam minden érintésére, hogy nem mozdultam. Hagytam neki, hogy felfogja, a látvány addig nem tűnik el, amíg ő nem lép. Végül visszaváltozott és ledobta a lábára kötözött ruhadarabokat. Belegondolva, hogy rajta nem volt semmi, én voltam túlöltözve.

- Csodaszép vagy- nyögte bele a fülembe, amint a karjaiban voltam.

- Ezt talán nem itt kellene- nyögtem fel, mikor megéreztem a vágyát.

- Nincs a közelben senki- suttogta a fülembe, de a keze mér egészen máshol barangolt. – Kívánlak és te is engem.

- Remiel- súgtam a nevét elhalóan.

Ajkai azonnal rátaláltak az enyémekre és édes csókokkal kényeztetett. Minden vágyam az volt, hogy újra neki adhassam a testem és a lelkem. És ő el is vett mindent. A vágyak, amik mindkettőnkben felgyűltek az elmúlt időszakban, egyszerre törtek ki. Hangosan és szenvedélyesen szerettük egymást a természet lágy ölén.

Valamikor 4-5 órával később értünk vissza a házba. Rajtam Remiel ingje volt, de az is alig takart valamit, ezért én az ablakon keresztül egyből a szobánkba menekültem, ő pedig az ajtón lépett a lakásba. gyorsan üdvözölte a családot, majd csatlakozott hozzám a fürdőben, ahol megint nem bírtunk ellenállni egymásnak.

- Tudod, hogy még ruhában is irtó szexi vagy?- kérdezte kedvesem, mikor megigazítottam a felvett szoknyámat.

- Tudod, hogy ha nem ezt mondanád, már nem lennénk együtt?- kérdeztem vissza nevetve.

- Szeretlek, Lizbeth!- lépett mellém és egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra.

- Én is szeretlek- mosolyogtam rá.

Kéz a kézben mentünk le a családhoz, akik a nappaliban és a konyhában voltak szétszéledve. Mindenki Jacobra és Renesmee-re várt, akik elmentek a rezervátumba. Carlisle és Edward pedig teljesen komolyan feleltek a kérdéseinkre, arra pedig nagyon odafigyeltek, hogy ne mondjanak nekünk semmit.

- Én nem bírom a várakozást- jelentette ki Emmett.

- Ez nem meglepetés- nevetett Alice. – De az tényleg idegesítő, hogy még mindig nincsenek itt és ti ketten- bökött a két férfi felé – nem mondtok nekünk semmit.

- Alice, megígértem nekik, hogy ők lesznek, akik közlik azt, amit a vizsgálat megállapított- nézett rá Edward.

- Akkor is gonoszak vagytok- ült le mellém duzzogva.

- Carlisle, hogy van Jessie?- kérdezte meg az orvost Remiel.

- Most van a 20. hétben. A két kicsi tökéletesen egészséges és normálisan fejlődik- mosolyodott el. – Valamint már ő is tudja, hogy ketten vannak.

- És fiúk, lányok, vagy mindkettő?- kérdeztem meg most én.

- Még nem tudjuk, mert nem szívesen mutatkoznak- válaszolta apánk.

- Akkor hogy vegyek nekik bármit? És hogy lesz kész a babaszoba időre?- idegeskedett Alice.

- Ne aggódj, minden meglesz időben- nyugtattam őt. – A kicsiket pedig már én is várom.

- Nem érzem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy apa legyek- mormolta Remiel maga elé.

- Pedig te leszel a világ legcsodálatosabb apucija, ez biztos- adtam neki egy csókot.

Már éppen felelt volna valami frappánsat nekem, mikor kinyílt az ajtó és mindenki visszafojtotta a lélegzeteit. Jake és Nessie is olyan arcot vágott, hogy semmit nem lehetett kitalálni abból, amit gondolnak. És ez nem kecsegtetett semmi jóval. Komolyan kezdtem úgy érezni magam, hogy megőrülök.

- Mondjátok már!- pattant fel Alice.

- Elég legyen, kicsim- mosolygott rá Jasper. – Ülj le és maradj csendben!

- De nem megy- rázta a fejét a lány. Erre a Jazz az ölébe húzta és szájon csókolta, amitől egyből elnémult.

- Hol van a nagyi?- nézett körbe Renesmee.

- Itt vagyok, kicsim- sietett ki a konyhából, majd megállt Carlisle mögött.

- Én… mi… szóval…- habogott Jake idegesen.

- Babát várok- mondta ki végül a lány.

- Ez egyszerűen csodálatos!- ugrott fel Rosalie és Bella után ő volt az első, aki gratulált.

Sokáig nem is lehetett mást hallani, mint a boldog szavakat, amiket a pár felé intéztünk. Közben azért fél füllel én azt is hallottam, hogy a két farkas megegyezett abban, hogy közösen kitanulják az apaságot és néha talán vigyáznak majd egy-egy kisgyerekre a rezervátumban.

Az is kiderült, hogy a baba valószínűleg hasonló időben jön majd a világra, mint a mi ikreink. Ennek értelmében Carlisle-nak el kellett döntenie, hogy a lány mellett, vagy az unokája mellett lesz azokban a pillanatokban. De mi megmondtuk neki, hogy nem kell aggódnia Jessie miatt, hiszen a mi babáinkon nem lesz semmi nyoma annak, hogy természet felettiek.

- És fiú vagy lány?- hozakodott elő a kérdéssel Alice.

- Nem tudom- rázta a fejét Nessie. Egy bosszús sóhaj volt a válasz a nagynénjétől. – Alice, tudom, hogy úgyis kialakítasz majd neki, valamint Remiel és Liz ikreinek egy-egy szobát. Mi lenne, ha olyan színűre festenéd és úgy rendeznéd be, hogy semleges legyen?

- Az nem jó. Nekem tökéletes terveim vannak lány unokahúgra és fiú unokahúgra is. Több, komoly, kidolgozott terv- sorolta. – Semlegeset nem csináltam.

- Ideje nekikezdened, hugi- kuncogott fel Emmett.

Azt nem hitte viszont, hogy a lány komolyan is veszi, amit mondd neki. Pedig ő azonnal felpattant és felrohant a szobájába. A bátyám meg utána, majd néhány pillanattal később már házon kívül is voltak. Mindenki kuncogott magában, a nagy maci pedig elsütött néhány kissé perverz viccet.

- Nincs kedvetek eljönni velünk a faházba?- fordult kedvesem a boldog szerelmespár felé.

- Connie-hoz és Nathan-hez?- kérdezett vissza Jake.

- Vihetnénk némi ételt, rakhatnánk tábortüzet és beszélgethetnénk. Régen voltunk együtt úgy, hogy minden rendben van- magyarázta a srác engem ölelve.

- Menjünk- vágta rá boldogan az újdonsült anyuka és engem a konyhába rángatva neki is fogott a készülődésnek.

Tűz és jég - 47. rész

2010-11-29T20:23:00.001+01:00

Sziasztok! Meghoztam a folytatást. Nem teljesen olyan lett, mint amilyenre akartam, de majd ti eldöntitek, hogy milyen lett. Lassan megyek, mert álmos vagyok. :) Jó olvasást!

Egy tökéletes nap kezdete

Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap is. Az a csodálatos tavaszi reggel, amikor Carlisle végre azt mondja majd nekem, hogy Remiel ép és egészséges. Az első reggel hosszú ideje, mikor nem kell könyörögnöm neki, hogy maradjon a fenekén, mert még nem kelhet fel.

A behúzott függönyök rései között talált utat magának az a pici napsugár, amely valami csoda folytán át tudott törni a vastag felhőrétegen. Alice megjósolta, hogy délutánra ne tervezzünk programot, mert addigra kitisztul az ég teljesen. Persze ez alól mi voltunk a kivételek, mivel végre kimozdulhattunk kettesben.

A szoba sarkában lévő fotelben ücsörögtem, a teljes sötétségben és onnan figyeltem életem párját, akit a meleg napsugár ébresztgetett. Élvezettel figyeltem, ahogy mocorogni kezd a hirtelen jött fény hatására. A napom már eleve jól indult, hiszen végre szép és boldog pillanatok fognak körbevenni reményeim szerint.

- Lizbeth?- hallottam meg a hangját, ami még kicsit rekedt volt így reggel.

- Itt vagyok- keltem fel a helyemről.

- Boldog vagy- jelentette ki és feltornázta magát az ágyon.

- Erre miből jöttél rá?- ültem le mellé mosolyogva.

- A hangodban van valami különös csengés, amikor boldog vagy- simogatta meg az arcom.

- Ez akkor valami olyan, mint mikor te felébredsz- húzódtam hozzá közelebb. – Ilyenkor mindig rekedtebb vagy és ez rettentően szexi.

- Szóval szexi- húzott magához és megcsókolt.

Nem bírtam neki ellenállni. Pont úgy gyengültem el a karjaiban, mint annyiszor ezelőtt. Ha vele voltam, történhetett volna bármi, nem tudtam kiszakadni a boldogságunkból. Úgy éreztem, mintha egy vákuumburok vett volna minket körbe ilyenkor, ami kizárt minden jót és rosszat.

- Elnézést!- hallottam meg Carlisle hangját, majd éreztem, ahogy Remiel eltol magától.

- Semmi gond- mosolygott kedvesem. – Ez csak a „jóreggeltpuszim” volt.

- Csitt!- fenyítettem meg, majd elindultam az ajtó felé.

- Te hová igyekszel most?- nézett utánam meglepve.

- Elkészítem a reggelidet és tálalom az ebédlőben- fordultam vissza egy pillanatra. – De meg ne merj jelenni nekem ilyen ősemberként- utaltam a szakállára, ami már komolyan zavart.

- Értettem, főnökasszony!- szalutált, én pedig nevetve távoztam.

A konyhában Esme és Bella kettőse fogadott. Mint kiderült, a két lány Nessienek és Jakenek készítette a reggelit, akik hamarosan meg fognak érkezni. Ezzel nem volt nagy probléma, mert természetesen jutott étel Remiel számára is. A legnagyobb meglepetés az a sok tojás volt, amit Bella készített.

- Mióta szereti Renesmee a rántottát?- néztem a serpenyőben sülő ételre.

- Néhány napja kapott rá- mosolyodott el Bells. – Régi ismerősként köszöntöm ezt a tojásimádatot.

- Volt már ilyen korábban?- ültem fel a pultra melléjük.

- Nem neki, hanem Bellának- jelent meg Edward. – Akkor volt megrögzött tojásfan, amikor terhes lett.

- Akkor lehet, hogy jön az unoka?- pillantottam először a férfire, majd a nőre.

- Reméljük- mosolygott Bells és egy tányérra halmozta az ételt. – Carlisle fogja megvizsgálni.

- Lizbeth, mit adjunk ma reggel Remielnek?- fordult felém Esme.

- Nézzük csak- ugrottam le a pultról.

Elővettem egy tálcát és tettem rá palacsintát, szendvicset, 2 tükörtojást valamint egy óriásmuffint. Továbbá egy hatalmas pohár narancslevet. Bellával és Esmével együtt mentem át az ebédlőbe, ahová letettük az ételeket, majd a megmaradt helyeken mi foglaltunk helyet és beszélgetni kezdtünk.

A várva várt páros hamarabb érkezett meg. Köszöntöttek minket, majd helyet foglaltak és enni kezdtek. Meglepve láttam, hogy Renesmee milyen élvezettel eszi a tojást. Meglepett, tekintve, hogy az emberi ételek közül a már túlzottan édesek voltak a kedvencei. Szerencsére nem kellett sokat várnunk és megjelent Carlisle is, Remiellel a nyomában.

- Tökéletes- nyomtam egy puszit az arcára, ami már puha volt.

Rám mosolygott, majd ő is nekifogott a reggelijének. Nem kellett túlzottan sokáig várnunk, hogy üres legyen minden tányér és jóllakottan dőljenek hátra. Gyorsan leszedtük az asztalt és elmostuk a koszos tányérokat, majd visszatértünk az ebédlőbe, ahol Renesmee kipirulva nézett az apjára és a nagyapjára.

- Nem akarom, hogy ti vizsgáljatok meg. Egy normális nőgyógyászt akarok- vitatkozott a lány.

- Kicsim, én hoztalak világra- nézett rá Edward szelíden. – És hidd el, senki nem fog tudni semmit.

- Nem, nem és nem- rázta a fejét a lány.

- Édesem, hidd el, apádnak igaza van- kapta el a fel-alá mászkáló Nessie karját Jacob. – Mi történne, ha bemennél a kórházba, a doki ultrahangot akarna csinálni és esetlegesen nem sikerülne?

- Jake…- pillantott rá a lány félve.

- Végig melletted leszek- szorította meg a kezét, majd megcsókolta.

- Menjünk fel a dolgozószobámba, ott egy kicsit meg tudsz nyugodni- ajánlotta fel Carlisle.

Ők felmentek, a család pedig tapintatosan elkezdett szétszéledni. Én is megfogtam Remiel kezét és elkezdtem kifelé húzni a házból. Minden kérdés nélkül követett engem, tudtam, hogy nem fog semmit szólni. Egészen annyira eltávolodtam a háztól, hogy biztos ne halljam egy szavukat sem.

- Mi a mai program?- ölelte át a derekam Remiel, mikor megálltunk.

- Nincs kedved egy kicsit szétnézni a környéken?- ajánlottam fel neki.

- Arra vágyom, hogy kettesben legyünk- csókolt bele a nyakamba.

- Kicsim, tudom, hogy mennyire vágysz arra, hogy átváltozz. És sosem hittem, hogy ezt mondom valaha is, de hiányzik a farkasom.

A válasza egy mosoly volt, majd ledobálta a ruháit és átváltozott a hatalmas és csodaszép barna farkasommá.

Tűz és jég - 46. rész

2010-11-12T21:33:00.002+01:00

Sziasztok! Nagy nehezen hoztam a folytatást. Rövid is, semmiről nem szól... aki nem olvasta a My life in pieces...-en, annak mondom, hogy éppen nem vagyok alkotói hangulatban. Azért jó olvasást!

Együtt, újra

Túl voltunk a kapcsolatunk első komoly válságán, aminek talán meg sem kellett volna történnie, de a mi életünk soha nem lehet egyszerű. Hogy is lenne az, ha egy vámpír él együtt egy farkassal, akivel ősellenségeknek kellene lenniük? De ez volt a mi életünk, amit nekünk kellett tökéletessé tenni.

- Jó idő van, le is vihetnélek a partra- jegyezte meg Remiel az ágyban ücsörögve.

- Igen, mindez feltételes mód- jegyeztem meg az ablak mellett állva. – Mert nem megyünk sehová.

- Elszúrtam, tudom- hajtotta le a fejét szomorúan.

- Nem szúrtad el. Csak segítettél megmenteni a családunkat. Ez dicséretes- sétáltam oda hozzá.

- De talán Carlisle elengedett volna egy kicsit, ha tegnap nem megyek utánad- fogta meg a kezem.

- Ebben van valami igazság. De így is élvezhetjük a napsütést- böktem a nyitott ablak felé.

- Jobban örülnék, ha kimehetnék végre innen és kettesben lehetnénk hallgatózó testvérek nélkül- pillantott az ajtó felé.

- Emmett, elmehetsz, nem fog megszökni- fordultam az ajtó felé, ahol meg is jelent a srác buksija.

- Én kíváncsi vagyok - vigyorgott ránk.

- Azért lehetne, hogy megpróbálj nekünk egy kis magánszférát hagyni?- néztem könyörgően.

- Még meggondolom…- forgatta a szemeit. – Talán, leszek olyan nagylelkű, hogy békén hagyjalak titeket. Várnak a macik- vigyorgott újra, majd távozott.

- Utálom, mikor ennyire fárasztó- sóhajtott fel Remiel.

- Te csak a gyógyulásoddal törődj, ha lehet- pillantottam rá és láttam, hogy laposakat pislog. – Álmos vagy?

- Valaki rávette a dokit, hogy adjon nekem egy csomó altatót, ami most iszonyatosan nyomaszt- morogta, mialatt az ágyon fészkelődött.

- Amíg alszol, addig gyógyulsz, és nem jár butaságokon a fejed- igazítottam meg a párnáját.

- Ahelyett, hogy veled lennék- morgott tovább.

- Szeretlek- súgtam neki és megcsókoltam, még mielőtt újra morogna.

Fáradtan rám mosolygott, majd behunyta a szemeit. A hajával játszadoztam, mialatt ő álomba szunnyadt. Jó volt nézni a békés, alig huszonegynehánynak kinéző arcot, amin kisimult minden apró ránc. Csak a béke honolt a szeretett vonásokon. Az arcát már inkább szakáll borította, mint borosta, de majd gondoskodom róla, hogy eltűnjön.

Addig nem is mozdultam kedvesem mellől, amíg meg nem hallottam a földszinten, hogy valami darabokra hullik. Igencsak meglepett a dolog, mivel tudtommal csak Esme volt a házban. Ő pedig a legbékésebb lény, akivel valaha találkoztam. A földszintre érve láthattam is a dohányzó asztalon a darabokban heverő telefont.

- Esme, minden rendben?- ültem le mellé.

- Szeretnék most mellette lenni, hogy megnyugtassam- motyogta maga elé.

- Mi történt? Miről maradtunk le?- simogattam a hátát.

- Most beszéltünk a telefonon- bökött az asztalon heverő darabok felé. – Csalódott és dühös.

- Marc miatt, ugye?- kérdeztem meg félve.

- Igen, miatta- bólogatott a nő és végre rám nézett. – Carlisle már az első pillanatban megmondta neki, hogy eszébe se jussatok, mert már az első nap kiszemelte magának Rosalie-t. Ebből az elvéből nem engedett. És most megérezte az illatodat a ruháján, a fiú pedig végül színt vallott.

- Mi lett a vége a dolognak?

- Már régen megmondta neki, hogy aki a szabályait megszegi, az elveszíti a bizalmát. A fiúnak új rezidens után kell néznie- fejezte be a történetet anyánk.

- Óvatosan el kellett volna mennem, mikor észrevettem- hajtottam le a fejem. – Menj be hozzá, legyél vele, hogy megnyugodjon.

- Biztos, kicsim?- állt fel a kanapéról.

- Igen, mi megleszünk itthon. Neki most rád van szüksége- keltem fel én is.

Adott egy puszit az arcomra, majd már fel is kapta a táskáját és kiviharzott a házból. Én pedig visszamentem a szobámba.

My life in pieces...

2010-11-08T17:16:00.001+01:00

Új blogot kezdtem! Akit érdekel: http://monshenapjai.blogspot.com/

Tűz és jég - 45. rész

2010-11-06T18:51:00.002+01:00

Sziasztok! Megvolt az öt komment, én pedig alkottam. :) Remélem, hogy tetszeni fog, mert megszenvedtem vele a fejfájásom miatt... :S Nem panaszkodom, csak jó olvasást kívánok!
U.i.: Bal oldalon lett egy új menü, ahol a kérdésekre a válaszokat teszem ki. Tessék kérdezni!!! :)

Bocsánat

Néma csendben hallgattam végig Carlisle-t, aki fél órával később a nappaliban tartott kiselőadást Renesmee-nek és Jacobnak. Elmondta nekik, hogy mekkora felelőtlenség volt, amit tettek, és hogy bármennyire gyorsan gyógyulnak a farkasok, Remielnek van elég sérülése, ami ebben az esetben lassítja a dolgokat.

Megtehettem volna, hogy megvédem őket, de nem mozdultam. Én is felelőtlennek tartottam azt a lépést, hogy elhozták őt. Bármennyire mérges voltam rá, nem akartam, hogy baja essen. Hiszen ők is tudhatták jól, hogy a bevésődés engem is mellé láncol, nem csak őt mellé.

Egészen reggel 7-ig nem mozdultam a szobámból. Néztem a békésen alvó férfit az ágyamban és ez elég volt. Nyíltan sosem vallottam volna be, de iszonyatosan hiányzott addig, amíg nem voltam vele. Minden vágyam volt, hogy együtt lehessünk, akár összevesztünk, akár nem.

7-kor összeszedtem néhány ruhát, majd a fürdőbe mentem, ahol átöltöztem és megigazítottam a hajam. Carlisle fél 8-kor indult a kórházba és én is vele mentem, mert megosztotta velem, hogy Jessie egy műszakban dolgozik vele. Így tudok beszélni a lánnyal, és ha valami rosszul sülne el, akkor is ott van a közelünkben egy orvos.

A kórházhoz érve még szinte ki sem szálltunk a kocsiból, mikor megjelent mellettünk Carlisle fiatal rezidense. Szinte elállt a lélegzete, mikor észrevett engem is, majd pirulva köszöntött bennünket. Együtt mentünk be az épületbe, ahol a harmadik emeleten lévő irodába vezetett az első utunk.

A fiatal fiú, név szerint Marc, beszámolt az elmúlt napokban történtekről Carlisle-nak. Ez volt az első munkanapja, mióta vége lett a csatának. Végighallgatta a fiút, majd megköszönte neki, hogy ennyire alapos munkát végzett. Látszott Marcon, hogy mekkora megtiszteltetés neki ezt hallani.

- Zavarba hoztad a nőcsábász, mindig beszédes rezidensemet- jegyezte meg a férfi, mikor Marc távozott.

- Nem tehetek arról, hogy lehengerlő személyiség vagyok- mosolyodtam el.

- Mintha már más is hivatkozott volna erre…- jegyezte meg, mialatt leakasztotta a köpenyét a vállfáról.

- Nem vállalok felelősséget a tetteiért. Akkor sem, ha ő lesz az örökkévalóban a párom- ráztam meg a fejem.

- Nem gondolod, hogy mindketten egy kicsit makacsok vagytok?- érdeklődött.

- Van benne valami- adtam be a derekam.

Kopogtak az ajtón, amire nem számított egyikőnk sem. Meglepve néztünk össze Carlisle-lal, majd helyet foglaltunk egy-egy székben és úgy fogadta a férfi a látogatóját. Meg sem kellett fordulnom, az illatából azonnal tudtam, hogy ki is lépett be a szobába.

- Elnézést, Dr. Cullen, nem tudtam, hogy vendége van- mentegetőzött a lány.

- Jessie, maradjon!- szólalt meg Carlisle, mivel a lány távozni akart.

- Segíthetek valamiben?- fordult vissza.

- Szeretnék bocsánatot kérni- szólaltam meg halkan, bűnbánóan. – Nem rajtad kellett volna kitöltenem a dühömet. És nem kellett volna ennyire kellemetlen helyzetbe hoznom téged.

- Ne okold magad olyanért, ami ellen nem tudsz mit tenni. Talán találhattam volna jobb alkalmat, hogy beszéljek Remiellel- mentegetőzött a lány is.

- Nem, ez az én hibám- néztem rá. – Tisztában vagyok vele, hogy a számomra negatív helyzetekben nem vagyok racionális, mégis bementem és a nyakatokba varrtam az összes bajomat.

- Elfelejtve- mosolyodott el a lány. – Most viszont vissza kellene mennem, mert kezdődik a vizit.

- Megyek én is- állt fel Carlisle mosolyogva. – Lizbeth, megvárod a vizit végét? Akkor haza tudlak vinni.

- Nem kell, apa!- mosolyogtam rá, mialatt elindultunk kifelé. – Elindulok gyalog és felhívom a fiúkat. Valaki úgyis ráér- adtam az arcára egy puszit. – És siess haza!

- Igyekszem- mosolyodott el, majd elváltak az útjaink.

- Tényleg apának szólította?- hallottam még távolodva Jessie meglepett kérdését.

Vidáman mentem ki a korház épületéből és már meg is terveztem, hogy merre kell mennem ahhoz, hogy gyorsan hazaérhessek. De még a parkolón sem tudtam keresztülmenni, mert megjelent előttem Marc. Léptem egy et balra, követett. Léptem jobbra, ő is lépett velem. Mérgesen szusszantottam, majd megszólaltam.

- Tehetek érted valamit?

- Vacsora, ma este, kettesben, nálam- vázolta föl, amire vágyott.

- Vacsora, ma este, kettesben, a pasimmal- válaszoltam neki flegmán.

- Ne mondd, hogy meg sem gondolod- lépett közelebb és felém emelte a kezét. – Én sem vagyom fából és te sem vagy kőből- simogatta meg az arcom.

- Az eddig rám hajtó pasik közül, akik nyomultak most nem futnak a lányok után- néztem rá komolyan, de nem ijedt meg.

- Iszonyatosan tetszel és izgató vagy- rántott magához.

- Hagyj engem békén!- löktem el magamtól nőiesen. – Felejts el egy életre!

„És reménykedj, hogy Carlisle nem érzi meg az illatom, mert akkor neked véged”- tettem hozzá gondolatban. Ebben nem tévedhettem, mivel a ruhám az övének súrlódott. Neki annyi. Ezzel a tudattal indultam az erdő felé, amelynek a szélén sietve mentem, de nem léphettem a fák közé, mivel az La Push határterülete volt.

Hirtelen és váratlan volt, mikor megjelent mellettem egy farkas és egyre közeledett. Kissé megijedtem tőle, de kezdtem felismerni. Óvatosan, vigyázva a ruhámra, húzni kezdett befelé. Ahogy a közelébe értem, megismertem Nathant, így bátran csatlakoztam hozzá. Sokkal kényelmesebb volt rendes tempóban futni hazáig.

Otthon megvártam, amíg visszaváltozik, és magára kapja a rövidnadrágját. Utána kifejtettem neki a félelmemet, mely szerint utánam fognak koslatni a farkasai, de azt mondta, hogy tájékoztatta őket, az engedélyével vagyok a területükön. Aki pedig nem bír magával, azt átadja Jacobnak.

- Sziasztok!- lépett elénk Esme. – Minden rendben?

- Igen, minden rendben- mosolyogtam rá.

- Tudunk beszélni? Lehetőleg Alice nélkül?- pillantott rám Nate.

- Alice elment Rosalie-val vásárolni- mondta Esme, majd a konyhába ment, ahová mi is követtük.

- Connie kitalálta, hogy csináljunk egy kerti sütést, mikor már Remiel jól lesz. Olyan ünnepfélét, hogy nyertünk- magyarázta a srác. – Viszont az lenne a legjobb, ha csak te jönnél.

- Kicsim, emiatt ne aggódj- mosolygott rá Esme. – Tudjuk, hogy ti Connie-val és a két fiú csak azért tud mellettünk lenni, mert van, ami ide köti. Nem sértődünk meg ezen.

- Csak annyira nehéz egy ilyet megbeszélni úgy, hogy én szívem szerint elhívnálak titeket is- magyarázta a srác.

- Igen, tudjuk- bólogattam. – De egyelőre nem tudom, hogy mikor lenne jó, mert Carlisle iszonyatosan szigorúan fogja őt a tegnapi óta.

- Nem lep meg. Csak szólni akartam. Most megyek is, mert még van elég dolgom a falkával- intett a srác, majd távozott.

- Esme, meg kell tanítanod néhány süteményt, hogy vigyek én is valamit és ne haljanak éhen az éhenkórászok- néztem anyánkra.

- Ne aggódj, remekül fogunk szórakozni- mosolygott rám és felém nyújtott egy tálcát tele étellel. Ezzel indultam meg Remiel felé az emeletre.

Tűz és jég - 44. rész

2010-10-28T21:23:00.000+02:00

Sziasztok! Hoztam a folytatást! Most nem nagyon tudok mit írni, kicsit fáradt vagyok. Apropó, nézzétek meg a kiírást a fejléc alatt. :) Jó olvasást!

Butaság

Mialatt vártam, hogy a kocsi elénk érjen és kiszálljon a három ismerős, előkerestem a mobilomat, amiben szinte azonnal meg is találtam Carlisle nevét. Csak egyetlen aprócska dolog, amit rosszul tesz, és már hívom is, hogy mit is tett az unokája, annak barátja és az én „volt” pasim.

- Szia, Lizbeth!- szállt ki először Renesmee vidáman.

- Carlisle mit szólt ahhoz, hogy kimozduljon?- kérdeztem komolyan.

- Nagyapa nem tudja, hogy elhoztuk- mondta a lány halkabban. – Liz, kérlek, ne…

- Rajta múlik minden- vágtam a lány szavába.

Nem vártam meg, hogy a fiúk is kiszálljanak a kocsiból, visszamentem a házba és kissé duzzogva leültem a kanapéra. Nathan csak meglepve nézett rám, de a fejemmel az ajtó felé böktem, ahol akkor léptek be a látogatóink. Oda sem fordítottam a fejem feléjük, mert még mindig duzzogtam.

- Sziasztok!- köszönt a látogatóinknak a srác. – Hogy vagytok, fiúk?

- Már kutya bajom- felelte Jacob és leült mellém. – Liz, te hogy vagy?

- Remekül- feleltem gunyorosan, majd kicsit felengedtem. – Volt időm babázni.

- Babázni?- kérdezte meglepve a belépő Remiel és Nessie.

- Itt volt Jenina és áthozta Pavant- lépett ki a szobájukból Connie. – A fiatalúr remekül elvolt Lizzel.

- Te vigyáztál a jövő egyik potenciális alfájára?- döbbent meg Jake. – Ezt hány alfa mondhatja el magáról?

- Mikor kicsi voltam, egyszer vigyázott rám Esme- rántotta meg a vállát Nate.

- Úgy tűnik, a legtöbb- vigyorodtam el. – Jake, rád nem vigyázott vámpír?

- Akkor éppen nem voltak vámpírok a környéken, mikor én gyerek voltam- rántotta meg a vállát. – Aztán megjelentek ők, megjelent Bella, mi farkasok lettünk, Bells vámpír, megszületett Nessie és azóta minden történelem.

- Annyira ne túlozz, Jake- ölelte át a nyakát Renesmee.

- Nem túlzok, te a történelem csúcsa vagy, szívem. Számomra biztos- mosolygott a férfi.

- Miért is jöttetek ti erre Carlisle engedélye nélkül?- tértem végül a lényegre.

- Valaki beszélni szeretne veled- nézett rám a lány.

- Talán én nem szeretnék vele beszélni- morogtam magam elé.

Senki nem válaszolt erre semmit. Hallottam a mocorgásukat, de nem néztem hátra. Majd Jacob is felkelt mellőlem és innen már tudhattam, hogy az a tervük, hogy kettesben hagynak minket. Egy olyan terv volt ez részükről, ami nekem nem annyira tetszett. Az asztalon lévő papírra írtam egy rövidke üzenetet, majd mielőtt becsukódott volna az ajtó, kidobtam a kis galacsint.

- Édesem, beszélhetnénk úgy, hogy látom az arcod?- kérdezte halkan a szeretett férfihang.

- Ha az arcomat akarod látni, akkor idejössz. És ha még nem jutott volna el az agyadig, mi nem vagyunk együtt- feleltem neki a fal egy bizonyos láthatatlan repedését fixírozva.

- Lizbeth, szeretlek!- fakadt ki. – Nem tudok többet mondani magamról. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire kiakadnom és főleg nem Jessie előtt.

- Nem kellett volna. Nagyon nem- fordultam el még jobban tőle.

- Liz, ne csináld ezt velem!- emelte meg egy kicsit a hangját. – Ha szeretsz még, akkor megkímélsz, és majd akkor szívod a vérem, amikor már jobban leszek.

- Nagyon vicces vagy…- feleltem gúnyosan.

- A francba… - morogta maga elé, majd hallottam, ahogy eltolja a széket.

- Maradj ott!- szóltam rá ijedten, mikor megláttam felém indulni. – Nem szabadna mászkálnod, főleg nem egyedül.

Nem nagyon hallgatott rám, mert lassan és az asztalt támaszként használva araszolt felém. Az arcán láttam, hogy mennyire nehezére esik minden egyes lépés. Fel akartam kelni, odarohanni hozzá és visszaültetni a székre, de megbénított az elszántsága, amit a szemei sugároztak felém. Ez egészen addig tartott, amíg fel nem szisszent.

- A fejednek búcsút mondhatsz- pattantam fel végre és már ott is voltam előtte.

- Nincs semmi bajom- rázta meg a buksiját.

- Persze, hogy nincs- nyúltam a karjai alá. – Támaszkodj rám, egy felszakadt seb nem éppen leányálom.

- Nem fogok egy nőt támasznak használni- tiltakozott, de egyszerűen felkaptam és leültettem a kanapéra.

- Örülnék neki, ha nem lennél mindig ilyen makacs- téptem szét a pólóját, hogy lássam, hogy vérzik. – A fenébe, ez nagyon csúnya.

- Nem, nincs semmi bajom- tiltakozott tovább Remiel, de egyre sápadtabb volt.

- Nessie, hívd fel Carlisle-t, hogy 2 perc múlva otthon vagyok Remiellel, akinek felszakadt a sebe- mondtam a lánynak.

Kedvesem sebére szorítottam a széttépett anyagot, majd a karjaimba vettem és futni kezdtem vele hazafelé. Nem éppen így terveztem a mai estét, sem a másnapot. De ő volt olyan önfejű megint, hogy az egész tervemet átalakította, így marad megint a felvigyázás, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem tud a fenekén maradni.

Carlisle végig morgott, mialatt újra összevarrta a sebet. Remielben pedig volt annyi erő, hogy feleseljen vele, amin én jól mulattam, az orvos nem annyira. A végén már meg is fenyítette kicsit, hogy ha így folytatja, akkor beutaltatja a kórházba és elfelejtheti a békés gyógyulást.

- Éjszakára adok egy adag fájdalomcsillapítót és egy adag altatót is- vett elő végül egy injekciós tűt.

- Liz, ezért még számolunk- fordult felém kedvesem.

- Előbb majd elmagyarázhatod, hogy miért nem tudtad megvárni, hogy holnap elmenjek beszélni Jessie-vel és utána hazajöjjek- intettem le és vittem vissza a szobámba, ahol pillanatokkal később békés álomba merült.

Tűz és jég - 43. rész

2010-10-22T20:44:00.000+02:00

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, mivel megvolt az 5 komment. Tudom, hogy még van novellatartozásom, de nem merek ígérni pontos napot. A jövő héten valamikor írok, ígérem! Addig is jó olvasást!

Baba

Az egész éjszakát az ágyon fekve töltöttem el. Jó volt egy kicsit egyedül lenni és átgondolni a dolgokat. Hiányzott már ez a fajta magány. Csak akkor mozdultam ki, mikor 8 óra után meghallottam barátnőm kissé még lassú lépteit. A konyhában találtam rá az igencsak álmos Connie-ra.

- Hagyd csak, majd én!- vettem ki a kezéből a tojást és a serpenyőt.

- Mindent hallottál, igaz?- pirult el teljesen.

- Igen- bólintottam rá. – De szerintem nem kell szégyellnetek, hogy ennyire szeretitek egymást.

- Nem szokott elkapni minket a hév, ha van valaki a közelünkben- hajtotta le a fejét, így a haja eltakarta a tűzvörös arcát.

- Mint mondtam, nincs mit szégyellnetek- fogtam neki a reggeli elkészítésének.

- Azt tudtam, hogy Esme istenien főz, de te is tudsz főzni?- fordult felém, mikor meghallotta a szalonna sercegését a serpenyőben.

- Nem mondom, hogy összeütök egy többfogásos vacsorát, de van már, amit eltanultam tőle. Például a szalonnás-zöldséges omlettet- öntöttem egy tucatnyi zöldet a szalonna mellé.

- Mik ezek a remek illatok?- mászott ki a szobából Nathan is.

- 2 perc és kész a reggeli- mutattam a székre, hogy üljön le.

Kivettem két tányért, majd rápakoltam megfelezve az elkészült tojáskölteményt. Szerintem rendes esetben egy fél tucat ember eszik ennyit, de ismerve a farkasokat, ez pont méret volt. És nem csalódtam bennük, mert az utolsó falatig befalták és még dicsérték is, hogy finom volt és ízlett nekik.

A reggeli után azonban Nathan elindult, hogy átvegye a szolgálatot a falkában és néhány új fiút kiokítson. Ketten maradtunk a házban, Nina pedig kitalálta, hogy segíthetnék neki. Együtt fogtunk hozzá a ház kitakarításának, ami bútorhúzogatással, szőnyegfelszedéssel és hasonló kevésbé kellemes dologgal járt.

Pihenni is csak akkor ültünk le, mikor a kézileg fonott szőnyegek és fali díszek a ház mellett lengedeztek a szélben. Én egy kicsit sem voltam fáradt, de Connie ekkora jutott el oda, hogy muszáj egyet szusszannia. Így kiültünk a tenger mellé, a sziklára egy kis friss levegőt szívni. Én csak szigorúan az árnyékban tartózkodtam a napsütés miatt.

- Connie, itthon vagy?- hallottuk meg egy lány hangját.

- Persze, Jenina, gyere hátra!- kiáltott barátnőm.

Néhány pillanattal később egy fekete hajú lány jelent meg a kezében egy aranyos kisgyermekkel. Rámosolygott Connie-ra, majd észrevett engem. Egy pillanatra ledermedt és talán el is akart futni, de amint a szemembe nézett a rémülete csökkent. Nem nagyon értettem a reakcióját.

- Jen, én meg tudom magyarázni…- pattant fel azonnal Connie.

- Ő egy Cullen, nem?- kérdezte a lány és én bólogatással feleltem. – Apa szerint ők nem veszélyesek.

- Tényleg nem- bólintott Nina. – De mi szél hozott erre titeket?

- Csak áthoztam Pavant. El kellene mennem anyuval Forksba, de az öcsémet nem akarnánk elvinni. Vigyáznál rá néhány órára?- pillantott rám, majd a lányra.

- Persze! Mindig szerettük egymást Pavannal. Ugye, nagyfiú?- gügyögött neki Nina, amire a kicsi felkacagott.

- Ha nem szeretnéd, nem maradok- ajánlottam fel Jeninának, aki kissé tétovának tűnt.

- Én… csak ő az öcsém- nézett a kisfiú felé, aki már Connie hajtincseit húzogatta.

- Nem fogom bántani. Hiszen ő csak egy ártatlan kisbaba- mosolyodtam el. – Csak egy baba.

- Majd sietünk vissza! Sziasztok!- nyomott egy puszit Jen a puha babapofira, majd el is sietett.

- Gyakorolhatod az anyaságot- nyújtotta felém a bébit Connie.

- Nem, azt felejtsd el!- ráztam meg a fejem. – Nem akarom, hogy véletlen valami baja legyen miattam.

Connie mérgesen szusszantott egyet, majd letelepedett a plédre, amin ücsörögtünk. Letette a kisfiút is, aki élénken szemlélődött. Forgatta a fejét, megcsodálta a nyíló virágokat, majd felfedezőútra indult. Barátnőm felé kezdett mászni először és élénk tapsikolással konstatálta, ahogy a lány összeborzolta az apró haját.

Majd megfordult és észrevett engem. Mászás helyett a fenekére csüccsent és engem kezdett el figyelni. Néha még a pici fejecskéjét is oldalra döntötte. Mikor ezt megunta, újra a térdeire és a kezecskéire hagyatkozott, majd megindult az irányomba. Ha lett volna szívdobogásom, biztos, hogy az egekben lett volna.

Így viszont csak visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy az apró gyermek felém közeledik. Mikor elérte a lábam, ami törökülésben volt, megkapaszkodott benne és elkezdte magát húzni a ruháimban. Kis hegymászóként kapaszkodott egészen addig, amíg el nem billent és el nem kezdett dőlni.

Ijedten kaptam utána és még azelőtt a karjaimba zárhattam őt, mielőtt a kemény sziklán koppant volna a pici fejecskéje. Meglepve pislogott rám és a fekete szemeiben viszont láttam a saját sárgásbarna íriszeimet. Majd a pici ajkak széles vigyorra húzódtak és a kicsi kezek megtalálták az arcomba lógó szőke tincseimet.

- Szóval ez volt a célod- suttogtam a babának és óvatosan megkoppintottam az orra hegyét.

- Ajjaaajjajjaaa- gagyogott nekem vigyorogva.

- Még hogy nem értesz a kicsikhez- rázta meg a fejét Connie, aki mosolyogva figyelte a jelenetet.

- Tényleg nem értek a babákhoz- fogtam meg az aprócska kezet, ami éppen a nyakláncomba kapaszkodott. – Azt nem szabad.

Egészen estig velünk volt a kicsi Pavan, aki – mint ahogy Connie elmondta – Sam Uley, az egykori La Push-i alfa unokája volt. Nehezen váltam meg tőle, egészen a szívemhez nőtt. Mire a nővére érte jött, addigra el is fáradt rendesen és a karjaimban szunyókált, mialatt az egyik ujjamat szorongatta.

Mikor elmentek, gyorsan befejeztük a délelőtt elkezdett takarítást és mire Nathan hazaért, addigra minden ragyogott a tisztaságtól. Amíg ők ketten vacsoráztak és tisztálkodtak, addig én kiültem a kis verandára, ahonnan remekül lehetett látni az égen ragyogó csillagokat. Egészen addig bámultam felfelé, amíg meg nem hallottam egy kocsi zúgását és meg nem éreztem három igen ismerős illatot…

Tűz és jég - 42. rész

2010-10-15T21:00:00.000+02:00

Sziasztok! Iszonyatosan szégyellem magam, amiért nem hoztam folytatást korábban. Sajnos nem teljesen úgy alakultak a dolgaim, ahogy akartam. Bocsánatot is kérek és igyekszem a hétvégén pótolni. Megírtam az új részt… kicsit rövid és kicsit unalmas, de azért remélem, hogy elolvassátok. Jó olvasást!

Tenger

A gondolataimat kizárva futottam az erdőben arra azért odafigyelve, hogy ne lépjem át a határt. Majd megérkeztem a házhoz, amiben annyi szép percet töltöttünk el Remiellel közösen. De sajnos nemcsak én voltam vele boldog ezen a helyen.

Azért, hogy a gondolatokat kiűzzem a fejemből, elmentem a szikla széléig, ahonnan a tengerre néztem le. Jó volt látni a véget nem érő vízfelszínt, ami jobban hívogatott, mint valaha ezelőtt. Levettem a cipőmet és a pulóveremet, majd a peremre léptem és leugrottam.

Élveztem, ahogy a hideg víz lassan teljesen átáztatta a ruhámat, majd a bőrömhöz érve lehűtötte az emberek számára is hideg testemet. Nem tettem semmiféle mozdulatot, csak süllyedtem lefelé, a tenger feneke felé. Eléggé kővé volt dermedve a testem ahhoz, hogy ez megtörténhessen.

De ez sem tartott örökké. Alig egy percig voltam lenn, mikor megéreztem egy forró kezet a karomra fonódni. Megnéztem, hogy ki az, aki utánam jött és egy nagyon mérges Nathan bámult rám. Jobbnak láttam nem tovább feszíteni nála a húrt, így hagytam neki, hogy felhúzzon. Még rá is segítettem.

- Mégis mi a francot csinálsz?- förmedt rám, mikor felértünk a felszínre. – Tudom, hogy nem lesz ettől semmi bajod, de nem ugrálhatsz csak úgy bele a tengerbe egy olyan szikláról, amit még láthatnak La Push-ból.

- Látott valaki?- kérdeztem meglepve.

- Peter édesanyja halálra vált arccal kiabált nekem, hogy egy nő vetette magát a vizekbe a házunk mellett- kezdett el kifelé úszni.

- Nem gondoltam, hogy van még olyan, aki ellát a házig- morogtam magam elé. – Bocsánat!- emeltem meg a hangom, hogy hallja a srác is.

- Máskor legyél sokkal inkább körültekintő, ha kérhetem- lépkedett ki a vízből, majd lerázta a vizet magáról.

Szinte azonnal eltűntek a vízcseppek a testéről. Ennyit a farkasok testhőmérsékletétől. Nem szoktam fázni, de mindent megadtam volna két forró karnak, hogy átöleljenek és ne remegjek annyira. De ilyenre nem szabad gondolnom, mivel éppen mérges vagyok rá. Nagyon mérges, tegyük hozzá.

- Connie mindjárt hazaér. Menj be és ha lehet, ne mozdulj, amíg nem érek vissza! - nézett rám szigorúan, majd magamra hagyott.

Lassan bementem a házba és próbáltam minél kevesebb tócsát hagyni magam után. Egyenesen a hálónkba mentem be, ahol elkezdtem valami száraz és tiszta ruha után kutatni, de gyorsan rá kellett ébrednem, hogy nincs egy holmim sem a kis faházban. Így maradtak Remiel ruhái.

Bementem a fürdőbe és beálltam a zuhanyrózsa alá, hogy ne akarjak minden pillanatban halálra fagyni. Jól esett, ahogy a meleg víz körbeöleli a testem és szép lassan visszaadja a megszokott hőmérsékletet. Máris kellemesebb volt kilépni és egy törölközőbe csavarni magam.

Mialatt a testemet töröltem szárazra, hallottam, hogy nyílik az ajtó. Utána nem volt semmi mozgás, csak élénk szuszogást hallottam. Ezek szerint hazaérkezett barátnőm. Jobbnak láttam nem megvárni azt, hogy a házban változik át, ezért kiabáltam neki.

- Szia, csajszi! Lizbeth vagyok. Két perc és megyek- ígértem neki.

Kifinomult érzékeimnek köszönhetően hallottam, ahogy kifújja a tüdejében tartott levegőt és hogy a szívverése is visszaáll a normálisra. Gyorsan felkaptam a szekrényben talált férfi rövidnadrágot, pólót és vastag pulóvert (ami talán régről maradt meg), majd kimentem a konyhába a lányhoz.

- A frászt hoztad rám!- dorgált meg. – Amúgy mi történt?

- Segíthetek kipakolni és főzni? Közben elmagyarázok mindent- ajánlottam.

Együtt álltunk neki kicsomagolni az összes olyan holmit, ami a tucatnyi szatyorban rejlett, majd nekiálltunk elkészíteni a vacsorájukat. Közben én végig beszéltem. A történetet ott kezdtem el, ahol ő lemaradt, mikor elhagyta a Cullen-házat. Végigmondtam neki a kis szakításunkat.

- Az én unokabátyám a világ legnagyobb idiótája- rázta meg a fejét Nina.

- Ez jutott nekem- ráztam meg a fejem kicsi mosollyal a számon.

- Meddig lesz büntiben?- fordult felém csillogó szemekkel. – Meddig lesztek külön pár?

- Addig, ameddig nem jön rá, hogy csak a volt barátnőjét és a gyerekeit próbálom megvédeni a társadalmunktól, ami eléggé veszélyes, ha valaki nem Cullen vagy Denali- mondtam a lánynak. – De mi ez a nagy öröm?

- Csak szeretném egy kicsit én is megmondani neki, amit gondolok. Olyan jól esne kiosztani őt…- révedt el egy kicsit a lány.

- Nem hiszem, hogy szükség lesz rá…- jegyeztem meg. – Ha Rosalie-nak olyan lesz a kedve, akkor Remiel egy életre megtanulja, hogy mit is jelent egy vámpír kedvesének lenni.

- Gondolod, hogy Rose ebbe beleavatkozik?- fordult felém meglepve barátnőm.

- El tudom képzelni róla. Egy ideje jobb a viszonyunk. Megért engem- suttogtam a végét.

- Oh- kerekedtek el Connie szemei. – Értem már. De azért megtéphetem majd egy kicsit farkasként?

- Ha ennyire vágysz rá…- adtam meg neki magam.

A nap hátralévő részét vele töltöttem. Mikor Nathan visszaért, akkor szépen kiosztott, hogy mit is képzelek. Nem szóltam közbe, végighallgattam a kiselőadását és a végén még be is vallottam, hogy talán nem voltam eléggé körültekintő. Még gyorsan megejtettem egy telefont Nessie-nek, hogy ne várjanak haza, majd visszavonultam Remiel szobájába éjszakára…

Tűz és jég - 41. rész

2010-10-07T20:37:00.003+02:00

Sziasztok! Tudom, hogy még el vagyok maradva egy novellával, azt szombaton délután tudom majd hozni. Remélem, hogy írtok majd kommenteket, akár hamarabb is, mert szerintem eléggé sokat kell azoknak várnia, akik rendszeresen kommentelnek. De ez csak az én meglátásom. Jó olvasást!

Szervezés

Az első felindulásból fel akartam rohanni, de Alice és Rosalie elkapta a karjaimat, ami megfékezett engem. Majd átgondolva rá kellett jönnöm, hogy jobb is, ha nem megyek fel, hiszen jelenleg szakítottunk. Ami azt jelenti, hogy én most haragszom rá, mert nem reagált semmire úgy, ahogy kellett volna.

- Remélem, hogy azért Carlisle lekapja őt mind a tíz körméről- mordultam fel.

- Régen láttam őt ennyire mérgesnek- jegyezte meg Bella. – Talán még nem is láttam mérgesnek…- gondolkozott el.

- Nem láthattad- rázta meg a fejét Alice. – Én sem láttam még soha.

- Akkor tévedtem- nézett rám a lány mosolyogva.

- Tévedni emberi dolog. De néha a vámpírok is megengedhetik maguknak- mosolyogtam rá.

Leültünk a nappaliban a kanapéra és mindannyian (Alice, Rosalie, Bella és én) Esmére szegeztük a szemünket. Éppen az árvaház épületét készült felújítani és annak a terveivel készült el. Megígértette velünk, hogy megnézzük azokat és a saját javaslatainkkal feldobjuk őket.

- Ha készen leszel,- csillant fel Alice szeme – rendezzünk a gyerekeknek egy bált.

- A gyerekeknek?- kérdezte Rosalie.

- Igen, nekik- pörgött fel Alice. – Vennénk mindenkinek egy aranyos, elegáns ruhát, megcsinálnánk a lányok haját és sminkjét, a fiúkat is kicsinosítanánk, estére készítenénk valami isteni vacsorát nekik és utána játszhatnánk velük úgy, hogy mindenki kapjon ajándékot.

- Kicsim, annyira jó ötleteid vannak- libbent mellé Esme és magához ölelte a lányt.

- Ehhez az is kellett, anya, hogy fel akard újítani a gyerekek lakhelyét- felelte sógornőm.

- Szükség lenne egy átfogó orvosi vizsgálatra is, nem?- kérdeztem meg a nőt.

- Biztos, hogy nem ártana…- gondolkozott el.

- Akkor majd megbeszélem Carlisle-lal, hogy mit lehet tenni ennek érdekében, és amíg ti felújítotok, én elviszem az összes törpét orvoshoz- ajánlottam fel.

- Miről maradtam le?- lépett be a nappaliba Nessie.

- Felújítás, bál, orvos, gyerekek- sorolta Rosalie.

- Szuper!- csillant fel a lány szeme. – Alice, a ruhákat én akarom!- fordult a nagynénje felé.

- Én vállalom a vacsorát- mondta Bella.

- Enyém a smink- jelentkezett Rosalie, még mielőtt valaki más teszi ezt.

- És velem mi lesz?- néztem rá a lányra.

- Te csinálod a frizurákat, én meg figyelek arra, hogy minden tökéletes legyen- fejezte be Alice a dolgot. Ekkora ért vissza Edward és Carlisle.

- Én már száz éve megmondtam, hogy a farkasok nem tudnak viselkedni- huppant le Edward Bella mellé és a nő vállára hajtotta a fejét.

- Mit csináltatok vele?- néztem Carlisle-ra.

- Kapott egy hatalmas adag altatót. Egy embert kiütne majdnem egy hétre, de neki ez egy normál adag- mondta, majd Nessie-re pillantott. – Már tapasztaltuk.

- Mondott valamit?- érdeklődtem tovább.

- Olyasmiről magyarázott, hogy nem volt szép, amit csináltál. Azt hiszem, duzzog- kuncogott Edward.

- Megerősítem- jött le a lépcsőn egy könyvvel a kezében a bátyám. – Mérges és sértett.

- Még ő van rám megsértődve, mikor neki lesz más nőtől gyereke? Kikérem magamnak- jegyeztem meg. – Mi mást kellett volna tennem?

- Ahhoz, hogy megvédd a lányt a vámpíroktól és attól, hogy baja lehessen, nem tehettél mást- mondta Rose. – Azt kell hinnie, hogy te is egy olyan nő vagy, mint ő.

- Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a vérfarkas legendával- töprengett Renesmee.

- Ha nem szükséges, nem kell neki elmondani- felelte Edward a lányának. – Annál könnyebb lesz az élete.

A családi beszélgetés ezzel véget is ért és mindenki ment a dolgára. Rosalie úgy határozott, hogy megnézi Emmettet, aki éppen a garázsban bütykölt valamit. Jasper a kanapén helyet foglalva folytatta az olvasást, míg Alice az ölében ücsörögve kezdte szervezni a kis bálját. Esme összeszedte a papírjait és Carlisle társaságában ment fel az emeletre, míg Bella és Edward csak nézték egymást.

- Bejössz velem a konyhába?- kérdezte Nessie, majd együtt mentünk az említett helyre. Kivett a fagyasztóból valami édes fagylaltot, majd leült a pult mellé egy kanállal. – Meddig lesztek fasírtban?- pillantott fel rám.

- Nem tudom- körözgettem az ujjammal a márványlapon. – Tudod, azért bennem van az, hogy nekem tényleg nem lehet saját gyerekem és tudom, hogy szeretni fogom a kicsiket, de azért eszébe juthatna, hogy valahol mélyen ez nekem fájhat.

- Nem ismerhette a reakciódat, nem tudhatta, hogy ki mellett kellene állnia- érvelt mellette Renesmee.

- Talán eszébe juthatott volna, hogy én vagyok az, akivel le fogja élni az örökkévalót- álltam ki magam mellett.

- Lehet. De most beteg…- mondta a lány.

- Tudom, hogy ismered, mióta csak megszületett, de be kell ismerned, hogy ő is lehet fafejű. Örülök, hogy véded, de nem gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha én futnék utána. Most ő hibázott, ő kérjen bocsánatot- feleltem, majd magára hagytam a családom és az erdő felé vettem az irányt.

Válaszok

2010-09-27T20:54:00.000+02:00

Sziasztok! Tudom, hogy még tartozom egy novellával, de azt csak csütörtökön tudom hozni (egyetem…). Viszont most meghoztam a válaszokat a kérdésekre. Remélem, hogy mindenkinek kielégítő lesz a válasz. :)

bella-marie: Az, hogy ennek a történetnek mikor lesz vége, az olvasókon és a kommenteken múlik. (Tegyük hozzá, én sem tudom, hogy meddig fog tartani, mert nincs megírva egy rész sem előre.) Ami pedig a jövőt illeti: ha vége lesz ennek a történetnek, akkor tervezek egy újat írni, amiben létrehoznám a saját vámpírvilágomat. Hasonló lesz, mint Meyer vámpírjai, de lesz benne jó néhány eltérés is. Természetesen csak akkor fog felkerülni a blogra, ha lesz rá igény. :)

Réka: Az én nagybetűs Egyetemem a Szegedi Tudományegyetem. Itt tanulok magyar szakon már a 4. hete. (Büszke vagyok magamra, hogy még nem akadtam ki.) Azért erre esett a választásom, mert humán beállítottságú embernek vallom magam és imádok olvasni. Itt is rengeteget kell olvasnom, van, aminek örülök és van, aminek nem. Hogy mi leszek, ha nagy leszek, még nem tudom, majd március tájékán kell a második szakot kiválasztanunk, addig pedig majd kiokoskodom. (Az egyetemi szakomat is csak másfél héttel a jelentkezés leadásának vége előtt találtam ki, úgyhogy nem aggódom.)

Csínytevés - novella

2010-09-24T22:44:00.000+02:00

Sziasztok! Meghoztam az első szülinapi novellát. A cím egy Alice – Emmett párosítást takart. A lány szemszögéből írtam a dolgot, olyankor még, mikor Bella ember volt. Remélem, hogy tetszeni fog! És ne feledkezzetek meg a Tűz és jég 40. részéről! Jó olvasást!

Csínytevés

(Alice)

Éppen a szobámban voltam és a ruháimat válogattam, mikor hirtelen látomás tört rám. A kedvenc bátyám megint kitalált egy turpisságot, aminek sajnos én lettem a célpontja. Ennek is volt köszönhető, hogy mérgesen az ágyra dobtam a kezemben tartott kék felsőt és elindultam a nappali felé.

- Kicsim, minden rendben?- fordult utánam a lépcsőn Jasper.

- Persze, nincs semmi baj- feleltem neki vissza sem fordulva felé. Majd a nappali közepén megállva kezdtem kiabálni. – Emmett Cullen! Nagyon gyorsan verd ki a fejedből a legújabb csínyedet, mert komolyan megkeserülöd, ha akár egy szál is rossz helyen fog állni az egyik kedvenc felsőmön.

- Alice, ne rontsd már el megint a dolgokat- jelent meg előttem.

- Nem szeretem, ha ilyen módon szórakoznak velem- feleltem komolyan, előreszegett fejjel.

- Törpilla, ne duzzogj már!- borzolta össze a hajam.

- Emmett! Teljes másfél percig csináltam a frizurám- nyafogtam azonnal.

- Akkor most az örökkévalóságodból elveszíthetsz újabb másfél percet- rázta meg a fejét. – Egy világ fog összedőlni.

- Tapintatlan vagy!- morogtam, majd visszamentem a szobámba.

Mérgesen fogtam neki a pakolásnak újra. A többiek tudták, hogy ilyenkor nem érdemes velem kezdeni, mert kiszámíthatatlan vagyok. Jasper volt az egyetlen, akire soha nem tudtam haragudni, de ő megtanulta mellettem, hogy amikor a ruhákról van szó, akkor csak úgy érdemes velem beszélni, hogy a ruhák a téma.

Ismételten nem volt sok időm pakolászni, mert megint jött egy látomás, amiben Emmett újabb merényletet akart elkövetni… és ismét ellenem. Kezdett igazán elegem lenni abból, hogy napok óta én voltam a céltábla. Nem voltam abban a hangulatban, hogy most engem át tudjon verni egy kicsit.

- Nem unod még?- kiáltottam fel.

- Alice, téged átejteni kész kihívás- hallottam a választ valahonnan a házon kívülről.

- Nincs most hozzá humorom- léptem az ablakhoz, hogy lássam őt is.

- Ne csináld már! Kérlek, ne rontsd el a jó kedvem!- könyörgött nekem a bátyám.

- Most nem!- zártam le a beszélgetést.

Nem voltam jó passzban. Edward és Bella elmentek kempingezni, de a közelben farkasok lehettek és nem láttam tisztán őket. És ez kifejezetten bosszantott. Nem tett jót, hogy ennyire nem látom azokat az alakváltókat, akik mindenhol ott voltak, főleg körülöttünk. Pedig jól tudják, hogy mi nem fogunk semmit csinálni.

Már meg sem lepett, hogy a sokadik alkalommal a mai napon újra elsötétül a valóság és megjelenik Emmett előttem. De most én is ott álltam mellette és ugyanolyan jókedvűen nevettem, mint ő. És Bella, valamint Edward volt az átvertek. Nagyon tetszett az egész.

- Emmett! Gyere fel azonnal!- kiabáltam izgatottan.

- Mi a vétkem már megint?- jelent meg az ajtóban.

- Bejön, leül, halkan magyaráz, hagy gondolkodni, kivitelez tökéletesen, jól szórakozik- mutattam az ágyamra.

Nem kellett kétszer kérnem, vigyorogva teljesítette a dolgot. Utána sikeresen végigpörgettem az agyamban mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy mindenben sikerünk legyen. Mikor ezt felvázoltam Emmettnek, hozzátette, hogy azért én sem vagyok precíz. Beavatott bizonyos alapvető vicckészítési fortélyokba.

Majd elkezdtük a terv megvalósítását. Nem volt egyszerű, mivel Edward úgyis mindent látni fog. Végül Em kitalálta, hogy én úgyis rá tudom venni Edwardot, hogy ne rontsa el a viccünket és ebben igaza is volt. Nem fog megfosztani attól, hogy szórakozzak egy kicsit azok után, ami történt.

Jasper kicsit sem értette a hirtelen jött jókedvemet és a pozitív lelkiállapotomat azok után, hogy napokig emésztettem magam azon, hogy nem látom őket a jövőben, pedig megígértem a bátyámnak, hogy telefonálok, hogy mit is hoz a jövő nekik. De sajnos ezt nem tudtam megtenni.

Végül eljött az a pillanat is, amit annyira vártunk. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet arra várni, hogy miként fog elsülni a csíny, amit nagy műgonddal készítettél elő. Most viszont alig tudtam megmaradni a fenekemen. A végén már Jasper fogott le. Amint meghallottam a kocsi zaját, beszélni kezdtem Edwardhoz, gondolatban.

„Tudom, hogy meg akarod védeni Bellát Emmett vicceitől, de most ne rontsd el az örömömet, kérlek! Légy jó testvér és ne tegyél nekünk keresztbe! Könyörgöm!”

Csak reménykedhettem, hogy meghallotta a dolgot. Mikor megálltak a kocsival és kiszállt barátnőm, meg is jegyezte, hogy furcsa, hogy nem rohanok elé. Testvérem viszont megnyugtatta őt azzal, hogy Esme befogott engem kuktának és nincs szívem otthagyni egy pillanatra sem szeretett anyukánkat.

A lélegzetvételt is abbahagytam, mikor hallottam őket feljönni a lépcsőn. Majd a testvérem a kilincs után nyúlt és kitárta az ajtót Bella előtt. A lány lépett először a lakásba, így a néhány másodperces késéssel kiboruló méz az ő haján, fején, vállán folyt szét. Már éppen elkezdte volna szidni nagy hévvel Emmettet, mikor elcsúszott és kecsesen fenékre csüccsent.

Nem kellett nekünk sem több, mert ki volt húzva egy drót a padlótól alig 2 mm magasan, ami annyira feszes volt, hogy ha valaki rálépett, akkor elszakadt. És Bella leülve elszakította a drótot, aminek következtében a plafonról konfetti eső zúdult a nyakába, ami rá is ragadt, köszönhetően a méznek.

És ha mindez nem lett volna elég, a végén Emmett kellő távolságból felé nyújtott egy piros bohócorrot. Ekkor már senki nem bírta tovább, mindenki hangosan nevetett a lányon, még a bátyám is. Végül ő segítette fel Bellát az előszoba padlójáról. Vádlón fordult a nagy mackó felé.

- Emmett Cullen! Remélem, tudod, hogy ezt egyszer visszakapod. Méghozzá kamatostól!- fenyegette meg őt.

- Nem félek tőled, hugi! És állok a kihívások elé- kacsintott rá bátyánk.

- És Alice!- fordult felém. – Miért nem szóltál erről?- mutatott végig magán.

- Azért, mert én is benne voltam. Így tudtam kivédekezni, hogy ne én legyek a céltábla- húztam össze magam kicsire. – Kérlek, Bella, ne haragudj!

- Talán megoldható…- gondolkozott el. – Először is felvihetsz az emeletre és segíthetsz letusolni és kiszedni ezt belőlem- mutatott a fejére.

- Szívesen- léptem mellé, majd fel is rohantam vele a fürdőmbe.

Életem egyik legviccesebb napja volt. Egy olyan nap, amit sosem felejtek el, köszönhetően Emmettnek.

Tűz és jég - 40. rész

2010-09-23T19:48:00.000+02:00

Sziasztok! Meghoztam a folytatást! Remélem, hogy tetszeni fog, amit összehoztam. Csak szólok, hogy megint egy eseménydús rész fog következni. Tudjátok, 5 komment ;)! Jó olvasást!

Szakítás

Még legalább 40 percet vártam arra, hogy visszamehessek a szobámba. Carlisle alig tartózkodott fenn 10 percet, majd megnyugtatott, hogy Jessie jól van. Csakhogy nálam már akkor elásta magát, mikor megismerte Remielt. Tudom jól, hogy nem szabad első látás alapján ítélkezni, de jelen esetben nehezemre esett kizárni bizonyos tényezőket.

- Liz, jól vagy?- kérdezte kedvesem, amint beléptem.

- Igen, remekül. Miért?- érdeklődtem és leültem mellé.

- Annyira sápadt vagy- jegyezte meg, mire majdnem felnevettem.

- Ne aggódj, jól vagyok- fordultam felé egy szomorkás mosollyal.

- Kicsim, tudom, hogy történt valami- nézett rám nagyon komolyan.

Nem feleltem semmit, csak hozzábújtam annyira szorosan, amennyire lehetett. Nem akartam megbántani őt, pedig tudtam, hogy meg fogom tenni. Sajnos nem volt egy pillanat sem, ami alatt beavathattam volna Remielt abba, hogy mit miért fogok cselekedni. Azonban szükségem volt az emberi reakciómra.

- Míg te kómában voltál, addig Carlisle megvizsgált- kezdtem bele a történetbe. – Most megmondta az eredményét.

- Valami negatív, igaz?- kérdezte Jessie, aki először szólalt meg a jelenlétemben.

- Soha nem lehet közös kisbabánk- motyogtam és elrejtettem az arcomat, hogy ne láthassák a nem létező könnyeimet.

- Én rettentően sajnálom- nyúlt felém a lány, de végül meggondolta magát és a kezét az ölébe ejtette.

- Kicsim, rengeteg lehetőségünk van- cirógatta meg a karomat Remiel.

- Mint például?- emeltem meg a fejem.

- Felnevelhetnénk az én gyerekemet- ajánlotta a férfi.

- Mi???- villantottam rá a szemem vészjóslóan.

- Jessie azért jött, hogy elmondja, terhes- jelentette ki kedvesem érzelemmentes hangon.

- Remiel, lehet, hogy…- kezdte a lány, de én közbevágtam.

- És ezt csak így közlöd velem?- kezdtem el kiabálni. – Semmi bánat, semmi érzelem?- pattantam fel mellőle. – Eszedbe sem jut, hogy nekem ez mennyire fáj?

Mindketten némán bámultak rám. A lányon látszott, hogy zavarban van és iszonyatosan szégyelli, hogy pont most jött el, és pont most közölte velünk, hogy terhes. Kedvesem viszont kissé dorgálóan pillantott rám. Talán ennek köszönhette, hogy kirohantam a szobából és bevágtam magam mögött az ajtót, de csak úgy, hogy ne szakadjon ki. Viszont végül mégis benyitottam újra.

- És ha még nem mondtam volna,- néztem a férfire- akkor szólok, hogy vége.

Ismételten ajtót csapkodva távoztam. Tudtam, hogy odalenn mindenki Jessie állapotát figyeli, nekem pedig muszáj volt emberien viselkedni, hogy a lány ne fogjon gyanút. Az utam egyből Alice szobájába vezetett, ahol már várt rám barátnőm és jót nevetett azon, hogy milyen jól sikerült kiviteleznem az ötletet.

- Kíváncsi leszek, hogy a lány hogy bírja a terhet- morfondírozott a lány.

- Remélem, hogy eléggé sokáig és nem lesz semmi baj- feleltem elgondolkozva.

- Nem hinném. És az, ahogyan reagáltál- ingatta a fejét mosolyogva. – Még Rosalie is megirigyelheti a tökéletes embernői mivoltodat.

- Ezt hallottam- jegyezte meg a nappaliban nővérünk.

- Tudom- csilingelte nevetve Alice. – Most figyelj- kuncogott.

Fülelni kezdtem. A szobámban Jessie komolyan vitatkozott kedvesemmel, majd hasonlóképpen faképnél hagyta őt. Majd ő is visszalépett és közölte a sráccal, hogy még meg se forduljon a fejében az a gondolat, hogy felkel az ágyból, mert beszél Carlisle-lal és leszögezteti. Ezen jót nevettem.

- Dr. Cullen!- ért le a lány a nappaliba. – Beszélhetnék Lizbeth-tel?- kérte apánkat.

- Jobb lenne, ha hagynánk őt lenyugodni- adta a tudtára a férfi.

- Szeretnék neki megmagyarázni valamit- hajtotta le a fejét a lány.

- Fenn van Alice-nél- mondta Esme kedvesen. – Most kisírja magát, elpanaszolja minden baját, Alice megnyugtatja és utána már beszélni is tudtok.

- Akkor megvárom- jelentette ki a lány elszántan.

- Szerintem jobban teszed, ha nem várod meg- mondta Rosalie. – Liz eléggé nehezen lép túl a dolgokon, kell neki egy kis idő.

- Utána ő maga fog elmenni hozzád, ebben biztos vagyok- erősítette meg ebben a hitében Jasper is.

- Akkor én most…- toporgott a lány idegesen.

- Elvigyelek?- kérdezte azonnal Renesmee. – Úgyis be kell mennem Port Angelesbe.

- Tényleg?- kérdezték a többiek egyszerre.

- Igen- felelte a lány komolyan. – Nincs itthon jégkrém. És annál jobb nincs a bánatra.

- Köszönöm- suttogta a lány.

A lány még elköszönt mindenkitől. Carlisle pedig megígértette vele, hogy mindenre odafigyel, hogy még véletlenül se legyen semmi baja. Majd végül a lánnyal együtt távozott Nessie is. Kissé fellélegezve léptünk be a nappaliba Alice-szel. De megszólalni sem volt időnk, mert Edward felkiáltott.

- Remiel, azonnal mássz vissza az ágyba!!!

Happy Birthday!

2010-09-22T20:36:00.000+02:00

Sziasztok!

Eljött ez a nap is: 1 ÉVES a blog! Iszonyatosan büszke vagyok rá! Még mindig nem nagyon tudom elhinni, hogy eljutottunk idáig. Ha valaki akar még kérdezni, nyugodtan megteheti még holnap is, a válaszokat pénteken hozom. A folytatást már elkezdtem, holnap befejezem és fel is teszem. A hétvégén pedig hozom a novellákat is.

Puszi!

Szavazás

2010-09-17T14:13:00.000+02:00

Sziasztok!

Még nem az új részt hoztam, ahhoz hiányzik 2 komment... Viszont szerdán 1 éves lesz a blog és ennek a megünneplésére kitettem egy szavazást. A 2 legtöbb szavazatot kapott novellacím alapján írok 2 novellát a címeket takaró szereplők jelenlétével pénteken és szombaton. VIGYÁZAT! Nem minden cím jelöl egyértelműen bizonyos karaktereket.

És a másik ajándék: ehhez a bejegyzéshez írhattok bármilyen kérdést egészen szeptember 22. 23:59-ig. Minden kérdésre válaszolok, legyen az személyes jellegű vagy a történettel kapcsolatos. Aki megadja az e-mail címét, annak e-mailben fogok válaszolni, a többieknek pedig egy bejegyzésben.

Remélem, hogy a még megmaradt olvasókat egy kicsit fel tudom rázni, mert kezdek kétségbeesni, hogy valamit nem csinálok jól...

Kellemes szórakozást, kérdésgyártást és ötletelgetést!

Tűz és jég - 39. rész

2010-09-04T22:01:00.000+02:00

Sziasztok! Tudom, hogy nincs meg az 5 komment, de hoztam a folytatást. Ennek a résznek jelen pillanatban nincs címe, mert nem tudtam, hogy mit is kellene neki adni. Ezek után viszont tényleg csak 5 komment után hozom a következő részt. Tudom, hogy mindenki elfoglalt, de ha olvasni szeretnétek, akkor 2 percet kellene csak arra szánnotok, hogy kommenteljetek. Nem várom el, hogy mindenki belemélyedve elemezze a részt, már néhány szó sokat jelent. Jó olvasást!

Vic:Nem volt személyes a kérdésed. Igazából a nevemből indult az egész. Mónikának hívnak és a húgom nevezett először mon chéri-nek. Majd ebből lett vagy az ő, vagy a barátnője jóvoltából Monshe, így a beceneveként lett ez a nevem. :)

Nem akartam semmit tenni ellene, az ajkaimon mégis kiszaladt egy számára hallhatatlan morgás. Connie és Remiel egy pillanatra komolyan rám nézett, majd visszafordultak a lány felé. Közben éreztem, hogy kedvesem tűzforró keze a derekamat kezdi cirógatni. Csak miatta voltam annyira nyugodt, amennyire a lány láthatta.

- Sziasztok!- köszönt alig hallhatóan.

- Szia, Jessie!- mosolygott rá életem párja. – Hogy kerülsz te ide?

- Hallottam, hogy balesetet szenvedtél. Eddig nem volt merszem beszélni veled- hajtotta le bűntudatosan a fejét.

- Nem ülsz le?- mutattam az ágy mellett lévő fotel felé. Meglepetten pislogott rám.

- Ti még nem találkoztatok- találta meg a hangját Connie. – Jessie, ő itt Lizbeth Hale, Jasper húga. Liz, ő pedig…

- Remiel előző kedvese. Sejtettem- nyújtottam a kezem felé.

Figyeltem az arcát, amiről tökéletesen lehetett olvasni a vonásaiból. Először teljesen elsápadt és egy pillanatra az ijedtség is tükröződött a szemeiben. Majd rendezte a vonásait és végül elfogadta a kézfogást. Tegyük hozzá, hogy a kézfogásunk nem tartott sokáig. Gyorsan elhúzta a kezeit, a hideg kezeim meglepték.

- Akkor most… ti újra együtt?- kérdezte remegő hangon, de még mindig ácsorgott.

- Igen. De örülnék, ha leülnél, olyan sápadtnak tűnsz- mondta Remiel.

A lányt csak nehezen tudtuk rábeszélni, hogy végül helyet foglaljon. Olyan érzésem volt, hogy fél tőlünk. Először nem értettem, hogy miért lehet benne a félelem, majd sikerült rájönnöm. El fogja mondani nekünk, hogy jönnek az ikrek. És ez nem lehet valami könnyű dolog úgy, hogy mi is itt vagyunk.

- Szeretnétek négyszemközt beszélni?- néztem a lányra. – Szívesen kimegyünk.

- Én nem akarok…- kezdte a lány, de közbevágtam.

- Connie, nem nézzük meg, hogy van-e még Esme isteni almás pitéjéből?- fordultam barátnőm felé.

- Ez egy remek ötlet- mosolygott ő és mindketten felkeltünk.

- Vigyázz rá!- fordultam a lány felé. – Carlisle szerint még nem kelhet fel, de ha tehetné, már elhagyná az ágyat.

- Figyelek, ígérem!- bólintott, de nem nézett ki a legjobban.

- Azért küldjétek fel Carlisle-t, mert nem tetszik nekem ez a sápadtság- nézett rám kedvesem.

- Meglesz- adtam neki egy aprócska csókot.

Ninával közösen távoztunk a szobámból. Meg sem lepett, hogy a nappaliban az egész család ott ücsörgött. Még Jake és Nessie is. Tudtam, hogy minket figyeltek végig és mindent hallottak. Valamint a bátyám mindent érzett. Körbenéztem rajtuk, de nem tudtam semmit leolvasni az arcokról.

- Megyek, megnézem Jessie-t. Az ő állapotában mindenre oda kell figyelni- mondta nevelőapánk, majd távozott köreinkből.

- Rettentően izgatott és van benne jó adag félelem is- mondta Jasper, mikor leültünk mi is.

- Azzal, hogy látott téged is, nem tudja, hogy miként lenne okos elmondania az állapotát- közölte Edward. – Ez okozza a félelmet benne.

- Valahogy a tudatára kellene juttatnotok, hogy nektek nem lehet babátok- javasolta Renesmee. – Talán neki is könnyebb lenne, hogyha tudná, bennetek megbízhat.

- Igazad lehet, Nessie- bólintottam rá a lány ajánlatára.

Megtehettem volna, hogy hallgatózom. Hallottam is mindkettejük hangját, de nem figyeltem oda arra, hogy mit mondanak. Bennem volt a kíváncsiság, de elnyomtam. Úgy gondoltam, hogy most nem lenne okos hallgatózni. Remiel szeret engem és el fogja mondani, ami rám tartozik.

- Lizzie, figyelsz rám?- legyezett a szemem előtt Alice.

- Tessék?- néztem rá meglepve.

- Mondtam, hogy nem figyel- duzzogott Alice látványosan.

- Ne haragudj!- néztem rá kérlelő szemekkel. – Csak arra koncentráltam, hogy biztos ne halljam a beszélgetésüket. Szeretnék belőle csak annyit tudni, amennyit Remiel elmond nekem.

- Jól van, kivételesen megbocsátok- lett nagylelkű az egyetlen és utánozhatatlan sógornőm.

- Most rád figyelek teljes mértékben és százszázalékosan- néztem a szemeibe.

- Liz, figyelj!- szólt Emmett.

- Emmett, majd elmondod Alice után- intettem le, de felé sem fordultam.

- Csak szerettelek volna tájékoztatni, hogy eltűnt Jessie jövője. Eddig láttam, de most teljesen eltűnt. Eddig még Remiel mellett is megvolt minden halványan. De mostanra teljesen eltűnt- magyarázta. – Akárcsak Bella, mikor Nessie-vel volt terhes.

- Alice, ne húzd az időt, mondj el mindent!- szólt Edward mellőlem.

- Eltűntetek ti is. Vagyis, helyesebben, már nem látom a jövőben a te halvány képedet sem- fejezte be a kis tündérünk.

- Szóval a kicsik tényleg a mi babáink lesznek- suttogtam magam elé teljesen ledöbbenve…

Tűz és jég - 38. rész

2010-08-29T22:15:00.000+02:00

Sziasztok! Bár nem volt meg a kommenthatár, úgy gondoltam, hogy hozom a folytatást. Remélem, hogy egy kicsit majd aktívabbak lesztek ezen esetben. Remélem, hogy minél hamarabb hozhatom majd a folytatást! Tudjátok, 5 komment. ;) Jó olvasást!

Látogatások

A konyhában a pult mellett ott ücsörgött Connie. Ő és Nathan néhány napja mentek vissza a La Push szélén lévő házba. A lánynak viszont még mindig be volt gipszelve a karja, ami több helyen is eltört. Carlisle csak azért választotta a gipszet, hogy a gyors gyógyulástól függetlenül még ne tudjon átváltozni.

- Lizbeth!- pattant fel egyből, ahogy beléptem. – Hogy van Remiel?

- Most ébredt fel- mosolyodtam el. – És éhes.

- Férfiak- sóhajtott fel egyszerre az Esme - Rosalie - Alice - Bella négyes.

- Van valami kifogásotok ellenünk?- jelent meg az ajtóban Jasper és Edward.

- Ellenetek?- mértem végig az olajos ruháikat. – Semmi- kuncogtam.

- Kész van a kocsim?- libbent eléjük Alice.

- Tudod, kicsim, az úgy volt…- kezdte a bátyám.

- Alice! Rájuk merted bízni azt a Porsche csodát?- kerekedtek el Rosalie szemei.

- Tudod, nem voltál itthon- hajtotta le a fejét a lány.

- Megyek, megnézem, hogy mit rontott el ez a két csodabogár- pattant fel a szőke lány.

- De mi nem is…- kezdték egyszerre a srácok.

- Nem baj, azért Rose-nak igaza van- mosolyogtam rájuk.

- Liz, ezt kikérem magamnak!- indult el felém Jazz.

- Connie, ezt fogd meg!- nyomtam a kezébe a tálcát az étellel.

Utána pedig menekülni kezdtem. Még hallottam, hogy utánam kiált, hogy felviszi a vacsorát az unokatestvérének. Majd az erdőben csak arra figyeltem, hogy merről lehet Jasper. Szerencsére végig én irányítottam és sikeresen összezavartam. Így történhetett, hogy míg ő a ház előtt keresett engem, addig én el tudtam rugaszkodni egy faágról és a vállát ugródeszkaként használva a szobámban landoltam.

- Ezt most én nyertem!- kiáltottam neki boldogan.

- De a következőt én fogom- jött a felelet.

- Nem érek rá- válaszoltam. – Ápolnom kell a lábadozó betegemet.

- Nem kell engem pátyolgatni!- csattant fel Remiel.

- A szívleállás nem játék- néztem rá komolyan, majd helyet foglaltam mellette.

- Komolyan veszem. Ígérem!- adott nekem egy csókot.

- Ajánlom is- tömtem be a száját egy kanál levessel.

- Látom, köztetek semmi nem változott- nevetett fel Nina. – Öröm együtt látni titeket.

- És veletek mi a helyzet? Merre hagytad Nathant?- fordultam a lány felé.

- A falkát intézi. Némelyik szülő nagyon ki volt akadva, mikor hazaért a fia tele sebesülésekkel- húzta el a száját.

- Azért ez annyira nem meglepő- jegyezte meg szerelmem.

- Neked csend van, tessék enni- mosolyogtam rá.

- Liz néni, ne tessék ilyen szigorúnak lenni! - fordult felém kiskutya szemeket meresztve.

- Hogy lehet valaki ennyire lökött?- kérdeztem meg barátnőmet.

- Úgy, hogy Clearwater és férfi- adta meg a választ, mire Remiel lemondóan sóhajtott.

- Még hogy női egyenjogúság… inkább feminista mozgalom és hatalomátvétel- motyogta maga elé.

- Édes, el fog hűlni az almás pitéd- cirógattam meg az arcát.

- Nem fog- rázta meg a fejét és egy hatalmas szeletet a szájába tömött.

- Az étvágyával nem lesz gondotok- merengett el Connie.

- Abban biztos vagyok- néztem én is kedvesemre, majd a lányra ismét. – Mikor veszi le Carlisle a gipszet.

- Remélem, hogy még ma, mert ha nem, én tépem le- fintorgott a lány.

Megértettem őt, nem lehetett könnyű számára, hogy nem változhat át, mikor lételeme a farkas alakja is. Már éppen meg akartam jegyezni, hogy ha kell, beszélek én is Carlisle-lal az érdekében, mikor megéreztem egy számomra idegen szagot. Csak annyiban voltam biztos, hogy ember. Ez a tény belém is fojtotta a szót.

Türelmetlenül vártam, hogy mi fog történni. Hallottam a csengőt, majd hogy Esme üdvözli a számomra ismeretlen látogatót. Utána motyogott valamit a lány, mert ennyit ki tudtam venni a hangból, de nem értettem, mit mond. Majd a szívverése egyre csak közeledett, mialatt Alice csacsogott mellette. Végül bekopogott az ajtón.

- Sziasztok!- köszönt mosolyogva testvérem. – Remiel, van egy látogatod!- nézett kedvesemre, majd el is tűnt.

Az ajtóban megjelent egy számomra ismeretlen, szőke hajú lány…

Last holiday...

2010-08-19T20:58:00.001+02:00

Sziasztok! Ez az augusztus kissé sűrűre sikeredett számomra. Most, a suli előtti utolsó napokat is kihasználom a pihenésre, a nagyszüleimmel töltök néhány napot a hétvégi házunkban. Szerdán jövök majd haza, szerintem leghamarabb csütörtökön tudok folytatást hozni. Remélem, hogy azért nem pártoltok el tőlem… Puszi!

U.i.: Rékám, kellemes pihenést neked! (L)

Tűz és jég - 37. rész

2010-08-19T20:56:00.002+02:00

Sziasztok! Végre visszakaptam a gépem, úgyhogy gyorsan meg is írtam a folytatást. Jelenleg nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy 5 komment (tudjátok). Jó olvasást!

Ébredés

Édesanya... Anya... Anyu... Anyuci... Mama… Mami…

Ezek a szavak visszhangoztak a fejemben állandóan. Hiába akartam őket kiverni a fejemből, nem jártam sikerrel. Mindenről és mindenkiről ezek jutottak eszembe. Szinte sokkolt, amit Carlisle közölt velem. Még hogy én anya leszek? Hiába győzködtem erről én magam Remielt, most nem tudtam elhinni.

Azt sem nagyon tudom, hogy miként kerültem vissza a közös szobánkba, ahol kedvesem feküdt. Olyan volt, mint aki alszik. Az arca békés volt, semmit nem lehetett észrevenni rajta. Mintha csak szunyókálna egy keveset, mert kimerítette az őrjárat. Senki nem mondta volna meg, hogy kómában van, ha nem látja a csöveket.

Újabb 3 nap következett, ami alatt egy pillanatig nem mozdultam el kedvesem mellől. Mindenki igyekezett különböző indokokkal kirángatni a szobából, sikertelenül. Emmett még azt is megkockáztatta, hogy betörte az ablakot, amiből csak az lett, hogy néhányan üvöltöttünk vele egy sort, valamint ki kellett cserélnie azt.

Mikor lejárt a 3. nap is, reggel idegesen számoltam minden másodpercet. Majd pontban 9-kor belépett Carlisle és Edward kettőse. Az elmúlt napokban felváltva jöttek, hogy ellenőrizzék kedvesemet. Persze, soha nem mondtak nekem semmi konkrétumot szokás szerint. De nem csüggedtem, mert az általam annyira kedvelt szívverés erősödött.

- Van valami változás?- kérdeztem, mikor 10 hosszú perc után felegyenesedtek.

- Edward?- nézett rá apánk.

- Úgy gondolom, hogy levehetjük. Az agyműködése teljesen rendben van, éppen álmodik- mosolygott rám.

- Álmodik?- kérdeztem meglepve.

- Rólad- tette hozzá. A halott szívem helyén melegséget éreztem a tudattól.

- Mivel a csontjai is összeforrtak és nincsenek belső sérülései, úgy gondolom, hogy valóban eltávolíthatjuk a gépeket- helyeselt Carlisle is.

- Ez mit jelent pontosan?- érdeklődtem kíváncsian.

- Azt, hogy a teste meggyógyult, úgyhogy ha szerencsénk van és tényleg annyira rendben van, mint hisszük, ma felébred- foglalta össze testvérem.

- Ezt el sem hiszem- suttogtam elérzékenyülve.

- Attól függetlenül még szüksége lehet a pihenésre és a segítségünkre, de minden rendben lesz vele- fejezte be Carlisle.

Több dolgot már nem is kérdeztem, hanem türelmesen vártam. A két férfi pedig elkezdte kicsomagolni kedvesemet a rengeteg cső fogságából. Örömmel fogadtam, hogy végre nem kell azt néznem, hogy mennyi műanyag lóg ki belőle. Egészen jól nézett ki, mikor végre nem volt hozzákötve semmihez.

Még talán fél óra sem telt el, mikor mocorgást hallottam az ajtó elöl. Percekkel később nyitott csak be a látogatóm, aki nem volt más, mint Renesmee. Érdeklődött afelől, hogy történt-e valami változás. Jake sajnos még mindig az ágyban feküdt az összeforró csontjaival, így csak a lány tudott kérdezősködni.

Majd a beszélgetésünk alatt bekukkantott Esme is, aki arról érdeklődött, hogy mit főzzön, valamint felajánlotta, hogy hoz egy tálban vizet, hogy meg tudjam mosdatni a kedvesemet. Hálásan megköszöntem neki a dolgot, valamint megjegyeztem, hogy kedvesem imádja az almás pitét, amit csinálni tud.

Így abban maradtunk, hogy főz egy vitaminokban gazdag zöldséglevest, valamint elkészíti az édes finomságot is. Nessie is beleegyezett ebbe, így mindkét fiúnak ez lesz a mai menüje. A lány nem is maradt nagyon, mert elmondása szerint Jake annyira nem bírja a bezártságot, hogy kisebb hisztiket vág le, ha sokáig nincs vele.

Ezen nevetve kezdtem el leszedni a ruhákat kedvesemről. Egy puha mosdószivacsot vizeztem be, azzal kezdtem megtisztítani a testét. Nem siettem, valamint óvatos is voltam, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat. (Bár – tegyük hozzá – nem tudtam, hogy lehetnek-e fájdalmai. Inkább nem kockáztattam.)

Mikor teljesen tisztának ítéltem meg őt, felöltöztettem és betakartam. Odafeküdtem mellé, de tartottam a távolságot. Nem tudtam, hogy miként reagálna arra, hogy a hideg testemmel az övéhez bújok. Inkább megtartottam köztünk a távolságot, bármennyire vágytam arra, hogy odabújjak hozzá.

Valamikor a délután közepén történt meg az első változás. Pontos időt nem tudtam volna mondani, mert nem volt körülöttem óra. Azt vettem észre, hogy kedvesem lélegzetvételei sűrűsödnek és a szíve is picit gyorsabban dobogott. Izgatottan ültem fel az ágyon és kezdtem cirógatni az arcát.

- Lizzie-m- suttogta maga elé.

- Itt vagyok- feleltem neki azonnal.

Pislogni kezdett, de a szemeit visszacsukta szinte azonnal. Gyorsan odaléptem az ablakokhoz és behúztam rajta a függönyöket. A szobámban szürkületi sötétség keletkezett. Kedvesem újra pislogni kezdett és szép lassan kinyitotta a gyönyörű barna szemeit, amiket annyira imádtam. Az elmúlt napok távlatából szinte hihetetlen volt, hogy ébren van.

- Szeretlek- suttogta, mikor rám nézett.

- Én is szeretlek téged, farkasom- mosolyogtam rá azonnal.

- Mi történt?- akarta feltornázni magát.

- Felejtsd el!- nyomtam vissza gyengéden a párnák közé. – És mindent elmondok, egyelőre legyen annyi elég, hogy élsz.

- Győztünk?- faggatózott tovább.

- Ha nem győztünk volna, nem feküdnénk itt- simogattam meg az arcát.

- Éhes vagyok- bukott ki a száján.

- Hozok neked fel vacsorát és közben mesélek, jó?- kuncogtam.

- És előtte pedig kapok gyógyító puszit, ugye?- pislogott kérlelően.

Csak nevetve megráztam a fejem, majd odahajoltam hozzá a csókunkért. Jól esett, hogy ennyi idő után újra éreztem a puha ajkait és a kutakodó nyelvét. Alig tudtunk elszakadni egymástól. Mikor végre sikerült, elindultam a konyha felé, hogy szerezzek magunknak. Nem is sejtettem, hogy milyen vendégünk van…

Holiday Nr. 2

2010-08-08T11:03:00.001+02:00

Sziasztok! Ismételten egy hét szünetet tartok. Az újabb indokom az Úszó EB, amire egész hetes bérletem van, szóval az elkövetkezendő 7 napot a Margit-szigeten fogom tölteni. Ha lesz időm, energiám és alkalmam, akkor próbálok hozni valami folytatást, de nem ígérem. Kellemes hetet nektek!

U.i.: Ha láttok egy nagy magyar zászlót Szentes felirattal, akkor azok mi vagyunk a húgommal és barátnőmmel.:)

Tűz és jég - 36. rész

2010-08-05T21:06:00.001+02:00

Sziasztok! Hosszú idő után itt a folytatás. Jelen pillanatban nem vagyok a topon, valamint a gépemet sem kapom már vissza a héten. Csak egy hajszálon múlt az is, hogy az lett a vége, ami. Várom a komikat, utána igyekszem írni! Jó olvasást!

Második esély

Az emberi emlékei legtöbbjét az átváltozásom során elveszítettem. Alig van néhány, ami megmaradt. A legmeghatározóbb mind közül (és a legélesebb is) annak a napnak az éjszakája, mikor meghozták Jasper halálhírét.

Sosem fogom elfelejteni, amikor beállított két katonatársa, majd közölték a rossz híreket, végül azt mondták, hogy el sem tudjuk temetni, mert a testét elhurcolták, teljesen összetört. Emlékszem minden érzésre, minden egyes fájdalmas pillanatra, minden könnycseppre.

Sokáig azt hittem, hogy annál nagyobb fájdalmat vámpírként sem fogok érezni. Most viszont minden megváltozott. Már maga a gondolat hogy Remielt elveszíthetem, teljesen felemésztett. Attól pedig még inkább a padlóra kerültem, hogy tudatosult bennem, a szíve megállt.

- Lizbeth, gyere ki!- lépett mellém Bella.

- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem!- ráztam a fejem és nem hagytam, hogy kivigyen.

- Liz, azzal segítesz, ha most kimégy- morogta Edward az ágy mellől.

- Nem hagyom magára!- tiltakoztam tovább.

- Gyere, hugi!- kapott fel Emmett.

Hiába kapálóztam, karmoltam, próbáltam harapni, semmi nem segített. Az emberfeletti erejével szemben még vámpírként sem volt semmi esélyem. Ő pedig nem az a fajta férfi volt, akit meghatott az, hogy vissza akarok menni ahhoz, akibe szerelmes vagyok. Csinálhattam bármit, ő nem reagált rá.

- Szóval…- kezdte Em, mikor letett Renesmee szobájában, ahol Jake lábadozott.

- Egy pillanat!- szólt közbe Nessie. – Mi történt?

- Baj- foglalta össze Emmett. – Liz, te pedig meg se próbálj szökni. Kinn figyel Jasper és Alice, i pedig Rose-zal itt leszünk a folyosón.

- Nem tehetitek meg ezt velem- ráztam a fejem kétségbeesetten.

- Hidd el, Carlisle megmenti- ültetett le a fotelbe, majd kiment.

- Lizbeth, mi történt?- tornázta magát ülő helyzetbe Jacob.

- Remiel szíve megállt- suttogtam magam elé.

- Hogy mi történt???- kérdezték egyszerre emelt hangon.

- Carlisle és Edward fenn vannak a szobájában és éppen az életét mentik meg- lépet be Esme. – Mindent megtesznek azért, hogy semmi baja ne legyen. Mi csak azzal segítünk, ha most nem vagyunk láb alatt.

- Mellette akarok lenni. Nem akarom elveszíteni- suttogtam, mialatt átöleltem a felhúzott térdeimet.

A többiek nem tudtak mit mondani. Éreztem, ahogy Esme mellém ül és átölel, majd Renesmee is hasonlóan cselekszik. Bátorítani akartak, támogatni, de nem tudtam értékelni az igyekezetüket. Csak az lebegett a szemem előtt, ahogy utoljára láttam életem nagy szerelmét: sápadt arccal, csukott szemekkel, szívdobbanások nélkül.

Vágytam rá, hogy kiderüljön, lehetetlen módon elaludtam és minden, ami történik, csak álom. A józan eszem tudta, hogy a valóságban élek, de mégis hinni akartam abban, hogy ez nem történik meg. Hinni akartam, hogy Remiel jól van, él és virul, valamint éppen azt tervezi, hogy hová vigyen el, hogy kettesben lehessünk.

- Túl fogja élni… érted- simogatta a hátam Nessie.

- Nélküle nem tudok létezni- motyogtam magam elé.

- Nem is kell… egyenlőre- lépett be a szobába Edward.

- Jól van? Ugye él? Felébredt? Ha nem, mikor fog? Mikor mehetek be hozzá?- termettem ott testvérem előtt.

- Lélegeztető gépre kellett tennünk és jelenleg kómában fekszik- hajtotta le a fejét. – Még mielőtt megijednétek, mesterséges kómában tartjuk, hogy a csontjai összeforrhassanak és a sebei gyorsabban gyógyuljanak. Carlisle szerint így biztonságosabb és a szíve is kisebb eséllyel áll meg.

- Felmehetek hozzá?- kapaszkodtam bele az ingjébe.

- Mindjárt- fogta meg a csuklóimat és óvatosan lefejtette a kezeimet a ruhájáról.

Néma csendben vártuk, hogy a család feje is csatlakozzon hozzánk. Alice, Rosalie, Jasper és Emmett is bejött a szobába. A bátyám szorosan magához ölelt és apró nyugalomhullámokkal enyhítette az idegességemet és aggódásomat. Valamennyivel könnyebb volt így elviselni a várakozás gyötrelmes perceit.

- Az állapota stabil, a fertőzések elkerülésének érdekében Lizbeth, Edward és én megyünk be csak hozzá- lépett be Carlisle.

- És akkor semmi baja nem lesz?- kérdezte Jacob.

- Minden jel erre utal- mosolyodott el halványan az orvos.

- Akkor én vissza is megyek hozzá- pattantam fel.

- Közben elkezdheted megemészteni, hogy hamarosan anya leszel- szólt utánam Carlisle.

- Hogy mi?- fordultam vissza teljesen ledöbbenve.

Holiday

2010-07-27T19:15:00.002+02:00

Sziasztok!

A héten biztos, hogy nem hozok már folytatást. Először is, a gépem ment tönkre, másodszor pedig a hétvégén lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj és minden időmet ott fogom tölteni. Ha hazaértem, akkor igyekszem kölcsönvenni egy gépet a családból és alkotni nektek. Addig is kellemes időtöltést!

Monshe

Tűz és jég - 35. rész

2010-07-22T20:30:00.001+02:00

Sziasztok! Délelőtt sikeresen megírtam a fejezetet, most pedig fel is teszem. Ne utáljatok nagyon… Remélem, hogy mindenki jól van és minden egyetemre jelentkezőt oda vettek fel, ahová szeretne menni (engem igen :D). Ha siettek, akkor hozom a folytatást! Jó olvasást!

Legenda

Három napja ücsörögtem a szobámban. Ki sem mozdultam ennyi idő alatt. Egy percig nem akartam magára hagyni őt, amíg nem nyitotta ki a szemeit. A lányok próbáltak valahogy kihúzni egy kicsit a letargikus hangulatomból, de nem sikerült nekik. Csak az volt a fontos, hogy minden pillanatot amellett tölthessek, aki a világot jelenti nekem.

Carlisle minden nap ötször jelent meg nálam és vizsgálta meg Remielt. Ilyenkor tudtam kérdezősködni a többiek felől. A vámpírok már mind elmentek, a legtöbbjük gyógyultan. A családunkban is mindenki jól van. A farkasok is remekül haladnak, már nem kell sokat itt maradniuk. Jacob pedig már felébredt.

A negyedik nap reggelén apánk elhatározta, hogy bemegy a kórházba, hiszen volt olyan gyógyszer, amiből kifogytunk, pedig nagy szükség volt rá. Megpróbált rávenni, hogy menjek vele, de hajthatatlan voltam. Senki és semmi nem tudott volna rávenni arra, hogy saját akaratomból elmozduljak a betegágy mellől.

Így Carlisle egyedül indult el a kórházba, de előtte még megbeszélte Edwarddal, hogy mikor kell bejönnie, hogy megvizsgálja Remielt és mennyit mondhat el nekem belőle. Végül elköszönt mindenkitől és otthagyott minket a házban. Hallottam, hogy a lányok segítenek Esmének elkészíteni az aznapi reggelit, a fiúk pedig nem voltak otthon, mert elmentek vadászni.

A 8 órakor történő váltás után alig néhány pillanattal ért Carlisle a kórházhoz. Kényelmesen és nyugodtan szállt ki a kocsijából. Nem sietett, mert nem akarta magára vonni a figyelmet. Már az is meglepő lehetett volna, hogy a szabadsága idején a kórházban tartózkodik. Akik ismerték őt, azokat már nem lepte meg a dolog, tudták, hogy mennyire szereti a munkáját.

Alig lépett be, a recepciónál lévő fiatal lány egy kis pírrel az arcán köszönt neki. Majd elindult a folyosón és a szembe jövők közül sokan üdvözölték őt illedelmesen, míg néhány kollégája megállította, hogy beszéljen vele. Van, aki egy-egy esetről, míg mások a családról és a pihenéséről.

Nagy nehezen, több, mint félórányi beszélgetés és araszolás után jutott el az irodájába. Egyből összeszedte az onnan kellő dolgait, majd maga elé vett egy lapot, hogy arra írja össze, mire lesz még szüksége. Majd maga elé vette az asztalon heverő beosztást, hogy megnézze, ki van beosztva a gyógyszerpulthoz.

Mosolyogva lépett ki az irodájából és indult el egy emelettel feljebb. Már a folyosó elején látta, hogy a lány nincs a legjobban. Úgy érezte, hogy ideje rávezetnie a probléma mivoltára, de csak azután, hogy megkapta a szükséges készítményeket. Egyenletes tempóban sétált oda a lányhoz, hagyva, hogy a kollégája, aki ott volt, eléggé távol legyen ahhoz, hogy ne hallja őket.

- Jó reggelt, Jessie!- mosolygott rá a lányra.

- Jó reggelt, dr. Cullen! Ön hogyhogy itt?- kérdezte a lány meglepve.

- Szükségem lenne egy-két gyógyszerre- tette le a pultra a lapot.

A fiatal nővér ráemelte a tekintetét egy pillanatra, majd megfordult és elkezdte összeszedni, amire szüksége volt. Addig ő magában bocsánatot kért a fiatal lánytól, amiért elkápráztatta őt. Nem szeretett élni ezzel a képességével, de most szükséges volt. Mindent meg kellett tennie a náluk lévő farkasokért.

- Még valami?- kérdezte Jessie, mikor készen volt.

- Nincs szükségem másra- mosolygott a férfi. – De te jól vagy?

- Nincs semmi bajom- rázta meg a fejét a lány.

- Nagyon sápadtnak tűnsz. És a pulzusod is eléggé szapora- érintette meg az orvos a vékony csuklót.

- Napok óta émelygek reggelente…- sütötte le a szemét a lány.

- Mikor volt az utolsó ciklusod?- kezdte el faggatni a lányt.

- Több, mint 5 hete. A múlt héten kellett volna megjönnie…- suttogta maga elé.

- Tudom, hogy kínos erről beszélned, de volt testi kapcsolatod az elmúlt néhány hétben?

- Volt… de szedek fogamzásgátlót és védekeztünk is- próbálta Jessie menteni a menthetőt.

- Ki volt az?- kérdezett rá Carlisle. Az ő fejében már megfogalmazódott a dolog.

- Remiel Clearwater- pirult el a lány.

- El kellene menned a nőgyógyászodhoz- ajánlotta a lánynak az orvos. – Nagyon valószínű, hogy terhes vagy.

- De nem lehetek az!- rázta a fejét Jessie idegesen.

- Az indiánok legendáit nem tudod befolyásolni holmi gyógyszerrel- rázta a fejét mosolyogva a férfi.

- Legendák?- húzta fel a szemöldökét a lány.

- Igen, az ő népcsoportjának vannak legendái. És ami róla szólhat, abban benne van, hogy te terhes vagy- magyarázta a férfi.

Még percekig kellett győzködni őt, mire megígérte, hogy elmegy a nőgyógyászhoz, akit Carlisle ajánlott neki. Az orvos meg is ígérte neki, hogy utána fog nézni az eredményeknek, így még csak nem is visszakozhatott. Carlisle megnyugodva, bizalmasan mosolyogva indult el hazafelé. Tudta, hogy egy kicsit ki tud majd húzni a mindennapokból egy kicsit.

Mire hazaért, ugyanott ültem, ahol eddig. Edward a megszokott időpontban megjelent megvizsgálni Remielt, most pedig halkan mormogva, hogy ne értsem, beszámol Carlisle-nak arról, amit tapasztalt. Nekem nem mondott semmi fontosat, csak annyit, hogy stabil az állapota. Minden nap ezzel nyugtattak.

De a félelem ettől függetlenül nem szűnt meg, idegesen ücsörögtem kedvesem mellett és hallgattam a szívverését, ami zavaróan lassú és gyenge volt. Kezdtem kétségbe esni és sajnos nem volt ok nélküli. 10 perccel később hiába vártam az újabb dobbanást, nem jött. A szoba ajtaja azonnal kinyílt, és berohant Carlisle és Edward.

- Lizbeth, menj ki!- mondta testvérem.

- Mi van vele?- kérdeztem könnyek nélkül zokogva.

- Leállt a szíve. Újra kell élesztenünk…

Tűz és jég - 34. rész

2010-07-19T19:57:00.004+02:00

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt. Kíváncsi leszek, hogy mit gondoltok majd a sebekről és a veszteségekről. Remélem, hogy mindenki kedvence életben maradt/életben fog maradni… Folytatás 5 komment után. (Ha szeretnétek még a héten és a jövő hét elején folytatást, akkor kapjátok össze magatokat, mert utána elutazom.) Jó olvasást!

Veszteségek

Füst…

Émelyítően tömény szagok…

Halk nyöszörgések…

Hangos és fájdalmas kilátások…

Sosem hittem, hogy nehezemre fog esni a csata összegezése. De el kellett jutnunk idáig és meg kell tennünk mindent, hogy a dolgok rendben legyenek. Carlisle még a csata előtt megmondta: ez lesz életünk legnagyobb viadala, és lehet, hogy ez lesz életünk utolsó viadala is egyben.

Akkor nem foglalkoztam ezzel a mondatával. Most viszont, hogy a halál szele itt lebegett felettünk, nem tudtam nem figyelni rá. Hiszen mindenki tartozott valakihez, szeretett valakit, óvott valakit. Most pedig lehet, hogy soha többé nem fogja kinyitni a szemét, mert megsérült, és talán sosem fog felgyógyulni a sérüléseiből.

A Volturiból alig maradtak páran. Főleg olyanok, akik mellettünk álltak a harc idején. Demetri ezzel a maréknyi kis csapattal indult el Volterrába, hogy egy új Volturit hozzanak létre. Egy olyan új Volturit, amely a Culleneknek köszönheti az életét, hiszen Emmett és Edward is megmentette őt a haláltól.

Aro, Caius és Marcus mindhárman elestek a csatában, akárcsak Jane és Alec, a kedvenceik. A mellettük álló nomádok közül hárman el tudtak menekülni, de már alakult egy keresőosztag a megtalálásuk érdekében. Őket majd felelősségre fogják vonni, a módszerek már nem ránk tartoznak, hanem az új vezetésre.

A mi veszteségeinket nem tudom megmondani, hogy miként tudnám kategorizálni. Szörnyű volt állni és nézni a rengeteg sérültet és halottat, akik közül nem tudhattuk, hogy melyikükben látjuk meg az egyik szerettünket.

A csapatunk halálos áldozatainak a száma a legnagyobb szerencsénkre csak 2 volt. A két román, Vladimir és Stefan képtelenek voltak a csapatmunkára, így sajnos elestek a csatában. Továbbá meghalt még 5 olyan nomád, aki minket segített, de nem ismertük őket. Azt hiszem, hogy elmondhatom, hogy Fortuna mellettünk állt.

Az aggasztóbb dolog a sérülések száma volt. A legtöbben (mint például Jasper, Emmett, Tanya, Kate vagy én) megúsztuk néhány harapásnyommal, ami kicsit szúrt, mivel a méreg a szervezetünkbe került. De ez volt a legkisebb baj. Alice, Rosalie és Esme még szerencsésebb volt, nekik csak néhány karcolásnyi sebük volt, ami gyorsan begyógyul.

Bella és Edward már rosszabbul járt. Bellának félig leszakították az egyik kezét, Edwardnak pedig eltört mindkét lába. Őket viszont ez kicsit sem érdekelte, hiszen Renesmee félájultan feküdt a karjaikban, mivel méreg került a szervezetébe. Ezt csak úgy tudták kitisztítani, hogy újra meg kellett harapniuk a lányt.

Maggie-nek eltört a jobb keze 3 helyen, Tiának a gerince tört, Sebastiannak a kulcscsontja és több bordája, Peternek pedig a jobb lába, a bal keze, a medencecsontja és az állkapcsa. Szerencsére Carlisle megúszta a dolgot néhány karcolással, így a sérültek segítségére sietett. Először persze a testvéreinknek segített, majd Edward is beállt a gyógyító akcióba.

A legnagyobb és legsúlyosabb sérüléseket a farkasok szenvedték el. Jacobnak újra összetört a fél oldala, mert körbe tudta ölelni az egyik ellenség, mikor Nessie segítségére sietett. Connie, Nathan és a la push-i falka fele is tele volt törött és repedt csontokkal, amelyeket gyorsan helyre kellett tenni, mert a gyors gyógyulás miatt rosszul is összeforrhatnak.

A legjobban viszont Remiel sérült. Megszámlálhatatlan csontja tört vagy repedt el, de ő még akkor is talpon volt, hogy segítsen nekünk, így a testébe méreg került. Szerencséje, hogy Rosalie a közelben volt, és kiszívta a mérget, mert ha nem teszi meg, akkor kedvesem már nem lenne közöttünk.

A leginkább az aggasztott, hogy a millió törés mellett elképzelhető volt, hogy belső sérülései és belső vérzése is van. Amilyen hamar csak lehetett, Carlisle már meg is jelent mellettem és elkezdte őt vizsgálni. Majd kijelentette, hogy haza kell vinnünk, mert meg kell őt műtenie, különben biztos, hogy elveszítem.

- Edward!- fordult testvérem felé apám. – A lányok segítenek neked, kezdd el kezelni a farkasokat. Esme és Alice eljönnek velünk és hoznak elég kötszert, hogy rögzíteni tudd a csontokat.

- Rendben!- bólintott a férfi.

- Jasper, Emmett! Hozzátok Remielt! Liz, te is gyere- nézett rám.

Futásnak eredtünk a ház felé. Nem volt egyszerű a fiúknak, hiszen vigyázniuk kellett kedvesemre, de óvatosak voltak, amennyire csak tehették ebben a helyzetben. Pillanatok alatt a házhoz értünk, ahol egyből a dolgozószoba felé vettük az irányt. A fiúk letették kedvesemet a vizsgálóasztalra, majd mentek, hogy figyeljenek a többiekre és segítsenek.

- Hogy bírod a vért?- kérdezte Carlisle, mialatt felvettük a steril öltözetet.

- Nála kibírom, hogy ne támadjak- néztem hátra.

- Akkor szükségem lesz arra, hogy statisztálj nekem- bólintott rá.

Kb. három órán keresztül igyekeztünk azon, hogy megmentsük a kedvesem életét. Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen a magas testhő és a gyors gyógyulás miatt újabb és újabb sebeket kellett ejtenünk a testén. A legtöbb csontját is újra el kellett törnünk, hiszen ha rosszul forrnak össze, komoly problémát okozhatnak a jövőben.

Mikor a műtétet Carlisle befejezettnek nyilvánította, Remielt átvittük a szobámba. Rá volt kötve néhány gépre, amelyeket szintén vittünk vele. Majd visszamentünk a dolgozószobába, hogy rendet tegyünk. Elégettünk minden olyan ruhát, takarót és hasonló anyagot, ami vérrel érintkezett, valamint tömény hipóval fertőtlenítettük az eszközöket.

Amint készen lettünk ezekkel, el lettem küldve, hogy szóljak a többieknek, hogy jöjjenek haza, valamint az összes sérült vámpírt és farkast vigyük haza. Ez okozott némi nehézséget, hiszen eléggé sok volt a sebesült, a farkasok pedig eléggé nagyra nőttek. Mire mindenki hazaért, a Cullen-ház egy magánkórház is lehetett volna, hiszen mindenhol feküdt valaki.

Megvártam, hogy Carlisle kijelentse, hogy mindenki rendben van, csak utána mentem fel a szobámba, ahol kedvesem feküdt. Róla már nem annyira lehetett elmondani, hogy rendben van. Szinte tetőtől talpig be volt bugyolálva, hol gipszbe, hol kötésekbe. Nem volt valami bizalomgerjesztő látvány.

Arról pedig tudomást sem akartam venni, hogy a szíve, amely mindig olyan szabályosan és hangosan dobogott, most csak halkan és néha eléggé ritmustalanul verdesett. Aggasztott az állapota nagyon. Hiába tudtam, hogy a legjobb kezekben van, eszembe jutottak a legrosszabbak…

Tűz és jég - 33. rész

2010-07-15T10:52:00.000+02:00

Sziasztok! Mivel tegnap eléggé gyorsan összegyűlt az 5 komment, hoztam a folytatást. És be kell vallanom, hogy nem értelek titeket. Egyik pillanatban alig néhány óra alatt összehozzátok az 5 kommentet, máskor meg várhatok másfél hetet. Pedig a lassabb, döcögősebb fejezeteket szokták pörgősebbek követni… Mindegy. Szeretném jelezni, hogy kissé brutálisnak tűnhet a fejezet, de Stephenie Meyer-hez hűen a vámpírokat úgy lehet eltüntetni, ha darabokra tépik őket és máglyán elégetik. Itt is van jó pár ilyen eset… A főszereplők közül még senkinek nem esett baja… eddig. De nem magyarázok tovább… Jó olvasást!

A csata – part 2

Bella, Edward, Alice, Jasper, Renesmee, Jacob és Remiel maradtak körülöttem kisebb körben. A földön feküdtem és nem vettem levegőt. Kissé kicsavartam a testem, hogy úgy nézzek ki, mint akinek eltörték pár végtagját és a nyakát. Nem volt valami kellemes, de mindent azért tettünk, hogy senkinek ne essen baja.

A várakozás minden másodperce maga volt a pokol. Csak a hangokat hallottam, amelyek morgások, sikolyok, ugatások voltak teljesen összekeveredve. Nem tudtam, hogy melyik származik egy haldoklótól, melyik származik baráttól vagy ellenségtől, melyiket adja ki egy győztes. De az én dolgom a várakozás volt.

Végül meghallottam közelíteni két vámpírt. A lépteikből ítélve férfiak voltak, valószínűleg azok, akiket vártunk. Meghatároztuk még a haditerv készítésekor, hogy kik a Volturi fő harcosai, akiket el kell pusztítanunk a leghamarabb. Addig Bella sem tudott harcolni, mivel ő védte a pajzsával azokat, akik ezekre a fajtársainkra támadtak.

Sajnos levegőt sem vehettem, hogy érezzem, kik azok, akik mellénk értek. És beszélni is olyan halkan beszéltek, hogy nem sokat hallottam, pedig mindenki tudja, hogy a vámpírfülek igencsak érzékenyek. Viszont azt éreztem, hogy valaki közvetlenül fölém hajolt, majd megéreztem egy kezet is a testemet.

Hirtelen pattantak ki a szemeim és farkasszemet néztem a vérvörös szemekkel. Hitetlenkedve nézett rám, nem értette, hogy mi történt. Kinyitottam a szám, az arcom grimaszba torzult és hang nélkül sikítottam fel, hogy hitelesebb legyen az álhalálom. Rajta pedig pontosan látszott, hogy bosszúra vágyik.

- Demetri!- szóltam azonnal a testőrnek, mialatt elkaptam Noam kezeit.

A következő, amit hallottam, az volt, hogy Dem eltörte a nyakát és a feje már nem volt a helyén. Azonnal felkeltem a fekvő helyzetemből és ezalatt le is téptem Noam egyik karját. A testdarabokat a legközelebbi máglyához vittük és a tűzbe dobtuk őket. Majd mi is csatlakoztunk a többiekhez.

- Hogy állunk?- kiáltottam oda Rosalie-nak.

- Aro, Caius és Marcus még él…- kezdte, majd mindkettőnket megtámadtak, így nem tudtuk folytatni a dolgot.

Egy férfi volt, aki nekem akart ugrani, de az utolsó pillanatban elléptem előle. A keze persze utánam akart kapni, de csak én fogtam meg azt és törtem el. Nem akadályozta meg abban, hogy újra nekem ugorjon. Szerencsére találtam rajta fogást és áthajítottam a fél mezőm. Erre már igazán mérges lett, újra felém indult, csak arra nem számított, hogy valaki letépi a fejét a háta mögül.

- Kösz, Connie!- biccentettem a lánynak, aki már a tűz felé vonszolta a fejet és a fej nélkül maradt testet.

Gyorsan csatlakoztam a Jasper-Alice kettőshöz, akikkel így három oldalról pusztítottuk az ellenségünket. Közben felénk tévedt mindig egy-egy farkas, aki szintén segített. A legnagyobb könnyítés viszont az volt, hogy Benjamin bárhol képes volt meggyújtani egy kis máglyát akár néhány száraz ágból is, majd eloltani azokat az akaratával. Így a máglyák helye és nagysága állandóan változott.

- Peter, mondj egy állást!- kiáltott oda barátjának Jasper.

- Alec halott, Jane is az lesz, amint Bella megtalálja, Marcust most pusztította el Emmett, a többit keresd!- felelte a srác.

- Nem a legjobb…- morogta a bátyám, majd felém fordította az elkapott vámpírt, akinek letéptem a fejét.

Az elkövetkezendő perceink is hasonlóan teltek. Voltak olyan hűséges Volturi-katonák, akik kisebb csoportokkal közelítettek felénk, ezek ellen mi is csoportosultunk és így csaptunk össze. Nem volt a legkönnyebb harc, de volt már részem fájdalmas és sok áldozatot követelő csatában.

- Alice!- szóltam a lánynak hirtelen.

- Mi a baj?- ugrott mellém sógornőm.

- Maria…- fordultam felé, mire a torkából egy morgás tört fel.

Együtt indultunk a fekete hajú nő felé. Mindketten meg akartuk ölni, hiszen az ő hibája Jasper több évtizedig tartó szenvedése, és ő hitette el vele, hogy meghaltam. Valahol mélyen reménykedtem benne, hogy eljön, már csak azért is, mert megrögzötten odavan Jasperért és tökéletesen hisz abban, hogy amit Alice iránt érez, az csak fellángolás.

- Alice, Lizbeth!- fordult felénk a nő egy gúnyos mosollyal. – Milyen váratlan meglepetés.

- És milyen szép lesz a vége…- mondta Alice.

- Boldog jövője lesz Jaspernek, velem- lépett közelebb a nő.

- Abban biztos vagyok…- feleltem. – Csak éppen nem veled.

Egyből leereszkedett támadóállásba, ahogyan vele szemben mi is. Nem tétlenkedtünk, mindhárman egymásnak ugrottunk. Persze, Maria volt hátrányban, de erről neki nem kellett tudnia. Ő nem számított arra, hogy mi bármikor kaphatunk segítséget. Ami nem is késett, mert alig egy perc múlva láttuk Jacobot a nő felé rohanni.

Félreléptünk, hogy tökéletesen le tudja dönteni a lábáról, majd Alice azonnal odaugrott hozzá és letépte a fejét, majd hárman együtt szedtük darabokra. Láttam a lányon, hogy számára egy elégtétel, hogy valamennyit visszaadhatott abból, amennyit Jazz szenvedett, miután Maria katonája lett.

- Benjamin, kellene egy máglya!- kiáltottam a levegőbe, majd alig egy másodperc múlva felgyulladt a közelünkben a tűz.

- Ez… Maria?- ért mellénk a bátyám.

Csak bólintottunk, ő pedig kerek szemekkel bámult ránk. A nő számára készített máglyán többen is végezték, köztük Jane is, akit Bella pusztított el egyedül. De a csatának még nem volt vége. És a legaggasztóbb az volt, hogy közülünk még mindenki egyben volt. Ez sajnos nem kecsegtetett minket sok jóval, mivel tudhattuk, hogy nem ússzuk meg ennyivel…

Tűz és jég - 32. rész

2010-07-14T13:05:00.000+02:00

Sziasztok! Nagy nehezen meglett az 5 komment, bár, ha nem lett volna meg, akkor is hozom a folytatást, mert úgy gondoltam, hogy nem teszem meg azt a rendszeresen kommentálókkal, hogy heteket várok a folytatással. Elhiszem, hogy nyár van, de nem gondolom, hogy mindenki pont most nincs gépközelben. Túl sokat kérek azzal, hogy összesen 5-en írjatok véleményt? Mert ha igen, akkor jelezzétek. Befejezhetem 2 rész múlva is, de lehet további folytatás, rajtatok múlik… Kitettem 2 szavazást, majd nézzétek meg őket… Jó olvasást!

A csata – part1

A sátor előtt állva néztem a napfelkeltét, míg Remiel odabenn az igazak álmát aludta. Ahogy Alice megjósolta az igencsak kusza látomásaiból, nyugodt éjszakánk volt. Bele sem mertem gondolni, hogy ez lehetett az utolsó békés éjszaka, amit megéltem. Az elmúlt napok rémképeit elkergettem és már csak a csatára koncentráltam.

Az találkozási időpont előtt fél órával felébresztettem kedvesemet is, aki nem volt valami boldog emiatt. Az viszont nyugtatta egy kicsit, hogy végig maga mellett tudhat. Ha a kis csoportunknak valamilyen oknál fogva szét kell válnia, akkor Alice és Jasper mellett ő marad velem.

5 perccel a találkozási időpont előtt kinn voltunk a hatalmas tisztáson. A helyek szerencsére mögöttünk voltak, így nem nagyon érhetett minket meglepetés. Végignéztem a terepen és úgy vettem észre, hogy nekünk kedvez. A taktikán és a lehetséges ellenfeleken gondolkozva baktattam el a helyemre, ahol kedvesem mellém kuporodott.

Szép lassan kezdett összegyűlni a csapatunk. Mindenki azonnal elfoglalta a helyét. És még véletlenül sem voltunk nagyon óvatosak. Minden olyan ember az első sorban állt, akiről tudtuk, hogy Aro szívesen látná a gyűjteményében. Persze az is megvolt szervezve, hogy a megfelelő időpontban hová tudnak visszavonulni.

Türelmesen várakoztunk, mivel pontosan nem tudtuk, hogy mikor fognak megérkezni, mert Alice csak nagyjából tudta megmondani. Már egy órája ácsorogtunk egy helyen, mikor Emmett morgolódni kezdett, hogy ő nem azért jött, hogy ácsorogjon. Más esetben még talán értékeltem volna a poénját, de nem voltam valami jó kedvemben.

Majd újabb fél óra elteltével a farkasok nyugtalanok lettek. Mocorogtak a helyükön és mororgtak. Ránéztem Edwardra, aki csak óvatosan bólintott. Ekkor már tudtam, hogy nincsenek messze. Kíváncsi voltam, hogy milyen indokot találnak ki arra, hogy meg akarnak minket támadni. Mert ha nincs indok, nem lehet csata.

Nem kellett perceket várnunk arra, hogy felsorakozzon a Volturi előttünk. Az arcom egyből Aro felé fordult, akinek az arcán alig egy ezredmásodpercig meglepetés tükröződött. Mögötte ott volt az egész testőrség, akik mind sötétszürke köpenyt viseltek. Még nem volt fenn semmilyen jelzés, pedig Demetri megígérte, hogy lesz megkülönböztetés.

Kicsit megemeltem a szemöldököm, mikor összeakadt a pillantásunk, mire ő csak bólintott egy aprót. Edward pedig azonnal súgott valamit Bella fülébe, ami futótűzként kezdett terjedni nálunk. Én is megkaptam az információt, hogy zöld színű felső van mindenkin, aki velünk van. Ahogy végignéztem a tömegen, kapásból összeszámoltam tíz ilyen vámpírt.

- Carlisle, barátom!- mosolygott rá Aro az említettre. – Eljövök hozzád és megint nem tudok elérni a házadig.

- Eljössz hozzám és megint olyanokkal, akikkel el akarod pusztítani a családomat- vágott vissza Carlisle.

- Drága barátom, tudod, hogy sosem bántanálak, ha nem lenne rá okom- lépett előrébb Aro.

Erre nálunk egyből alakult a csapatunk. Bella és Emmett helyet cseréltek, a szélek kissé beljebb húzódtak és a tökéletes négyzetünkből oválist formáltunk. Majd Bella koncentrálni kezdett és alig egy tized másodperc múlva mosolyra húzta a száját. Vagyis mindenki a pajzsa alatt volt tőlünk.

Érdeklődve fordultam vissza az ellenségünk felé és keresni kezdtem „életem párját”. Nem messze ácsorgott Demetritől, de nem tűnt nagyon veszedelmesnek. Mintha valamiért nem lenne önmaga. És nem volt nehéz kiderítenünk, hogy mennyire van jól. Ha a pajzsot ki tudja iktatni, akkor végünk, és azt jelenti, hogy ő is megfelelően van.

- Bella, engedj el!- kérte Edward.

- Azt felejtsd el!- mordult fel a lány.

- Csak egy fél másodpercre- fordult hátra testvérem.

Bella sóhajtott egyet mérgesen, de úgy tűnt, elengedte Edwardot. Majd vissza is húzta a pajzsa alá szinte azonnal. Csak negyed másodperc volt, amit engedett a férjének. Edward felénk fordult, mikor újra biztonságban voltunk, majd hang nélkül annyit tátogott, hogy „Noam használhatatlan”. Ez annyit jelentett, hogy jelenleg képtelen kiiktatni azokat a képességeket, amelyeket ismer. Nekem pedig akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

- Megérinthetem valamelyikőtöket?- kérdezte Aro.

Erre mindenki felemelte a kezeit. Az összes velünk harolón hosszú ujjú felső volt, valamint mindenkin kesztyű díszelgett. Felkészültünk arra, hogy vele kell harcolnunk, ami számunkra nem éppen kedvező, mert kiderülhet bármikor a stratégiánk. A fővámpír csak grimaszolt egyet, majd visszalépett a soraiba.

- Mi a vád, Aro? Áruld el a többieknek is- szólt Edward gúnyosan.

- Akaratán kívül fogva tartjátok az egyik családtagom feleségét- fordult a pillantása felém.

Nálunk sokan morogni kezdtek erre a kijelentésre. Sajnos még mindig el kellett játszanom azt, hogy a Volturi tagja vagyok, különben befellegzett a tervünk. Bólintottam egyet helyeslően, majd egy kicsit előrébb léptem. Remiel mérgesen fújtatott mögöttem, de Jake megbökte az orrával, így visszafogta magát.

- Ez nem valami erős vád- jegyezte meg Jasper.

- Lizbeth, csatlakozz hozzánk!- szólított fel Aro.

El is indultam, de nem mehettem messzire, mert Emmett és Jasper elkaptak és visszatartottak. Mérgesen néztem rájuk, hogy miért nem engednek. A színjátékunk tökéletes volt, mivel mindkét testvérem rám morgott, én pedig kapálóztam, de nem engedtek. Ha akartam volna, akkor azonnal kiszabadulhattam volna, de a tervünk eddig tökéletesen haladt.

- Carlisle, ha a gyermekeid nem engedik el a lányt, támadnunk kell- mondta Aro hűvös nyugalommal.

- Nem fogják elengedni, ebben biztos lehetsz- felelt Edward apánk helyett.

Még egy utolsó pillantást vetettem a Volturi felé. Jane összeszorított ajkakkal koncentrált Bellára, aki csak mosolyogva fogadta a lány támadásait. Majd láttam, ahogy Alec elkezdi a saját kis mágiáját. A fekete köd lassan kezdett közeledni felénk, de tudtuk, hogy Bella kivédi. Senki nem fogja elveszíteni az érzékeit.

A két sráác karon ragadott és befelé kezdett húzni a körünkbe. Az elöl állók széjjelebb húzodtak, hogy gond nélkül bejussunk a védvonaluk mögé. Persze azért, hogy hatásosabb legyen, kapálóztam és rugdalóztam. Majd amint szoros sorfal takart minket, a földre kuporodtunk mindhárman.

- Szóljatok, ha kezdünk- fordultam a mellettem álló Kate felé.

Alig egy percet kellett várnom, hogy kezeit lengetni kezdje az orrom előtt. Vettem egy mély levegőt, majd felsikoltottam. Ez volt a jel a mellettünk harcolók számára. A csata kezdetét vette…

Tűz és jég - 31. rész

2010-07-04T22:52:00.002+02:00

Sziasztok! Mivel két hete nem volt friss, ezért úgy gondoltam, ideje meghoznom a következő részt. Nem mellesleg tegnap megígértem Rékának. :) Folytatás 5 komment után (remélem, hogy nem kell heteket várni, mert a harc jönne néhány részen keresztül...). Jó olvasást!

Készülődés

Életem egyik leghosszabb fél óráját kellett átélnem. Emmett és Bella ketten alig bírtak felrángatni a szobámba, hogy ne menjek utánuk. Edward pedig próbált megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, mert Jasper nem gondolt arra, hogy bántaná Remiel. De ha mégis megteszi, annak a következményeiről inkább nem akartam beszélni.

A visszaérkezésüket azonnal érzékeltük, köszönhetően kedvesem szívverésének. Vártam, hogy egyre közelebbről halljam a számomra oly megnyugtató hangot, de ez nem történt meg. Már el akartam indulni lefelé, mikor a személyi testőröm elkapta a derekamat és visszaültetett az ágyra. Mikor az ablak felé próbáltam kijutni, hasonlóan cselekedett.

- Emmett, miért nem hagyhatom el a szobám?- kérdeztem mérgesen.

- Mert senki nem szólt, hogy mehetsz- rántotta meg a vállát.

- Em, kérlek!- néztem a testvéremre. – Te is hamarabb lehetnél Rose-zal.

- Nem vagyok telhetetlen. És Rose baby bármikor feljöhet hozzám- vigyorgott.

- Most úgy levenném a fejed a nyakadról- motyogtam magam elé.

- Csak nyugodtan, hugi. Lehet próbálkozni- tárta szét hatalmas kezeit fivérem.

Nem feleltem, csak szusszantottam egyet mérgesen. Visszaültem a kanapéra, ahol addig tépelődtem és elkezdtem továbbra is gyártani az elméleteket a történtekről. Utáltam, hogy gyenge nőnek tartanak, mikor nagyon jól tudják, hogy nem vagyok gyenge. Nem véletlenül leszek holnap is a harcvonalban.

- Lizbeth, gyere, indulunk!- kiabált nekem Alice.

- Mehetek?- néztem Emmettre felhúzott szemöldökkel.

- Mehetsz- állt félre az utamból.

Alig egy másodperc volt, hogy leérjek a földszintre. Bementem a nappaliba, ahol már mindenki fel volt szerelkezve a saját csomagjával. Szememet gyorsan végigfuttattam a tömegen és csalódottan állapítottam meg, hogy sem a bátyám, sem Remiel nem tartózkodik a teremben.

- Itt a csomagod, Liz!- nyújtott felém egy hátizsákot Alice.

- Nincs szükségem ennyi dologra- néztem a táskára, ami ki volt tömve.

- Remiel dolgait is beletettem- mosolyodott el egy pillanatra. – Gondolom, nem baj.

- Dehogy- ráztam meg a fejem. – Még valami?

- Itt a sátratok- nyújtotta felém a darabokban lévő átmeneti szállásunkat Jake.

- Köszi! Hol leszünk elszállásolva?- néztem Alice-re.

- Figyelj kicsit!- lépett mellém Nessie.

Két kezét az arcomra rakta, majd elkezdte vetíteni, hogy miként jutok el az erdőnek arra a pontjára, ahol mi fogunk megszállni. Mindenki máshol fogja eltölteni az éjszakát, tökéletesen megszervezett alakzatban az erdő mélyén, hogy véletlenül se mérhessen ránk senki hirtelen megsemmisítő csapást.

- Megvan minden?- nézett ránk Esme.

- Mindent ellenőriztem tízszer, úgyhogy igen- húzta ki magát Alice.

- Akkor holnap hajnalban, egy órával a napfelkelte után találkozunk!- nézett körbe Carlisle a kis társaságon.

Egyöntetűen bólintottunk, majd mindenki elindult a saját szállására. Egy darabig együtt futottam Bellával, Edwarddal és Alice-szel. Először sógornőm intett búcsút nekünk, majd nem messze a Remiel házától én álltam meg. Bella és Edward elköszönt tőlem, majd folytatták az útjukat a tenger felé.

Vettem néhány mély levegőt és megállapítottam, hogy Connie és Nathan a közelmúltban járt erre. A ház kb. másfél percnyi futásra volt tőlem, de jobbnak láttam nem elmenni oda, mert Alice keresztben lenyel, ha miattam kell aggódnia.

Inkább nekifogtam felállítani a sátrat. Nem siettem vele, tekintve, hogy nem nekem kell, hogy aludni tudjak. És aki aludni fog majd, az nem tartózkodik a közelemben, mert elment, hogy összeverekedjen a bátyámmal. Így nem volt okom sietni, de így is készen lettem 10 perc alatt.

Körbefutottam a környező néhány négyzetméteres területet, de igazán messze nem mentem a sátortól. Útközben elkaptam egy velem szembejövő szarvast is, ami segített abban, hogy kicsit se legyek szomjas a harc ideje alatt. A koncentrációm most már biztos, hogy csak a csata felé fog redukálódni és nem kell a szomjammal is harcolnom.

- Merre jártál?- kérdezte Remiel, mikor visszaértem a sátrunkhoz.

- Ezt inkább én kérdezhetném- válaszoltam durcásan.

- Átmeneti fegyverszünetet kötöttünk- rántotta meg a vállát.

- Miért veszitek ti ezt a dolgot ennyire félvállról?- kérdeztem mérgesen. – Nem veszitek észre, hogy nekem mennyire rosszul esik, hogy ti ennyire utáljátok a másikat?

- Kicsim, pont azért egyeztünk meg abban, hogy a csata után egy héttel leülünk megbeszélni a sérelmeinket úgy, hogy te is ott leszel. Addig mindketten át tudjuk gondolni, hogy mit akarunk mondani és miért nem vagyunk jóban- jött közelebb.

- És addig?- húztam fel a szemöldököm.

- Addig jól nevelt felnőtt emberek módjára viselkedünk. Holnap segítjük egymást, ahol csak lehet, utána pedig nem fogunk egymásnak ugrani, ha találkozunk- magyarázta.

- Jó- feleltem kissé bosszúsan, mikor rájöttem, hogy ez jobb, mint a semmi.

- Gyere ide, édesem!- nyújtotta felém a kezét.

Gyorsan az ölelésében találtam magam. A forró karok erősen szorítottak magukhoz. Mélyen magamba szívtam az illatát. Már bele sem mertem gondolni, hogy mennyi időnk van még együtt, békében. Féltem a másnaptól. A legjobban pedig attól, hogy elveszítem őt. Mert akkor fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni.

- Szerinted az is a figyelmünk teljes kiiktatásának számít Alice-nél, hogyha megismételjük az elmúlt óráinkat?- kérdezte kuncogva.

- Nem tudom- ráztam meg a fejem. – De nem is nagyon érdekel.

- Ezzel mire akarsz célozni?- lépett tőlem távolabb.

- Erre- húztam újra magamhoz és megcsókoltam. Így hátráltunk be a sátrunkba, hogy együtt töltsük el az utolsó békés éjjelünket.

Tűz és jég - 30. rész

2010-06-27T17:03:00.001+02:00

Sziasztok! Szeretnék elnézést kérni, mert nem írtam tegnap... hajnalban értem haza, szinte egész nap aludtam. Most viszont teljes erőbedobással itt vagyok és írok nektek, hiszen közelít a nagy csata! Bevallom, még én magam sem tudom, hogy mi lesz a végkimenetele, azt pedig végképp nem, hogy ki éli túl és ki nem... Lehet aggódni. És tudjátok: 5 komment és jön a folytatás! Jó olvasást!

A háború előszele...

Máskor, más helyzetben talán megsértődtem volna, hogy ilyen gyorsan elaludt. Most viszont tisztában voltam vele, hogy több, mint két napja volt talpon, így nem lehetett egy szavam sem. Az pedig végképp boldoggá tett, hogy a karjaiban lehettem és vele élhettem át mindazt, amire vágytam.

Sokáig nem mozdultam, csak hallgattam, ahogy a szíve zakatol és pumpálja a vért az ereiben. Sajnos nem tudhatjuk, hogy meddig történhet meg mindez. Már alig választ el minket 20 óra a végső csatáig. És mindannyian tudtuk, hogy lehet, hogy a végzetünkbe sétálunk.

Már elkezdett lemenni a nap, mikor óvatosan kibújtam a védelmező karok közül. Kivettem néhány ruhát a szekrényemből és elmentem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá, hogy kissé felfrissítsem a testem, habár semmi szükségem nem lett volna a dologra. Ezzel szemben mégis jól esett, ahogy a vízcseppek a testem simogatták.

Minden érzékemet kikapcsoltam, csak a tusfürdő barackos illatának engedtem, hogy áttörje az érzékeimet blokkoló akaratomat. A szivacs, amellyel a testemet dörzsöltem át, puhán siklott végig márványsima bőrömön. Még utoljára élvezni akartam az élet apró örömeit, hiszen nem tudhattam, hogy mit hoz a jövőnk.

Annyira belefeledkeztem a testem kényeztetésébe, hogy szinte észre sem vettem, hogy kinyílt a zuhanykabin ajtaja. Amikor az apró szellő végigfutott a testemen, vettem egy nagy sóhajt és megfordultam, hogy becsukjam az ajtót. Majdnem felsikoltottam, mikor megláttam az előttem ácsorgó Remielt.

- Ennyire ijesztő vagyok?- kérdezte kissé még álmosan pislogva, mialatt behúzta a kabinajtót maga mögött.

- Hogy kerülsz ide?- tettem a kezem a mellkasára.

- Eltűntél mellőlem- felelte, majd a kezei a derekamra csúsztak. – Mikor kijöttem a szobádból, le akartam menni, hogy megkeresselek, de Alice megjelent és mosolyogva közölte, hogy tusolsz.

- Mosolyogva közölte?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Én sem értettem- rántotta meg a vállát. – De most csak te vagy fontos.

- Mire akarsz ezzel célozni?- simítottam végig a mellkasán, ami szaporán emelkedett és süllyedt.

- Csak erre, hercegnő- suttogta az ajkaimra, majd lecsapott rá.

A testem a lendületünktől a csempének csapódott, amit hallottam, hogy megreped. De abban a pillanatban egy picit sem érdekelt, hogy mi történt. Emmett majd büszke lehet ránk, hogy mi is tudunk rombolni. A testünk újra egyesült, ez pedig mindkettőnk számára testi és lelki felüdülés volt.

Kb. 2 óra után szabadultunk a fürdőből kéz a kézben, bárgyú mosollyal az arcunkon. Már éppen indultam volna lefelé a lépcsőn, mikor Remiel nem bírt magával és visszahúzott egy újabb csókcsatára. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nemet mondani neki. Vámpír voltam, ember feletti erővel, mégis annyira erősen tartott, hogy menekülni esélyem sem volt.

- Gyerekek, ha nem elégültetek ki rendesen, akkor menjetek szobára- kacarászott rajtunk Emmett.

- Emmett, fogd be!- mordultam rá.

- Ugyan már, mindenki hallotta, hogy mennyire jól éreztétek magatokat- folytatta a vidámkodást.

- Akkor jó volt a műsor?- fordult felé teljes testtel Remiel, én pedig ott voltam mögötte teljes takarásban.

- Remek- bólogatott Emmett.

- Ha gondolod, nézz be a fürdőbe, azt hiszem, egy-két helyen majd újra kell csempézni- folytatta kedvesem is a kis eszmecserét.

- Srácok!- lépett elénk Em nagyon áhítatos arccal. – Büszke vagyok rátok!

- Köszi, bátyus!- vigyorogtam rá én is a takarásból.

Végül sikerült eljutnunk a földszintre, ahová addigra mindenki megérkezett. Az idegenek méregették egy darabig Remielt, akivel azonnal csatlakoztunk a Jacob- Renesmee pároshoz. Carlisle, Esme, Edward és Bella kedvesen mosolygott ránk. Rosalie nevelni próbálta a hiperaktív Emmettet, ami nem volt egy egyszerű feladat.

A pillantásom tovább siklott róluk. Alice vidám arca volt a következő, amit megláttam, mialatt szemlélődtem. Majd kicsit feljebb emeltem a fejem és Jasper kifejezéstelen és hideg arcával találtam szembe magam. Sokáig tartotta fogva a tekintetemet, amiben megjelent az összes érzelem, ami átfutott rajtam, és amit ő is érzett.

- Lizbeth, figyelsz?- éreztem meg, ahogy Remiel óvatosan megrázott.

- Tessék?- fordultam felé.

- Minden rendben van, kicsim?- simogatta meg az arcom.

- Én… nem tudom- hajtottam le a fejem.

- Beszélek vele- indult el a bátyám felé Remiel, de sikeresen visszahúztam.

- Maradj itt! Velem- kérleltem őt, mialatt görcsösen kapaszkodtam a kezébe.

- Nem fog bántani- ölelt magához, én pedig nem akartam elengedni.

Ujjai az állam alá nyúltak és felemelte a fejem. Szinte azonnal az ajkai után kaptam és el sem akartam engedni. Négy tűzforró kéz választott el tőle. Bilincsként záródott közém Jake és Nessie keze. Az ő karjaikban kellett végignéznem, ahogy életem szerelme és a bátyám elhagyja a házat. A félelem és a bizonytalanság pillanatok alatt futott végig a testemen…

Tűz és jég - 29. rész

2010-06-22T17:42:00.001+02:00

Sziasztok! Megvolt a 12 kommentár, úgyhogy itt a folytatás. Azt hiszem, hogy mondhatom, hogy itt van, amire mindenki várt! Ezért is jegyezném meg, hogy a rész 16 éven aluliaknak nem ajánlott! (Bár tudom, hogy ez senkit nem érdekel, én szóltam :D) Ha meglesz az 5 komment, folytatás akkor is leghamarabb akkor lesz, ha leérettségiztem (ami valószínűleg csütörtökön lesz). Majd szólok, meg úgyis észreveszitek. :) Jó olvasást!

Együtt

Komolyan gondoltam, hogy megtámadom, míg a körülöttünk lévők nem voltak biztosak a dologban. Azt tudtam, hogy nem kellene pont a csata előtt így cselekednem, de az ösztöneimen nem tudtam felülkerekedni. Vámpír voltam és nem hazudtoltam meg önmagam.

- Hugi, nem akarlak bántani- egyenesedett ki Jasper.

- Én sem, de túlléptél egy határt- feleltem morogva.

- Liz, értsd meg, ő nem…- kezdte, de a torkomból feltört egy hangos morgás.

- De igen. Szeret- egyenesedtem fel. Új szisztémát választottam. Mögöttem alig hallhatóan Edward felszisszent.

- Lizbeth, tudnod kell, hogy mi ketten mindig össze fogunk tartozni. És ő már egyszer tönkretett téged. Nem akarom, hogy újra megtörténjen- magyarázta és közelebb lépett hozzám.

- Nem fog újra megtörténni, ebben teljesen biztos vagyok- mentem oda hozzá.

Ölelésre nyújtottam a karom, ő pedig belement. Átöleltük egymást, mialatt én észrevétlenül megkerestem a fogást rajta. Mikor már úgy éreztem, hogy elhiszi, hogy nem haragszom rá, minden erőmet és haragomat összegyűjtve ragadtam meg és hajítottam el az erdő felé. Tehetetlenül repült és tört ki 2 fát is, majd földet ért egy hangos puffanással.

- Tanuld meg, hogy nekem is van magánéletem. És nekem is van valaki olyan, mint neked Alice. Majd ha fel tudtad fogni és készen állsz bocsánatot kérni komolyan, akkor beszélhetünk- fordultam meg és felrohantam a szobámba.

- Minden rendben?- nézett rám Carlisle.

- Egyik fa sem volt Esme kedvence, ugye?- ráncoltam össze a szemöldököm, mialatt becsuktam az ajtót.

- Nem tudok róla- mosolygott rám. – Amúgy még néhány perc és kutya baja sem lesz- biccentett Remiel felé.

- Köszönöm!- öleltem meg a férfit, aki távozott, amint elengedtem.

- Szerintem én is megyek- nézett először rám, majd barátjára Jake. – Nessie-vel töltöm az egész napot. Ha bármi van, nála van telefon- mosolygott ránk, majd kiugrott az ablakon.

- Tényleg minden rendben van?- ültem le az ágy szélére.

- Igen, csak hirtelen jött a dolog- tolta magát ülő helyzetbe.

- Menjünk vagy maradjunk?- húzódtam közelebb.

- Maradjunk. Egy egész nap a szobádba bezárkózva… nem csábító?- mosolygott rám.

- Veled?- fordítottam felé a fejem. – Még át kell gondolnom…

Nem felelt, csak elkapta a karom, magához húzott és megcsókolt. Majd a következő pillanatban már a hátamon feküdtem, ő pedig rajtam és elmerültünk egymás testében. Kezei pillanatok alatt megtalálták a felsőm alá vezető utat, amit gyorsan le is vett rólam. Majd elkezdett bíbelődni a farmerom gombjával, amit úgy tűnt, nem tud egyszerűen kigombolni.

- Miért nem téped le?- nyögtem a fülébe.

Nem kellett kétszer kérnem, már reccsent is az anyag. Én sem tétováztam sokat, a rajta lévő rövidnadrág gyorsan megadta magát a kezeimnek. Természetesen végig egymás szájára voltunk tapadva, csak annyira váltunk szét, míg eltüntettük az anyagmaradványokat az ágyról.

Remiel viszont hirtelen lassítani kezdett a tempón. Nem értettem, hogy mi a baj, miért nem folytatja ott, ahol tartottunk, de nem kérdeztem meg. Elvált az ajkaimtól és elkezdte végigcsókolni a testem. Az állam vonalát követve jutott el a nyakamra, ahonnan kis kitérőt tett a vállaimra és a kulcscsontomra.

Majd ajkai visszatértek a nyakamra, ahonnan a melleimre vándorolt át. Sokáig időzött ezen a területen kéjes nyögéseket kicsalva belőlem. Mikor úgy érezte, hogy megfelelő kényeztetésben volt részem, lejjebb csúszott és végigcsókolta a hasam. Kissé megdermedtem, belegondolva, hogy még lejjebb fog haladni, de nem tette meg, visszafordult és szájával végigjárta ugyanazt az utat.

- Bízz bennem!- súgta a fülembe, mialatt kezei a combomon vándoroltak.

- Bízom- leheltem halkan az ajkaira, majd megcsókolt.

- Ha valami nem jó, szólj azonnal!- kérlelt tovább, de a kezei nem hagyták abba a kényeztetésemet.

Megszólalni már nem volt erőm, csak bólogattam. Elmosolyodott és újra megcsókolt. Kezei idővel áttértek a belső combomra, bennem pedig egy pillanatra felrémlettek a szörnyű emlékek. Lábaimat összeszorítottam. Nem lepte meg a reakcióm, de nem is fújt visszavonulót. Lágy csókokkal kényeztetett, kezei pedig tovább simogattak. Szép lassan elernyedtek az izmaim, ő pedig egyből kihasználta a helyzetet.

Éreztem, ahogy az ujjai a fehérneműm alá kúsznak, majd megérint. Egy apró morgás hagyta el a torkom, jelezvén, mennyire élvezem az érintéseit. Természetesen vissza akartam adni neki mindent, így a kezeim, amik eddig az ő testét simogatták, betévedtek a boxerébe. Lassan kezdtem simogatni a már így is tettre kész férfiasságát, ő pedig belenyögött a csókunkba.

Nem hagyta sokáig, hogy kényeztessem. Egy reccsenés jelezte, hogy megszabadított a rajtam lévő utolsó ruhadarabtól, majd éreztem, ahogy a vékony anyag az én kezeimben is szétszakad. Ott feküdtünk egymás előtt teljesen meztelenül, mialatt a földszinten több tucat vámpír tartózkodott. De abban a pillanatban egyikünket sem érdekelte.

Remiel megsimogatta az arcom, majd egy forró csókkal tapasztotta be az ajkaimat. Kezeimet azonnal a nyakam köré fontam, hogy még közelebb húzhassam őt magamhoz. Belenyögtem a csókunkba, mikor megéreztem őt magamban. Teljesen más volt, össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit tapasztaltam.

Minden mozdulata csak növelte a bennem rejlő izgalmat és kéjt. Az ajkaimat nyögések és morgások felváltva hagyták el. Ahogy növelte a tempót, úgy lettek ezek egyre gyakoribbak és hangosabbak. De nem csalódtam, mert Remiel hasonlóan reagált. Csókjai egyre sürgetőbbek és vadabbak lettek, amit mindketten egyre jobban élveztünk.

Abban bíztam, hogy fel tudok majd készülni arra, ami rám vár, de tévedtem. A gyönyör hirtelen és alattomosan csapott le rám. Hosszan nyögdécseltem, mialatt a testem többször megremegett. Remiel nem mozdult. Mikor felébredtem a hatalmas kábulatból, láthattam, hogy engem néz.

Egy gyors mozdulattal a hátára görgettem őt, majd egy mindent tudó mosollyal megmozdítottam a csípőmet. Felnyögött és belemarkolt a lepedőbe, ami néhány pillanat múlva megadta magát. Mikor rájött, hogy ez nem a legcélravezetőbb, a kezei a derekamra vándoroltak és éreztem, ahogy az ujjai erősen szorítanak.

Egyre gyorsabb ritmusra késztetett, ami nem volt ellenemre. Pillanatok kellettek csak ahhoz, hogy feltörjön a torkából egy kéjes nyögés. Fejét hátravetette és az ő testén is végigfutott egy remegéshullám. Pihegve gurultam a hátamra és elnyúltam a takaróért, amit magunkra húztam. Éreztem, ahogy az arcát a nyakamhoz teszi és óvatosan belecsókol.

- Köszönöm!- suttogtam és ujjaimmal a hajába túrtam.

- Én köszönöm, hogy létezel!- mormolta a nyakamhoz.

Felhúztam az arcát magamhoz és megcsókoltam. Mikor elváltak az ajkaink, a mellkasára húzta a fejem, a karjait pedig körém fonta. Lehunytam a szemeimet és élveztem a szívének ritmusát. A légzése fokozatosan lassult, majd elaludt. Felnéztem a békés arcra és akkor állapítottam meg, hogy lehet, hogy ez volt az első és utolsó együttlétünk.

Békülés - novella

2010-06-18T17:40:00.003+02:00

Sziasztok! Itt a 20000-res novella, ami egy Jake-Nessie történet. Várom a véleményeket hozzá!A történet folytatásának és a novellának együtt kell 12 hozzászólásnak lenni (az 2-nek számít, ha egy kommentben írtok mindkettőről, de akkor különítsétek el, hogy tudjam).

Békülés

A várakozás a világ egyik legnehezebb dolga. Főleg, hogy sosem voltam türelmes, mindig, mindent megkaptam. Erre most arra kell várnom, hogy az iskolai tehetségkutatón a színpadra léphessek. Még csak ki sem nézhettem, hogy itt van-e apa és anya, meg a nagypapa és a nagyi, Alice és Rose néni, Jasper és Emmett bácsi. Meg persze Jacob és Seth és Leah. Megígérték, hogy eljönnek megnézni.

7 éves voltam nemrég és mivel testileg és szellemileg elég érett voltam a középiskolához, beiratkozhattam. Szerettem ide járni, mert végre emberek között lehettem. Nekem nem volt olyan nehéz, mint a többieknek, és végre tényleg úgy éreztem, hogy hasznos része vagyok a társadalomnak. A többiek csak azért nem jártak velem a suliba, mert egyetemisták lettek.

Apa újra az orvosit választotta és azt tervezte, hogy néhány évig Carlisle mellett fog dolgozni. Anya angol irodalom szakon kezdett el tanulni, hogy újra a könyveivel foglalkozhasson. Rose néni divattervezést, Alice néni lakberendezést, Jasper bácsi pszichológiát, Emmett bácsi pedig atomfizikát tanult. Mind érdekes volt számomra és szívesen meséltek nekem róla.

Lassan itt volt az ideje, hogy én lépjek a közönség elé. A produkcióm biztos, hogy utánozhatatlan. Apa írt nekem egy dalt, amihez Alice gyártott egy szép szöveget. Egy nagy és boldog családról szólt a dal, persze sok szerelemmel.

Mikor az igazgatónő engem szólított, megigazítottam a ruhámat, amelyet Franciaországból hozatott a divatmániás nagynéném a születésnapomra. Fekete volt, alig térdig érő, csodaszép koktélruha, ami nem takarta a vállam és kiemelte a kecses alkatom. A hajamat lazán feltűztem, néhány kihulló szál keretezte az arcom. Amint tökéletesnek éreztem magam, kiléptem a reflektorfénybe.

Szerencsére a bőröm nem csillogott emberi szem által észrevehetően a lámpák alatt. A kezembe vettem a mikrofont, majd amint elindult a cédére felvett gyönyörű zongoraszó, énekelni kezdtem. Közben a szemeimmel kerestem a többieket. Nem esett nehezemre kiszúrni a nyolc hófehér bőrű vámpírt, mellettük pedig két rézbőrű embert.

Végig próbáltam nem arra koncentrálni, hogy valaki magamra hagyott és nem jött el megnézni engem. Az utolsó refrénnél viszont még egyszer végigfuttattam a szemem rajtuk. Tudni akartam, hogy ki hagyott cserben, ki az, akinek nem vagyok fontos, aki nincs velem ebben a fontos pillanatban.

Az utolsó szónál a hangom megbicsaklott. Alig bírtam ki, hogy elérjem a függönyt. Zokogva hullottam le a földre. Míg a többiek siettek vissza a színpadra, hogy meghallgassák, mit mondanak a tanárok és kiderüljön, hogy ki volt a legjobb, én nem mozdultam. Túlságosan fájt a hiánya.

Éreztem, ahogy két hideg kéz felemel a földről és elindul velem kifelé. Méghozzá apa jellegzetes illatát éreztem, így a fejem a vállába fúrtam. Biztos voltam benne, hogy anélkül is tudná, hogy mi a baj, hogy gondolatot olvas. De nem kellett mondanom semmit, mert még erősebben ölelt magához.

- Remélem, hogy megengeded, hogy elsőként tekerjem ki a nyakát- suttogta anya mellettem.

- Csak akkor, ha hagysz nekem is lehetőséget arra, hogy megtoroljam a dolgot- sziszegte vissza apa.

Hazavittek a mi kis házunkba, amit felépítettek itt, Forkstól messze is. Nem volt pont olyan, de anya azt mondta, hogy már nagylány vagyok, nekem is kell tér, és természetesen egy nagyobb szoba. Bevittek a szobámba, ahol az ágyra fektettek, anya mellém feküdt és addig simogatta a hajam, amíg el nem aludtam.

Reggel kiabálásra ébredtem. Végignéztem magamon, és megállapítottam, hogy anya rám adta a kedvenc hálóingemet. Először úgy gondoltam, hogy ki fogok menni, de végül visszafogtam magam és csak ültem az ágyamon.

-… Nem érdekel, hogy mit mondasz nekem!- hallottam anya kiabálását.

- Bella, ne csináld, kérlek!- könyörgött Jake.

- Lépj hátrébb kutya, mert nem fogom nézni, hogy mi köt a lányomhoz!- mondta most apám hűvösen.

- Ti is tudjátok, hogy el akartam jönni, de…

- Nincs de!- kiáltott fel anya. – Nem az a lényeg, hogy el akartál jönni, hanem az, hogy nem voltál ott.

- Megvan rá az okom, hogy nem voltam ott- védekezett Jacob.

Úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy közbeavatkozzak. Az is az eszemben volt, hogy előnyben vagyok, mióta Jacob és én úgy élünk együtt, mint egy pár. Tudtam, hogy teljesen odavan attól, ha a testemet valami csinos és nem túl sok anyagból álló ruhadarab fedi. Akárcsak a fenekemet alig takaró, vékony pántos, csipkével díszített vörös selyem.

- Anya, apa, hagyjátok!- léptem ki a szobámból.

- Renesmee…- kezdte Jake, de leintettem.

- Biztos vagy benne?- kérdezte apa, mikor a karjaiba zárt. Csak én hallhattam őt.

- Tudok vigyázni magamra- mormoltam.

Kaptam egy puszit tőle, majd anyától, akit nagy nehezen sikerült kirángatnia a házból. Alig csukódott be mögöttük az ajtó, mikor éreztem, hogy Jake már mögöttem áll. Hirtelen éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a mérgem, de végül vettem néhány mély levegőt, mielőtt megszólaltam.

- Lépj hátrébb!- suttogtam magam elé. Nem mozdult. – Jake, menj hátrébb, kérlek!- emeltem meg a hangom, de még mindig semmi. – Jacob Black, menj messzebb tőlem!

- Miért, kicsim?- kérdezte halkan és a keze a derekamra vándorolt.

- Eressz el- sziszegtem mérgesen.

Kezei lehanyatlottak és hallottam, ahogy hátrébb lépett. Kinyitottam a hűtő ajtaját és a mélyhűtős pakkból kivettem a nagyi által készített jégkrémet, ami gyümölcsös volt és rettentően édes. Azt már láttam filmekben, hogy embernők csoki fagyival vigasztalódnak. Nekem ez a gyümölcsfagyi volt.

Nem szólt semmit, csak nézte, hogy mit csinálok. Leültem a székre és láttam, ahogy a szemei kikerekednek. A rövid anyag teljesen felcsúszott a combomon, megmutatva a lábaim minden báját. Tudtam, hogy ez mennyire el tudja terelni a figyelmét, de most be kell bizonyítania, hogy nem a testiség a legfontosabb.

- Hol voltál?- kérdeztem halkan tőle két falat között.

- Nessie… én…- kezdte habogva.

- Egy szavas vagy mondatos válaszokat akarok- emeltem rá a tekintetem. – Hol voltál?

- Forksban- hajtotta le a fejét.

- Mit kerestél ott, mikor én itt vagyok?

- Nézd, én…- kezdte, de felemeltem a kezem.

- Miért mentél vissza?

- Szükségem volt valamire- suttogta, de alig hallottam meg.

- Önző vagy- suttogtam én is, majd visszatettem az édességet a fagyasztóba.

Rettentően fájt minden szava. Miért pont akkor teszi tönkre a dolgokat, mikor már kezdett minden tökéletes lenni. Már az övé volt a testem és a lelkem is. Erre teljesen elszúrja az egészet. Boldog voltam tegnapig. Egy szerelmes tinédzser, de mindennek vége. Besiettem a szobámba és be is zárkóztam.

- Eszedbe se jusson betörni az ajtót vagy bejönni az ablakon, mert anyu élve meg fog nyúzni- tettem még hozzá a már csukott ajtónak.

Hallottam, ahogy szusszant egyet mérgében, majd a földre huppant. Én csak végignyúltam az ágyamon és vártam, hogy mi fog történni. Annyira szerettem volna, hogy meg nem történtté tehessem a tegnap estét. Arra vágytam, hogy visszamehessek az időben oda, ahol elindult. Mert még egyszer nem engedném elmenni.

- Kinyithatom annyira az ajtódat, hogy becsúsztassak valamit?- kérdezte félórányi hallgatás után.

- Fontos?- kérdeztem vissza semleges hangnemben, de belülről a kíváncsiság szinte szétszedett.

- Nagyon- felelte.

Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót. Betolt egy pici dobozt, majd visszahúzta a kezét. Gyorsan visszazártam az ajtót, majd leültem a puha szőnyegre. A kezembe vettem a dobozt és sebesen dobogó szívvel nyitottam ki. Egy régi, de nagyon szép gyűrű volt benne. Éreztem, ahogy elakad a lélegzetem és a szívem elfelejt verdesni.

- Tegnap akartam odaadni neked az előadás után. Mire ideértem, vége lett- kezdte halkan. – Végig abban a hitben éltem, hogy a gyűrű nálam van. Már feltúrtam érte mindent és Alice is többször átnézett mindent. Felhívtam apámat, aki azt mondta, hogy nem hoztam el. Ezért mentem el.

- Jake…- suttogtam, de nem tudtam, hogy mit mondjak.

- Hónapokig vitáztam apáddal, hogy engedje meg a dolgot. Nem akarta, kicsit sem. Mikor igent mondott, azonnal meg akartam tenni, de nem volt gyűrű.

- Tedd már fel a kérdést!- suttogtam könnyes szemekkel, mialatt kinyitottam az ajtót.

- Renesmee Carlie Cullen- nézett rám térden állva. – Lennél a feleségem egy örökkévalón keresztül?

- Igen- válaszoltam, de a vége sírásba torzult.

Boldogan ugrott talpra és húzta az ujjamra a gyűrűt. Majd csókokkal tüntette el kicsorduló könnyeimet és végre megcsókolt. Aznap ki sem mozdultunk a házból, sőt, a szobámból sem. Az éjszaka közepén ébredtem arra, hogy egy hideg kéz simít végig a homlokomon.

- Aludj csak, hercegnő!- hallottam apa hangját.

- Köszönöm!- motyogtam még félálomban, majd Jacob óvó ölelésében álmodtam tovább.

Tűz és jég - 28. rész

2010-06-18T17:37:00.000+02:00

Sziasztok! Itt a mai friss, mivelhogy szárnyaltok! :) Nekem nem probléma, mindig örülök, hogyha ennyire gyorsak vagytok! Most viszont módosítok egy kicsit a kikötésemen. Mivel túl vagyunk a 20000 látogatáson is, azonnal felteszem az ajándékot is. A történet folytatásának és a novellának együtt kell 12 hozzászólásnak lenni (az 2-nek számít, ha egy kommentben írtok mindkettőről, de akkor különítsétek el, hogy tudjam). Ha megvan a szám, jön a folytatás! Jó olvasást!

Támadás

Nehezemre esett volna elengedni őt, ha nem kopog Connie az ajtón, hogy kész van a reggeli. De így sem volt egyszerű a dolgunk és a végén igen érdekesen festhettünk, mert Remiel a hátára kapott, így léptünk ki a szobájából. Nathan igen meglepődve nézett ránk.

- Tegyél le!- kértem kedvesemet.

- Eszemben sincs- rázta meg a buksiját.

- Kérleeeeek!- motyogtam a nyakába és apró csókokkal kényeztettem.

- Nyertél- engedett el végül.

Leültünk az asztalhoz, majd a többiek enni kezdtek. Én csak néztem őket, ahogy tömik magukba az ételeket. De úgy tűnt, hogy ízlik nekik, amit a lány készített nekik. Aki nem ismerte a farkasok étvágyát, azt is hihette, hogy egy kisebb hadsereg eszik nálunk, nem csak néhány ember. Connie viszont hirtelen abbahagyta az evést, felpattant, megfogta a kezem és elkezdett kihúzni a házból.

- Hugi, hová viszed Lizzie-t?- kiabált utánunk Remiel.

- Visszakapod- felelt a lány és tovább húzott egy bizonyos irányba.

Azt hittem, sosem fog megállni, de végül csak lefékezett. Majd szembefordult velem és türelmesen nézett rám. Végül kibökte, hogy szeretné, ha elmesélném a békülésünket. Részletesen, minden részletet érintve meséltem a lánynak. Nekem is jólesett, hogy megoszthatom egy baráttal az örömömet.

- Annyira örülök nektek!- ölelt át a lány.

- Kinek kell örülni?- jelent meg mögöttünk Nessie.

- Lizbeth és Remiel kibékültek- mosolygott rá Connie.

- Gratulálok!- ölelt át Renesmee is, majd elengedett. – Amúgy azért jöttem, mert Jasper már teljesen ki van akadva, hogy csak úgy eltűntél.

- Ő is nagyon jól tudja, hogy kivel jöttem el.

- Pont ez a baj. Hogy vele jöttél el. Mióta elmentél, nagyon nincs oda érte- magyarázta a lány.

- Akkor ideje lesz megszoknia a dolgot. Nem fogok miatta lemondani a boldogságomról- indultam vissza a ház felé.

Az ajtó előtt ott ácsorgott egy türelmetlen, de rettentően helyes indián. Az én rettentően helyes indiánom, aki rám várakozott. Meg is gyorsítottam a lépteimet, hogy a karjaiba vethessem magam. Nem tétovázott, azonnal magához húzott és megcsókolt. Meglepett, hogy a lábam megremegett alattam, azt hittem, hogy biztosan tart.

- Jól vagy?- kérdezte azonnal Remiel.

- Azt hiszem, hogy valaki elrabolta a szívemet és ő van rám ilyen hatással- kapaszkodtam belé.

- Ki volt az a gonosz? Megkeressem?- incselkedett a kedvesem.

- Nem kell. Nekem így tökéletes- bújtam oda hozzá.

- Még mindig haza kellene mennünk- jegyezte meg a mögénk érkező Renesmee.

- Velem jössz?- néztem fel a barna szemekbe.

- Ha ezt szeretnéd- bólintott rá.

Elbúcsúztunk, majd Remiel átváltozott és hárman együtt mentünk vissza a Cullen–házba. Már messziről érezni lehetett a tömény vámpírszagot, ahogy közeledtünk. Nekem sem volt ínyemre, hogy össze kellett hívnunk ennyi társunkat, de nem volt mit tennünk. Veszélyben volt a családunk és a világunk demokráciája.

Mielőtt beléptünk volna, kedvesem visszaváltozott emberré, mert nem akartuk, hogy egy hatalmas farkas sétáljon be a házba. Az ajtó előtt még megcsókoltam őt, majd Nessie ment elöl, utána pedig mi. Semmi jóra nem számítottam. És sajnos bebizonyosodott az, amitől féltem.

Alig csukódott be mögöttünk az ajtó, megjelent Jasper, ellökött Remiel elől és a nyakánál fogva a falhoz szorította. Utána megjelent Alice, aki felsikoltott a helyzet láttán, majd Edward, Bella és Jacob is kinn volt az előtérben. Egyikőnk sem tudta, hogy mi lenne a legjobb, ha történne.

Alig egy tized másodperc alatt gondoltam át rengeteg lehetőséget. Remielnek esélye sem volt, hogy megvédje magát ebben a helyzetben. Az ötletek gyorsan jelentek meg egymás után, majd mikor eldöntöttem, hogy melyik lenne a helyes, Edwardnak magyaráztam, hogy mit kellene tennünk.

Kérésemre Bella arrébb vitte Alice-t, aki meg akart minket akadályozni abban, hogy Jazz-hez érjünk. Edward pillanatok alatt eltávolította az ajtót a helyéről, Emmett pedig elkapta Jaspert a ruhájánál és szó szerint kihajította a házból. Remiel hörögve lélegzett, mialatt lezuhant a fal mellett. Jake-kel a nyakamon ugrottam mellé.

- Remiel…- suttogtam és óvatosan megsimogattam az arcát.

- Nincs bajom- ingatta a fejét, de nem éppen úgy nézett ki.

- Jacob, vidd fel a szobámba, Carlisle mindjárt felmegy és megvizsgálja őt. Maradj mellette, és ha később úgy látod, hogy jobb lenne, ha visszamennétek La Push-ba, akkor tegyétek meg és utánatok megyek- néztem a srácra.

- Úgy lesz- nézett rám, majd felhúzta barátját és elindultak a lépcső felé.

Én is felkeltem, majd kiléptem az ajtón. Odakinn Emmett tartotta vissza a bátyámat, aki még mindig be akart rontani a házba. Edward aggodalmasan kapkodta a fejét köztem és köztük, Alice pedig még mindig benn volt a lányokkal. Lesétáltam a lépcsőn, majd leereszkedtem támadó állásba.

Erre már Jasper is meglepve nézett rám, bár a szemében még láttam a haragot. Nem nagyon értette, hogy mit is akarok tőle. Én pedig tudtam, hogy hiába kötnek hozzá testvéri szálak, nem fogom figyelni, ha tönkre akarja tenni a visszakapott boldogságomat. Mert az nem érdekel, hogy haragszik rá, de az már igen, ha veszélyezteti Remiel testi épségét és ezzel ellenem cselekszik…

Tűz és jég - 27. rész

2010-06-17T12:54:00.001+02:00

Sziasztok! Le vagyok nyűgözve! Alig 12 óra kellett, hogy a meglegyen az 5 komment (számolva a chat-et is). Úgy tűnik, hogy tudtok ti, ha akartok. Ahogy ígértem, ha megvan az 5 komment, hozok folytatást. Nem kaptam sok időt átgondolni, hogy mit is írjak. :) Úgyhogy miután ma felébredtem, és perceken keresztül tátott szájjal bámultam a képernyőt a meglepettségem miatt, neki is láttam írni. Ha gyors folytatást szeretnétek, csak írjatok, én meg akkor szövöm tovább a történet fonalát. :) Tudjátok 5 komment! Jó olvasást!

P.S.: Minden linkcserét kitettem oldalra. ;)

Guilty

Sokáig nem mozdultunk. Túl békés és túl idilli volt a helyzet, nem akartuk megtörni. Azokban a pillanatokban úgy éreztem, hogy semmi nem változott, minden a régi. Még az sem jutott eszembe, hogy ő valaki mást szeret. Akkor minden olyan volt, mint amilyen azelőtt, hogy elmentem.

Már elkezdett pirkadni, mikor megszakítottuk a kapcsolatunkat. Ekkor is csak azért, mert valaki felfelé jött a lépcsőn. Kissé kellemetlenül álltam fel, és Remiel is zavartan húzódott el kicsit hátrébb. Azért az orrával megbökte a hátamat, majd egy picit megnyalta az arcom, amire nevetnem kellett.

- Liz, kijönnél?- hallottam meg Jaspert.

- Miért is?- kérdeztem vissza.

- Nem tetszik nekem ez a dolog. Gyere le közénk, jó?- kérlelt és közben éreztem, hogy hajlok afelé, hogy igent mondjak neki.

- Jazz, én…- kezdtem a beleegyezést, de Remiel újra megbökött az orrával, ami kicsit kitisztította az agyam. – Örülnék neki, hogyha nem próbálnál meg befolyásolni.

- Nem csináltam semmit- mondta kissé bizonytalanul.

Ránéztem a hatalmas farkasra, aki időközben elfordult tőlem és az ablakon bámult kifelé. Odasétált hozzá és kinézett rajta. Talán igaza van, és tényleg el kellene mennünk. Rám emelte barna szemeit, mire én csak bólintottam. Elrugaszkodott, majd ki is ugrott a szobámból. Követve a példáját, felálltam az ablakpárkányra.

- Sietek haza!- mondtam még az ajtónak, majd kényelmesen leugrottam.

A jól megszokott úton futottunk együtt. Szerettem erre járni, mert mindig felrémlettek a boldog emlékképeink. Annyi mindent csináltunk együtt a néhány hónap alatt, amíg együtt voltunk. A kapcsolatunk (ha nevezhetjük annak) ezeken az ösvényeken szárnyalt. Most pedig itt vagyunk egymás mellett és nem tudom, hogy mire kellene számítanom.

Mikor megláttam a kis házat és mögötte a felkelő napot, akaratlanul is megálltam. Túlságosan szép volt ahhoz, hogy ne tegyem meg. Élvezni akartam egy kicsit, hogy szabad vagyok. Kizártam a környezetemet, csak a látványra figyeltem. Minden olyan tökéletes volt.

Hirtelen ért, mikor a forró test a hátamnak nyomódott. Remiel kezei átölelték a derekam és szorosan húzott magához. Fejemet a vállára hajtottam és élveztem, hogy velem van. A forró teste elkezdte átmelegíteni a bőrömet, de nem bántam. Akkor és abban a pillanatban senki nem mondta volna meg, hogy mi valaha szakítottunk.

- Menjünk be!- kérte Remiel, majd elengedett.

Azonnal a keze után kaptam és az ujjaimat összefűztem az övével. Képtelen voltam úgy tenni, mint aki nem szerelmes, mert még mindig fülig belé voltam zúgva és tudtam, hogy ez sosem fog változni. Így, amíg tehettem, kihasználtam minden alkalmat arra, hogy legalább én úgy érezzem, rendbe lehet hozni a dolgokat.

A ház még csendes volt, tekintve, hogy hajnalok hajnalán léptünk be az ajtón. A szobája felé húzott, ami nem változott, mióta elmentem. Az ágy felé indult, leült rá, majd bátortalanul rám nézett. Csatlakoztam hozzá. Végigdőltünk az ágyon, egymással szemben elhelyezkedve. Ezt az állapotot alig egy percig bírtam. A hátára gördítettem és elhelyezkedtem a mellkasán.

- Liz, így nem tudok koncentrálni- dorgált meg kedvesem.

- Nem baj. Nekem így most tökéletes- feleltem csukott szemekkel.

- Akkor felejtsem el a térden csúszós, könyörgős dolgot?- simított végig a hátamon.

- Ühüm- bólogattam.

- Azért elmondok mindent, amit el akartam mondani…- kezdte bizonytalanul, és mivel nem feleltem, folytatta. – Az a levél és az sms teljesen kiborított, remélem, tudod. El sem tudnám képzelni, hogy mást olyan hévvel szeressek, mint téged. Szóval remélem, hogy nem gondoltad komolyan, hogy mi soha többé nem lehetünk együtt.

- Nem- ráztam meg a fejem.

- Akkor megnyugodtam. És tudom, hogy nagyon szemét voltam veled, ezért egy örökkévalóságon keresztül fogok vezekelni, ígérem. És ne kérj arra,- tette az egyik ujját a szám elé- hogy ezt felejtsem el, mert hazudni neked hiba volt. Főleg, hogy bántottalak vele téged és a többieket is. De a legnagyobb hibám, hogy megtagadtam a szerelmünket.

- De te nem…- emeltem fel a fejem, de megint belém fojtotta a szavaimat.

- Ott volt Jessie. Nem mondhatod, hogy nem tagadtalak meg, mert ezt tettem. Tegnap estig minden porcikámmal tagadni akartam, hogy te és én. De összevesztünk, és akkor be kellett látnom, hogy kár tagadnom, ő csak addig volt a „szerelmem”, amíg te nem voltál itt. És az, hogy olyan gyűlölettel és megvetéssel néztem rád… sajnálom.

- Hiányoztál- bújtam a karjaiba újra.

- Hogy vagy képes megbocsátani nekem azok után, ahogy viselkedtem?- emelte meg a testem, majd ülő helyzetbe tornázta magát. – Hiszen ismered a legendákat, nem?

- Igen, ismerem- bólintottam és felültem én is. – De a legendák a mi boldogságunkat bizonygatják végig. Családként.

- Nem hiszem, hogy az a része hiteles. Csak kétszer voltam vele együtt- hajtotta le a fejét. – És szed fogamzásgátlót.

- A legendákat nem lehet befolyásolni holmi gyógyszerrel- vágtam rá. – De most azt akarod a tudtomra adni, hogy szakítottatok?

- Igen- nézett fel rám.

Azonnal az ölébe ültem és vadul megcsókoltam. Érezni akartam, hogy újra szeret, hogy minden olyan, mint mielőtt elmentem. Ujjaimat a hajába fúrtam, míg az ő kezei a derekam köré fonódtak és csak erősebben szorított magához. Nem tudom, hogy mikor jött el az a pillanat, hogy cselekedett, de csak azt vettem észre, hogy a hátamon fekszem és továbbra is csókol.

- Bocsi, nem akartam zavarni- szakított meg minket Connie lemondó hangja.

- Hugi, menj ki!- mordult fel Remiel, mire nekem kuncognom kellett.

- Csak azt akartam, hogy kell-e reggeli- toporgott még mindig a lány.

- Nem árt neki, mert még nincs elég felesleges energiája- szóltam most én, mire Nina szemei felcsillantak.

- Lizbeth?- lépett még beljebb már mosolyogva.

- Igen, ő az, de menj már ki! Nem érünk rá- sürgette Remiel unokahúgát, majd amint becsukódott az ajtó, újra lecsapott az ajkaimra.

Tűz és jég - 26. rész

2010-06-16T20:43:00.000+02:00

Sziasztok! Sikerült meglepnetek, hiszen az eddig mindig többet kellett várnom, hogy meglegyen az 5 komment. Mivel ezt teljesítettétek, már hoztam is a folytatást. Nem tudom, hogy kinek mi a véleménye Remielről jelenleg, azt azért remélem, hogy senki nem utálja őt. Könyvnépszerűsítésre nem gondoltam, de örülök, ha valakinek fel tudom kelteni az érdeklődését. :) És Réka, gratulálok a kislányodhoz! 5 komment után jön a folytatás! Jó olvasást!

Látogató

A csata egyre csak közeledett, én magam pedig egyre bizonytalanabb lettem. A miértre magam sem tudtam volna megadni a válaszokat. Pedig minden olyan olajozottan működött, ahogy azt elterveztük a fiúkkal. Persze kértük Alice-t, hogy mondja el, mit lát, de nem tudott nagyon semmit… túl sok volt a farkas, mint eseményalakító tényező.

A klánok sorra érkeztek hozzánk. A legtöbbjük itt volt akkor is, mikor Nessie mellett kellett tanúskodniuk a többieknek, néhányan pedig az én ismerőseim vagy olyanok, akik hallottak arról, hogy a Volturi ellenünk támad és segíteni akartak.

Az elsők a Denalik voltak (Tanya, Kate, Garrett, Carmen és Eleazar), mint megtudtam, ők voltak a család távoli rokonai. Utánuk nem sokkal találkozhattam újra Jasper legjobb barátaival, Peterrel és Charlotte-tal, így volt alkalmam megköszönni nekik, hogy segítettek nekem nemrégiben.

Másnap érkezett meg az ír (Siobhan, Liam, Maggie) és az egyiptomi (Amun, Kebi, Benjamin és Tia) klán, valamint az amazonok (Zafrina, Senna és Kachiri). Mindenkit meglepett, hogy Amun és Kebi is a harcosok között van, mivel a legutolsó alkalommal nem akartak részt venni a csatában.

4 nappal a csata kezdete előtt megérkezett a bajor klán* is (Sebastian, Monika, Petter és Anita), akiket én ismertem még régebbről és eléggé Volturi-ellenes csapat voltak, valamint Tasha* és Jenny*, két régi nomád ismerősöm. Majd ugyanezen a napon hirtelen megjelent a két román is (Vladimir és Stefan). Természetesen, ha a Volturi pusztulásáról beszélünk, nekik itt kell lenniük.

- Mennyien is vagyunk összesen?- kérdezte Jasper, mikor már mindenki megérkezett.

- 32 vámpír és egy félvér- feleltem egy gyors fejszámolás után.

- És persze egy hatalmas falka- jegyezte meg Jacob, akit kicsit zavart ez a tömeg, de nem szólt semmit.

- Valamint a Volturi tanúinak egy része és Demetri- emlékeztettem őket.

- Miért bízol benne vakon?- kérdezte Edward. Ez a kérdés szinte mindenkit foglalkoztatott a környékemen.

- Mert vállalja a halált is azért, hogy boldog legyen. Aro bármelyik pillanatban máglyára küldhetné azért, amit tett, mégis segített elmenekülnöm onnan- feleltem neki.

- Nagyon remélem, hogy igazad lesz- mért végig Emmett. – Mert őt én akartam magamnak.

Nem feleltem, csak rámosolyogtam. Bíztam Demetriben. Ha nem áll át, tudja, hogy én magam fogom letépni a fejét és azonnal felgyújtom, ha arra lesz szükség. A gondolatmenetemet egy kissé bátortalan kopogás zavarta meg. Fogalmunk sem volt, hogy ki lehet, ezért Carlisle ment ajtót nyitni.

- Te ki vagy?- kérdezte az ajtóba álló idegentől.

- A nevem Melanie*- válaszolta egy remegő, csilingelő hang.

- Segíthetek valamiben?- kérdezte Carlisle udvariasan, de kissé elutasítóan.

- Én…- kezdte, de a hangja elcsuklott.

Felkeltem a kanapéról és kimentem az ajtóhoz, hogy lássam őt. Emberi életében egy csodaszép déli lány lehetett valahol Európában. Hosszú, fekete haját egyszerűen összecopfozta a feje tetején, a ruhája egy farmer és egy egyszerű felső volt a lábán kényelmes tornacipőt viselt. Jobban végignézve rajta felismertem egy leírás alapján.

- Melanie vagy Dél-Spanyolországból?- kérdeztem meg a lányt.

- Igen- bólintott meglepődve. Carlisle és a többi Cullen is hasonlóan reagált.

- Demetri kedvese- feleltem a többieknek. – Miatta vállalta, hogy segít nekünk.

- Fáradj beljebb- engedett neki utat Carlisle azonnal.

Mindenki gyorsan megismerkedett vele, majd folytatódott a diskurzus a többiek között, ahogy eddig. Természetesen a Denalik voltak a legközvetlenebbek, hiszen ők voltak a család tagjai. Persze velem kapcsolatban mindenkinek voltak fenntartásai, de ezeket gyorsan tudtam kompenzálni, mert rájöttek, hogy nem vagyok más, mint a többi Cullen.

Az éjszaka leszálltával úgy éreztem, hogy sokan vagyunk a házban és hirtelen minden kicsi lett. Ki kellett szabadulnom a már fullasztóan ható vámpírközegből, úgyhogy felmentem a szobámba, ahová szerencsére senki nem tette be a lábát a vendégek közül.

Kissé megnyugodva hullottam le a hatalmas ágyra. Szemeimet lecsuktam és élveztem, hogy a nyitott ablakon keresztül az éjszakai szellő simogatja az arcom. Feltöltődés volt a rengeteg erdei illataroma a tömény vámpírszag után, ami az egész házat jellemezte. Nem véletlenül menekült, aki csak tudott.

Bárki, aki nem tudja, hogy képtelen vagyok az alvásra, azt hihette volna, elszundítottam. Néha-néha megmozdultam, akár egy ember, de ezek már csak berögződések voltak, hogy sokkal emberibb legyek. Mozdulatlanul feküdni ugyanolyan kényelmes volt, mint bármely más helyzetben.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mikor egy erősebb széllökés süvített végig a szobámon. A beáramló levegő szinte forró volt és egy bizonyos aromát hozott magával. Azonnal felpattantak a szemeim és álló helyzetbe kerültem az ágyról. Ahogy a testem a két lábamon állt, 4 mancs halkan puffant a szoba padlóján.

Meglepetten bámultam az előttem ácsorgó farkast, aki a fejét lehajtotta és a füleit a fejére szorította, mialatt előttem ácsorgott. Közben hallottam, hogy odalenn mozgolódás történik, majd valaki megindul a szobám felé. Egy fél pillanat múlva már hallhattam is a dallamos kopogást.

- Lizbeth, minden rendben van odabenn?- kérdezte Alice.

- Nincs semmi baj- feleltem automatikusan.

- Liz…- kezdte kissé tétován. – Hallottuk, hogy valaki van nálad.

- Jól vagyok. Nem is lesz semmi baj. Csak ne engedj fel ide senkit, jó?- kértem, de végig a farkast bámultam, aki idő közben lefeküdt a földre és a fejét a mancsai alá rejtette.

- De Jazz…- folytatta Alice rendületlenül.

- Még őt se. Tényleg rendben van minden. És sosem bántana. Ebben biztos vagyok- magyaráztam az ajtónak. Megengedett magának egy halk sóhajt, majd végül magunkra hagyott.

- Remiel…- suttogtam tétován. Felemelte a fejét és a szemei fájdalmasan csillogtak.

Lassan kinyújtottam felé a karomat, mire felém lépett és fejét a kezem alá hajtotta. Óvatosan kezdtem el simogatni, mire ő újra lefeküdt a padlóra. Én is leültem törökülésben, ő pedig a fejét az ölembe hajtotta. Mindkét kezemet a selymes bundába fúrtam. Ő pedig becsukta a szemeit, de néha fájdalmas és halk nyüszítés hagyta el a száját. Tudtuk, hogy egy hosszú és néha fájdalmas beszélgetés vár ránk, de egyelőre halogattuk…

* A csillaggal jelölt vámpírok nem szerepeltek Stephenie Meyer: Breaking Dawn című könyvében, ők az én kitalációim.

Tűz és jég - 25. rész

2010-06-13T20:29:00.000+02:00

Sziasztok! Mivel megvolt az 5 komment, meg is hoztam az új részt. És alakítottam egy kicsit a blog kinézetén is. Remélem, hogy tetszik nektek is! :) Úgy döntöttem, hogy nem mondok konkrét időpontot a folytatásra. Ha megvan az 5 komment, jön a következő rész. Minden rajtatok múlik, mivel én naponta többször is felnézek. Jó olvasást!

Jane Eyre

A történtek után Esme vagy Alice mindig mellettem volt. Lassan, szaggatottan, töredékekben meséltem el, mi történt velem. Tudtam, hogy a többiek is hallják minden szavamat, ezért annyival megkönnyítették a dolgomat, hogy nem kell többet ismételnem. Minden pillanatban a felszínre törtek a borzalmas képek.

Sejtettem, hogy nem lesz könnyű az életem Noammal, mikor odamentem. De reméltem, hogy annak az öröme, hogy az övé vagyok, kíméletesebbé teszi. Sajnos tévedtem. A birtoklási vágya teljesen elöntötte az agyát és nem törődött, hogy a testem milyen sérüléseket szenved. Ha ember lettem volna, biztos, hogy kórházban kötöttem volna ki.

Miután sikeresen el tudtam mesélni a sérelmeimet, elkezdett könnyülni a lelkem. Az, hogy már nem kellett azon gondolkoznom, mit nem mondtam még el, könnyebbé tette a létezésemet. Alice és Esme pedig mintha pontosan tudták volna, hogy mivel tudják elfelejtetni velem a problémákat.

Talán ennek köszönhető, hogy a kiborulásom utáni harmadik napon már a Carlisle-lal való kapcsolatom is kezdett újra visszatérni a normális kerékvágásba. Persze a lányok odafigyeltek rám, nem beszélve fogadott apánkról, aki igazán óvatos volt. Sikerült neki teljesen a bizalmamba férkőzni és egy pillanatig sem volt olyan érzésem, hogy bántani akarna.

A következő napon Bella, Rosalie és Renesmee is a bizalmamba férkőzött, az ötödik napra pedig Jasper, Emmett és Jacob is újra azok között volt, akiktől nem féltem. Természetesen mindannyian odafigyeltek arra, hogy ne hozzák rám a frászt és ne zuhanjak vissza a depressziómba. Tisztában voltam én is ezzel, és próbáltam a hálámat valahogy kifejezni.

Mikor úgymond „meggyógyultam”, én magam kértem őket, hogy térjünk vissza a tervekhez, mert egyre közelebb van a csata időpontja, és mindenféleképpen meg kell csinálnunk a tökéletes tervet a védelmünk érdekében. Persze mellettünk szólt, hogy tudunk mindent róluk, bár rájöhetnek, hogy merre vagyok, ha nem sikerül az, amit elképzeltem.

Akkor azt hittem, hogy nem lesz több problémám. Minden megint olyan volt, mint régen. De ez nem volt maga az örökkévalóság. A probléma (legalábbis számomra) hamarabb eljött, mint hittem. Egy hete értem haza, reggel volt és mi szokás szerint benn tervezgettünk az ebédlőben. Azok, akik mellénk mernek majd állni, napokon belül megérkeznek.

Az ajtó hirtelen nyílt ki, nem számítottunk senkire. A betörő szagok alapján három farkas. Ijedten ugrottam fel és hátráltam egészen a konyhába vezető ajtóig, amin keresztül alig egy másodperc távozni a házból. Mert ez volt a tervem. Túl jól ismertem a háromból az egyik illatot. Túlzottan szerettem, ezért nem akartam a közelemben tudni.

- Sziasztok!- köszönt kedvesen Connie és Nathan. Remiel csak biccentett.

- Szervusztok!- köszönt Carlisle kedvesen. – Segíthetünk valamiben?

- Szeretnénk egy kicsit beszélgetni Lizbeth-tel- nézett rám Connie Emmett és Jasper válla felett. – Persze, csak ha ő is belemegy.

- Mindannyian?- kérdeztem halkan. Alig tudtam szabályozni a hangom, hogy ne remegjen.

- Csak Nate és én. Természetesen csak akkor, ha nincs ellenedre Nate jelenléte. És ha gondolod, bárki velünk jöhet- magyarázta a lány.

- Nessie?- néztem a lányra.

- Szívesen- mosolygott rám és már mellettem is termett.

- Biztos, hogy ez egy jó ötlet?- szökkent elém Jasper, mialatt a fülembe súgta a kérdését.

- Ő nem lesz ott. És Ninában bízok- feleltem, majd megöleltem.

Négyen távoztunk a házból futólépésben. Hagytuk, hogy a lány és a srác vezessenek, akik megtartották emberi alakjukat. Persze így mi is lassabbak voltunk, de nem zavart. Komolyan bíztam bennük, és abban, hogy segítenek nekem megoldani a dolgaimat. Egy tisztáson telepedtünk végül le.

- Milyen itthon?- kérdezte Nathan a beszélgetést kezdeményezve.

- Már minden jó- mosolyodtam el.

- Biztos?- kérdezett rá Connie.

- Mindent tudnak- nézett rám Renesmee. – Jacob is, és én is úgy gondoltuk, hogy nekik tudniuk kell a dologról, mert segíthetnek.

- Eszünkbe sem jut emiatt kérdezősködni. És megmondták, hogy nem akarod, hogy sajnáljanak, mi pedig sajnálhatunk, de csak úgy, hogy ebből semmit ne érezz meg- magyarázta Nate.

- Köszönöm!- pillantottam rájuk hálásan.

- Hogy haladtok?- terelte el a témát a lány sikeresen.

- Kezd minden a helyére kerülni. Már csak azt kellene tisztázni, hogy a farkasok hogy tudnak a csoportjainkkal összhangba kerülni- magyaráztam.

- Jake velünk kell, hogy legyen- felelte céltudatosan Nessie.

- Jó, ezt eddig is tudtuk- nyújtottam rá a nyelvem. – Connie, mit szólnál hozzá, ha te és Nate Carlisle-t segítené?

- Kik a csapat tagjai?- kérdezte a két farkas egyszerre.

- Esme, Rosalie, Charlotte, Carlisle, Emmett és Peter. Rose, Em, Charlotte és Peter remek harcosok, utóbbi kettő Jasper legjobb barátai. Na?- húztam fel a szemöldököm.

- Tetszik- vágták rá egyszerre, mire nevetni kezdtünk.

- És ti?- kérdezte Nina.

- Alice, Bella, Nessie, Edward, Jasper és én- mondtam mosolyogva.

- Akkor a mi farkasaink ezek szerint Jake és Remiel?- kérdezte Renesmee.

- Ne- suttogtam magam elé, mikor eljutott az agyamig a dolog.

- Lizzie, nem szabad kétségbe esned miatta- fogta meg a kezem Connie.

- Ennek a kapcsolatnak már úgyis vége- ráztam a fejem.

- Dehogy van vége!- rázta meg a fejét Nathan. – Még csak el sem kezdődött igazán.

- Miről beszélsz?- fordultam felé.

- Egy új legendáról. A régieket már gondolom, hallottad.

Bólintottam, hogy igen.

- Amit most találtunk, abban azt írják a bébikről, hogy ösztönösen elfogadják a vámpír édesanyjukat, míg az igazit eltaszítják. Remiel magára fog maradni az ikrekkel, mert Jessie nem fog kötődni hozzájuk, mi pedig hiába vagyunk vele, nem tudunk segíteni- magyarázta a srác.

- Szóval lesz két gyermekem, akiket nem én szülök, mégis úgy fognak viszonyulni hozzám, mintha a szülőanyjuk lennék?- kérdeztem teljesen meglepődve. – Nem beszélve arról, hogy az apjuk hallani sem akar rólam…

- Csak hiszed!- csattant fel Connie. – Szerinted akkor miért van elrejtve az utolsó leveled Charlotte Brontë: Jane Eyre* című könyvébe oda, ahol a lány újra találkozik Mr. Rochesterrel?

Nem értettem az összefüggést a Jane Eyre és a saját életem között. De úgy voltam vele, hogy ezt majd inkább megkérdezem Bellától, úgyis ő a nagy műértő a családunkban. A rejtett utalásokat pedig megpróbálom kitalálni, amíg még nem késő…

* A Jane Eyre Lizbeth kedvenc könyve, az említett rész pedig a kedvenc része a történetben.

Tűz és jég - 24. rész

2010-06-07T18:11:00.001+02:00

Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem hoztam tegnap a részt, de szinte egész nap aludtam. :$ Most viszont itt a folytatás, ami azt hiszem, hogy tartogat meglepetéseket. Remélem, hogy minél hamarabb összegyűlik az 5 komment (most 6 is volt, köszönöm mindenkinek, aki írt!), mert ha ti írtok nekem, én írok nektek. Jelenleg belejöttem nagyon az írásba. :) Ha ügyesek vagytok, akkor csütörtökön hozom a folytatást! Jó olvasást!

Fájdalom

Sikeresen szoborrá dermedtem a tekintetétől. Volt benne fájdalom, gyűlölet, szorongás és még egy tucatnyi hasonló rossz. Alig egy fél percig bírtam tartani a szemkontaktusát, majd lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy a testem remegni kezd a néma zokogástól. Nem így képzeltem el a találkozásunkat.

Tudtam, hogy nem fogunk egyből egymás karjaiba omlani, de reméltem, hogy nem lesz ennyire elutasító. Fájt, hogy annyira elzárkózott. A kezeit összefonta a mellkasán, és amint kiléptem, hátrált egy lépést az erdő felé. Az arckifejezése is hideg volt, mint a jég.

- Bármit is csinálsz, hagyd abba!- hallottam meg a bátyám hangját, majd éreztem, ahogy átölel.

- Nem csinálok semmit- mondta azonnal Remiel.

- Ne hazudj!- csattant fel Jasper. – Liz kikészült, nem reagál arra, hogy nyugtatni akarom.

- Nem az én dolgom- felelte még mindig elhidegülten Remiel.

- Gyere, Liz!- lépett mellém Carlisle és felvezetett a szobámba.

Óvatosan lefektetett az ágyamba és közben motyogott valami sokkról. Majd éreztem, ahogy az ágy besüpped mellettem. Esme kezdte el simogatni a fejemet. Pont úgy viselkedett, mint bármelyik anya tette volna a gyermekével hasonló helyzetben. Bár nem láttam, hogy mi történik odalenn, tisztán hallottam őket.

- Miért mindenki engem tesz felelőssé?- kérdezte szerelmem. – Nem az én hibám, hogy elment. Nem tehetek arról sem, hogy találtam valaki mást. Azzal pedig nem tudok mit kezdeni, hogy Jacob iderángatott.

- De arról te tehetsz, hogy most teljesen kiborult- kiabált Jazz. – Nem tudtál volna egy kicsit kedvesebb lenni vele?

- Tehetek én arról, hogy már nem szeretem?- emelte meg a hangját Remiel. Erre a kijelentésére nekem egy kis sikoly hagyta el az ajkaimat.

- Semmi baj, kicsim! Cssssssssss- nyugtatott Esme.

- Csakhogy a te fél éved nem volt olyan, mint az övé- kezdte Edward tárgyilagosan, talán túlságosan is.

- Mert olyan rossz volt szegénykének, hogy engem elhagyva máris férjhez ment?- kérdezte Remiel gúnyosan.

- Neeeeeeeeee!- sikoltottam fel, mikor rájöttem, hogy mit akar Edward.

- Lizbeth!- rohant fel hozzám Alice és Bella.

- Nem akarom, nem akarom, nem akarom…- motyogtam magam elé, mialatt átöleltem a felhúzott térdeimet és előre-hátra dülöngéltem.

- Lizzie, el kell mondanom- hallottam az ablakom alól Edward tisztán csengő hangját.

- Na, jó, nekem erre nincs időm- morgolódott Remiel. – Én elmentem.

- Maradsz!- szólalt meg Jake az alfahangján.

- Szuper- dünnyögte Remiel maga elé.

- Lizbeth, nem titkolhatod örökké előlük. Nem tarthatod sokáig titokban. Ha nem olvasom a gondolataidat, akkor is gyorsan rájöttünk volna- magyarázta Edward türelmesen.

- De nem mondhatod el nekik. Nem!- kiabáltam hisztérikusan, míg átöleltem a testem.

- Úristen!- suttogta maga elé Esme.

- Sajnos igen, anya- felelte Edward bánatos hangon Esme gondolataira.

- Ugye nem…?- kérdezte Carlisle komoran.

- De igen…- súgta Esme, mialatt még jobban magához szorított.

- Edward, mit csináltál a húgommal?- hallottam meg Jasper ideges hangját. – Retteg és halálfélelme van.

- Noam…- kezdte Edward halkan.

- Mondd, hogy nem nyúlt hozzá egy ujjal sem- mordult fel a testvérem.

- Sajnos nem tehetem. Megerőszakolta. Többször is- adta meg a kegyelemdöfést Edward.

A torkomból feltörő hangos sikoly mindenkit megbénított. Újra és újra átéltem az emlékeimben a Volterrában történteket. Fájdalmas volt minden alkalom, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Nem akartam, hogy bárki hozzám érjen, vagy engem akarjon pátyolgatni. A szobám másodpercek alatt megtelt a ház közelében tartózkodókkal.

- Lizbeth!- nyúlt felém Jasper, de azonnal hátrébb csúsztam.

Amíg nem gondoltam a dolgokra, amíg nem jöttek elő az agyam legmélyén tárolt emlékeim, nem volt semmi bajom. De most, hogy felhozták, undorodtam magamtól és rettegtem mindenkitől. Felejteni akartam, mindent. És a tudat, hogy ez sosem történhet meg, még inkább összetörte a szívem.

- Carlisle, könyörgöm, csinálj vele valamit!- fordult felé Jazzy.

- Nem tehetünk mást, minthogy elérjük nála, hogy bízzon a lányokban. Utána a következő lépés, hogy megbízzon bennem…

- Miért pont benned?- csattant fel Remiel.

- Kell egy orvos a közelében, aki meg tudja nyugtatni, hogy ő nem rossz, amiért ez történt vele- magyarázta hűvös nyugalommal Carlisle. – Ha már bízik bennem, fokozatosan lehet hozzászoktatni, hogy ti is itt vagytok és megóvjátok.

- De miért csak most jött ez ki?- kérdezte Renesmee komolyan.

- A tudatalattija elraktározta annyira mélyen, amennyire csak tudta. Majd az éjszaka, mikor beszélgetett a szüleiddel, ez a burok, amit képzett az emlékei köré, felszakadt. Az elutasítás pedig felszínre hozta ezeket- magyarázta Carlisle.

- Anya, Alice, az lenne a legjobb, ha ti maradnátok vele- mondta Edward.

Szép lassan mindenki kiment a szobámból, csak az említett két személy nem tette ezt. A körülöttem történő dolgokat felfogtam, de nem tudtam értelmezni, hogy mi történik, hogy mi van velem. Csak menekülni akartam önmagam elől. De sajnos nem tehettem meg.

- Liz, nézz rám!- kért szelíden Esme. Addig erőlködtem, míg teljesen rá tudtam figyelni. – Nem a te hibád, ami történt.

- De…- kezdtem volna, mikor az egyik mutatóujját a szám elé helyezte.

- Kicsim, pontosan tudom, hogy mit érzel- felelte és azonnal tiltakozni akartam, mikor belém fojtotta a szót. – Az emberi életemben a férjem engem is többször megerőszakolt…

Tűz és jég - 23. rész

2010-05-29T22:02:00.000+02:00

Sziasztok! A holnapi gyereknapra tekintettel hoztam ma egy részt. A kommentárhatárt módosítom 6-ról 5-re, mert úgy vettem észre, hogy nem vagytok valami aktívak. :( Folytatás csak vasárnap (jún. 6.), mert az első szóbelim már itt a nyakamon. Majd szurkoljatok szombaton! Jó olvasást!

Tervek

Az egész éjszakát a régi szobámban töltöttem a bátyámmal, a sógornőmmel, Bellával és Edwarddal. Elmeséltem nekik mindent, ami történt velem, és amit fontosnak tartottam. Persze cenzúráztam a dolgokat, mivel nem lenne szerencsés Jasper tudtára adni Noam tetteit. Persze Edward mindent látott, de nem szólt semmit azokról a képekről, amiket a fejemben látott.

Már hajnalodott, mikor levezettek az ebédlőbe, ami stratégiai központtá lett alakítva. A székek a falhoz voltak felsorakoztatva, a hatalmas asztalon pedig ki volt terítve a környék térképe, tele katonai jelöléssel és Jazz jellegzetes betűivel. Odaléptem az asztalhoz, és elkezdtem szemlélni a felrajzolt dolgokat.

- Mit gondolsz?- kérdezte a bátyám és mellém lépett.

- Van néhány dolog, amit át kell gondolni, vagy meg kell változtatni, de alapjában véve jó- feleltem egy kis szünet után.

- Az első ember… vagyis vámpír, aki ellent mer mondani a stratégánknak- jött be nevetgélve Emmett.

- Csak a bátyámról beszélünk, tőle nem félek- fordultam felé egy angyali mosollyal.

- Na, akkor mesélj, kiscsaj, mi nem tetszik- lépett mellénk Emmett.

- A Volturi háromszögben fog felállni ellenünk…- húztam magam elé egy üres lapot, majd rajzolni és írni kezdtem. – Pontosan így.

- Akkor talán előnyösebb lenne…- kezdte Jasper és egy másik papírt vett maga elé.

- Nem hiszem el, hogy nincs jobb dolgotok, mint ezt csinálni- jött be Alice morcosan.

- Alice, annyit vásárolunk, amennyit csak szeretnél, ha vége a csatának, jó?- néztem a lányra annak tudatában, hogy mit vállaltam.

- Biztos?- kérdezte felcsillanó szemekkel.

- Valahogy vissza kell szereznem a pasimat, nem?- kérdeztem vissza.

- Tuti, hogy sikerülni fog- ölelt meg egy pillanatra, majd el is tűnt.

- Szóval, mire gondoltál?- néztem Jasperre.

- Arra, hogy egy négyszöges felállást kellene megpróbálnunk, amiből pillanatok alatt szét tudunk válni kisebb biztonsági csoportokra. A csoportok tagjaival mindig lenne minimum 2 farkas, így közösen tudnánk védeni egymást- mutogatott nekem és Edwardnak egyaránt.

- Ez mindenféleképpen jól néz ki- mosolyodtam el. – És ha Demetri belülről elkezd bomlasztani…

- Állj, állj, állj!- csattant fel Edward. – Mi van Demetrivel?

- Neki köszönhetem, hogy kijutottam Volterrából. Kölcsönösen segítjük egymást. A Volturi úgy tudja, hogy azért jöttem, hogy teljesen szétszedjelek titeket. Én pedig megígértem, hogy ha mellettünk harcol, nem fogjuk megölni.

- Miért beszéltél a mi nevünkben is?- kérdezte mérgesen Edward.

- Fiam, nyugodj meg!- lépett be Carlisle. – Lizbeth okos nő, tudja jól, hogy mit csinál. Erre is megvan a magyarázata. És mindenkinek jár egy esély.

- Köszönöm!- néztem apánkra egy futó mosollyal. – Demetri egy ideje kilépne a Volturiból, mert megtalálta a szerelmet. Természetesen erről Aro hallani sem akar. Csak a boldogságot szeretné megszerezni. Az pedig mindenkinek jár.

- Legyen- mordult fel Edward. – De ha bármelyikünkre is kezet emel, nem fogom nézni, hogy mit ígértél neki.

Már a nyelvemen volt a válasz, mégsem tudtam visszavágni. Teljesen lefagytam, mikor megéreztem a régről ismert és annyira várt illatot. Megbénított a tudat, hogy itt van a ház melletti erdőben. A nyitott ablakon keresztül csak úgy ömlöttek be az illatok, de az övét tökéletesen ki tudtam venni.

- Liz?- rázta meg a kezét a szemem előtt Jasper, de képtelen voltam reagálni.

- Félek…- suttogtam magam elé.

Képtelen lettem volna elviselni, ha úgy néz rám, mintha semmi nem történt volna közöttünk. Rettegtem attól, hogy az új bevésődése kitörölte az enyémet. Féltem a csalódástól, attól, hogy mit is fog gondolni rólam, hogy mit fog tenni, mikor meglát, mit fog mondani, lesz-e megvetés a hangjában.

- Remiel, alakulj már vissza!- hallottam Jake hangját. – Ha nem teszed, muszáj lesz parancsba adnom.

Hallottam a bosszús morgását, majd a lábak dobogását. Néhány pillanat múlva pedig már a hangját is meghallottam.

- Jacob, elegem van- kezdte morogva és mérgesen. – Unom, hogy mindenkinek ugyanaz a mániája. Neked, Connie-nak, Nathan-nek. Liz elment és nem jön vissza.

Hirtelen hullottam össze a szavak hallatán. A hangjában lévő indulatok tőrként fúródtak a már halott szívembe, minden szava bántóan hatott rám. Még inkább rettegtem a találkozásunktól. Nem akartam, hogy a szavaival bántson.

A megnyugvás lassú hullámként jött. Lassan felkeltem, majd megöleltem Jaspert. Tudtam, hogy nem kellenek szavak, hogy értse, mire gondolok. Miután elengedett, elindultam kifelé. Az ajtó előtt még lefékeztem, hogy rendezzem a gondolataimat. Majd végül rávettem magam, hogy kilépjek a szabadba. Abban a pillanatban nézett rám, amikor becsuktam az ajtót…

Tűz és jég - 22. rész

2010-05-26T15:42:00.000+02:00

Sziasztok! Megjött a folytatás. És sajnos a türelmem is elfogyott. Nem hinném, hogy ha van 40 rendszeres olvasóm (és ki tudja, hogy mennyi, aki nem jelezte ezt), csak hárman vannak olyanok, akiknek van 2 perce arra, hogy visszajelezzenek nekem. Úgyhogy arra a döntésre jutottam, hogy csak akkor rakom fel időben a folytatást, ha legalább 6 kommentet kapok (akár chat-ben, akár hsz-ként). Sajnálom, hogy el kellett jutnunk eddig, nem akartam, hogy ez legyen, de nekem is rengeteg dolgom van, és néha jól esne, ha lennének néhányan, akik elmondják, hogy mit gondolnak. És ez nem jelenti azt, hogy nem lehet negatív (de kulturáltan megfogalmazott!) kritika.

A.J., Réka, Nincsií: ha adtok egy-egy e-mail címet, akkor nektek mindig elküldöm időben a folytatást, mert ez a dolog nem ellenetek szól.

Folytatás szombaton, ha meglesz a komment-szám.

Welcome, Home!

7 hónap, 16 nap, 9 óra, 34 perc és 21 másodperc után újra átléptem az Amerikai Egyesült Államok határát. Egy teljes hónap telt el azóta, hogy üzentem a családomnak. És 2 hét van a Volturi támadásáig. Ennyi időm van, hogy minden információt közöljek a bátyámmal és tökéletes stratégiát állíthassunk fel.

Forks környékére egy tavaszi délután kellős közepén értem. Nem tudtam, hogy hová mehetnék, kinek szólhatnék, hogy hazaértem, nincs bajom és hamarosan szabad leszek. Végül képtelen voltam uralkodni az ösztöneimen és a vágyimon. A régi közös otthonunk felé vettem az irányt. A háztól nem messzire álltam meg.

Szerencsére tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy hol találom a la push-i határt, ezért elkerültem minden lépésemmel, hogy ne legyen belőle baj. Egy fa árnyékában húzódtam meg. Türelmes voltam, mivel tudtam, hogy mikor szokott megfordulni a széljárás. Megvártam, hogy az illatomat egészen a házig repítse.

- Vámpír van a közelben- mordult fel a házban Nathan.

- Ez… ismerős- jelentette ki Connie.

- Jasper?- tippelt a srác. Megállapítottam, hogy egészen jól ismerheti a testvérem illatát, ha ilyen gyorsan rávágta.

- Nem. Ez…- mondta a lány, majd láttam, ahogy kirohan a házból.

Még mindig a fa takarásában álltam, így nem láthatott. Türelmetlenül forgott és közben kutatott a nyomaim után. Többször is bosszús sóhaj hagyta el az ajkait. Mellette ott állt a barátja is, de nem történt semmi. Ő nem tudta, hogy kit kell keresnie. Én pedig vártam… arra, hogy ő megjelenjen.

- Remiel nincs itt. Átment Port Angeles-be- mondta a levegőbe Nina. – De nem jönnél elő?

Kissé csalódottan léptem ki a fák közül. A lány azonnal felém fordult. Egy pillanatig bámult, majd hozzám rohant és megölelt. Meglepett ez a fajta megnyilvánulása, de jólesett. Mióta elmentem, nem kaptam senkitől ilyen szeretetteljes ölelést. Mikor elengedett, vidáman mosolygott rám.

- Végre hazaértél, Liz!

- Igen, hazaértem- bólintottam rá a dologra. – De nem éppen a legjobb hírekkel jöttem.

- Tudjuk- mondta erre Nathan. – Jake, Renesmee, Alice és Jasper mindenről beszámol. Már egészen jól áll a haditerv is.

- Majd megnézem és segítek benne. Eléggé sok információm van- közöltem, majd vettem egy mély levegőt.

- Van egy lány, akivel együtt vannak- kezdte Connie, mielőtt bármit kérdezhettem volna. – Aszerint a legenda szerint, amit Jacob talált, még maximum 5 hónapig lesznek együtt, ezalatt a lány terhes lesz, ikreket fog szülni.

- Akkor elfelejtett, ahogy kértem?- néztem fel kétségbeesve.

- Nem- rázta meg a fejét a lány. – Csak tagadja, hogy szeret. De a gyermekeinek te leszel az anyja.

- Biztos, hogy szeret még? És nem vet meg azért, amit tettem?- kérdeztem elkeseredetten.

- Semmiben nem vagyok ennyire biztos- mosolyodott el Connie. – Különben miért hordja magával mindenhová a kedvenc gyűrűdet a láncán?

Aprócska mosoly ült ki az arcomra. A remény érzése végigfutott a testemen. Hagytam, hogy eluralkodjon rajtam. Nem akartam kiesni abból az állapotomból, hogy tudom, velem lesz örökké és ő is úgy szeret, akárcsak én őt. Ennek jegyében köszöntem el Connie-tól és Nathan-től, valamint megígértettem velük, hogy nem szólnak Remielnek rólam.

A következő utam a Cullen házhoz vezetett. Mindenki otthon volt, mivel kezdett alkonyodni. Felmásztam arra a fára, ahonnan Jaspert figyeltük Alice-szel, mikor megérkeztem hozzájuk. Azóta sok dolog változott, eltelt több mint egy év. Sajnos nem láttam őket, mindenki a nappaliban lehetett. Türelmes voltam.

Egy óra múlva viszont már kevésbé, úgyhogy inkább átkeltem a folyón és ott telepedtem fel egy fára. Ekkor már hallottam mindenkinek a hangját. Úgy tűnt, hogy a lányok a nappaliban vannak, míg a fiúk az ebédlőben tervezgetnek. A közelgő csatára készült a stratégia. Hallgattam, hogy miként gondolkoznak.

„Jobb lenne, ha Tanya a bal szélre kerülne a harmadik területen”- üzentem meg Edwardnak gondolatban. Tudtam, hogy hallani fog. Egy fél pillanattal később láttam, hogy valaki megjelenik a hátsó kertben. Feljebb másztam a fán és akkor láthattam, hogy Edward és Alice együtt kémleli a tájat. Majd sógornőm észrevett.

Alighogy leértem a fáról, a nyakamba vetette magát. A vidám nevetése felverte a környék összes állatát, de nem bántuk. Mikor elengedett, Edward is egy testvéri ölelésben részesített. Nem kérdeztek semmit, csak mosolyogtak rám. Alice megragadta a karom és elkezdett húzni a bejárati ajtó felé. Mire beértünk, a többiek idegesen topogtak az előtérben.

- Lizbeth!- kiáltott fel Esme és egyből előttem állt.

Boldogan bújtam az anyai karok közé, amelyek hatalmas szeretettel záródtak a testem köré. Mikor elengedett, Rosalie lépett elém és egy ezredmásodpercig megölelt, majd egy félszeg mosollyal ellépett mellőlem. Emmett csak felkapott és megforgatott a levegőben. Utána Nessie csimpaszkodott a nyakamba, majd Jake üdvözölt egy öleléssel. Bella mosolyogva lépett oda hozzám és zárt a karjaiba, majd Carlisle ölelt át, mialatt a fülembe súgta, hogy örül nekem.

Egyedül a bátyám maradt ki. Ő csak állt a falnak dőlve, kezeit a mellkasa előtt összefonta és nézett minket. Mikor mindenki elengedett, felé fordítottam a szemem. A szemeimet szégyenlősen lecsuktam, mert tudtam, hogy szólnom kellett volna neki. Vagy jelezni, hogy látni fog újra. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért szó nélkül távoztam. Odaléptem elé, de nem mertem a szemébe nézni. A cipőm orra sokkal inkább lekötötte a figyelmemet.

- Remélem, tudod, hogy az őrületbe kergettél majdnem?- szólalt meg kissé szemrehányóan.

- Nem akartam…- motyogtam magam elé. – De tudtam, hogy sosem engednél el.

- Pontosan- felelte, majd végül magához ölelt.

Karjai bilincsként zárultak össze körülöttem. Fejemet a vállára hajtottam és belesimultam az ölelő karjai közé. Úgy tűnt, hogy sosem fog elengedni, de abban a helyzetben nem is bántam volna. Minden szeretet, amit kaptam alig néhány perc alatt, nagyon jól esett, de az ő szeretete volt a leginkább fontos.

- Remiel tud rólad?- kérdezte meg végül Jake.

- Még nem- fordultam felé. – Nem volt otthon, mikor odamentem.

- Azt hiszem, hogy Jessie…- kezdte a mondatot Renesmee, de a végét elharapta.

- Azzal a lánnyal van, ugye?- kérdeztem és éreztem, hogy mennyire rosszul esik. – Semmi baj, tudom, hogy már nem tart sokáig.

- Holnap elhozom- jelentette ki Jacob. Nekem pedig már akkor azon járt az agyam, hogy milyen lesz újra látni őt. És a várakozást persze megnehezítette, hogy a percek csigalassúsággal kezdtek telni…